„Helmeczy Mihály” változatai közötti eltérés

Családi neve Serfőző volt. Tanult [[Sátoraljaújhely]]en, majd Pesten, ahová végleg költözött. Egy ideig szerzetes-novicius is volt, majd a pesti egyetemen a jogtudományokat hallgatta. [[1817]]-ben [[ügyvéd]]i oklevelet is nyert, ám kizárólag az irodalom, különösen a [[nyelvújítás]] terén kezdett dolgozni. [[1810]]-ben [[Horvát István]] előadásait látogatta a magyar nyelvészetről és [[1811]]-ben bölcsészettudományi oklevelet szerzett. Erélye, amely sokszor a durvaságig ment, oszlopos tagjává és egyik vezérévé tette a nyelvújitó iskolának. [[1817]]-től kezdve három éven át nagy szorgalommal tett tudományos előkészületeket egy nagy európai körutazásra, amely azonban külföldi politikai viszonyok folytán meghiusult, de ez idő alatt szerzett nyelvkincseinek később nagy hasznát vette. Nem annyira eredeti író, mint fordító és mások remekműveinek gondos kiadója volt. Így [[1813]] és [[1816]] között az akkor még nagyon fiatal, lelkes férfi felügyelete alatt jelentek meg [[Dayka Gábor]] versei, [[Kazinczy Ferenc]] földijének, akit rajongva tisztelt és szeretett, Poétai berke, [[Báróczy Sándor]] munkái, [[Berzsenyi Dániel]] költeményei, akinek benső barátja volt, s kinek művei közt fennmaradt hozzá intézett [[episztola]] ; ugyanezek a költemények második kiadást is megértek 1816-ban, kisérve Helmeczynek a nyelvújításról szóló értekezésével. Sokat fordított francia, angol, német, spanyol és olasz nyelvekből, de fordításaiból csak kevés látott napvilágot. Fordította nevezetesen már 1813-ban [[Eckarthausen]] híres munkáját, amelynek címe: ''Gott ist die reinste Liebe'', s e fordítása két kiadást ért meg ([[Pest]], [[1813]] és 1816); megjelentek továbbá akkori zsebkönyvekben Schiller néhány költeménye s [[Tasso]] Megszabadított Jeruzsálem-ének egy-két éneke, zengzetes, de olykor erőltetett, cikornyás fordításban. A sok idegennel kevert s kifejezések szegénységével küzdő magyar nyelv csinosításában, s új szavak részint szerencsés, jól sikerült, részint erőltetett, tulmerész faragásában sokat fáradozott, s nála bátrabb újító senki sem volt; tagadhatatlan érdeme, hogy sok jó s életrevaló és életben is maradt új szóval s fordulattal gazdagította a nyelvet, melyeket tőle mások is átvettek. E téren kifejtett merészsége sok támadásnak s többször igazságtalan és méltatlan gúnynak is tette ki a vaskalapos ortodox nyelvészek részéről, s országszerte keringett felőle az ismeretes élc: "Helmeczy, ki a szókat elmetszi". A század első negyedében fennállott irodalmi köröknek, a Kulcsárénak s Bártfayénak kedvelt és befolyásos tagja, a kor nagy iróinak benső barátja, s az ósdiaknak, a Kazinczy iskolája ellenzőinek hatalmas pörölye és korbácsa volt. A magyar akadémia felállítása után azonnal, [[1830]]. [[november 17.|november 17-én]], mint az alapító gr. Széchenyi István, gr. Teleki József s a gr. Károlyiak kedves embere, s a vele az izlés hasonló utján járó első akadémiai titoknoknak, Döbrentey Gábornak barátja és szellemi rokona, az akadémia pénztárnokává neveztetett ki, s mint az ilyen az ülésekben szavazási joggal is felruháztatott s e hivatalát haláláig folyamatosan viselte.▼