„Protestáns pátens” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a korr
24. sor:
 
==Miniszteri rendelet==
A miniszteri rendelet, melyet maga [[Thun Leó]] írt, tartalmában és hangnemében nézve sokkal erőteljesebb és követelőzőbb, mint maga a pátens. A rendelet végén úgy fogalmaz, hogy mindez csak következménye a pátensnek. Ennek ellenére ma már tudjuk, hogy valóban következmény, csak nem a törvényerjeűtörvényerejű rendeletnek, hanem a protestáns nép ellenállásának, amely január 11-én, [[Debrecen]]ben mutatta meg erejét.
 
Ha szemügyre vesszük a rendeletet, megállapíthatjuk, hogy csupa utalásból áll az egész. Thun Leó egész végig, szinte minden egyes mondatát alátámasztja azzal, hogy az vagy a szeptember 1-jei pátensben, vagy a szeptember 2-i miniszteri rendeletben így vagy úgy de, meg van írva. S úgy hogy saját magát igazolja állandóan, nagyon súlyos mondatokat tud leírni. Ilyen súlyos mondatok azok, mikor arról beszél, hogy az új törvények értelmében semmi sem gátolja a gyülekezeteket, egyházmegyéket és kerületeket abban, hogy alkalmazkodjanak a törvényhez, vagyis hogy megkezdjék átszervezni az egyházukat. (Ballagi Géza azt mondja művében, hogy át kellett szervezzék a „történelmi jog szilárd alapjait” egy „fejedelmi kegyelem ingoványává ”) Ezután pedig az egyházközségekhez szól, s azt mondja, hogy azok az egyházközségek pedig, akik még nem kezdték el az átszervezést, azok saját érdekükben mihamarabb kezdjék el, és legkésőbb [[1860]]. március végéig jelentésüket terjesszék be az egyházi és a politikai hatóságokhoz. Akik viszont nem teljesítik a parancsokat, azok elveszítik minden jogaikat és igényüket.
 
Ugyanakkor figyelmezteti az egyházmegyéket azon kötelezettségükre, hogyha akarnak még valaha egyházmegyei gyűlést tartani, amit a kormány is elismer, akkor mihamarabb kezdjék el ők is az átszervezéseket. Itt erősíti meg Thun Leó azt, hogy egyházmegyei közgyűlést csak a szeptember 2-i miniszteri rendelet szerint szabad tartani, vagyis csak azok az egyházközségi képviselők mehetnek el a gyűlésre, akik már részvettekrészt vettek az átszervezésben, akik azonban nem vettek részt, és elmennek, azoknak nincs szavazati joguk.
 
==Az elnyomás vége==