„Chiaroscuro” változatai közötti eltérés

A [[középkor]]i festészet megelégedett az egységes világítással. A [[reneszánsz]] idején azonban már felfedezték az árnyék térképző és a színeket változatosabbá tevő hatását. Az árnyékot vető test fénnyel ellentétes oldalán levő sötét foltot önárnyéknak, az általa okozottat vetett árnyéknak nevezik. Az önárnyékon belül felfedezhető a szomszédos felületekről odavetődő fények és színek hatása, ezek a reflexek. A világosabb és sötétebb részek közti átmenetet félárnyéknak nevezik, ennek finomabb megoldása a [[sfumato]]. A reneszánsz festészet, majd a [[barokk]] festészet is gyakran felhasználta a sötét árnyékok és a világos, esetleg ragyogó foltok együttes alkalmazásából adódó drámai hatásokat, a chiaroscurót, illetve franciásan clair-obscurt. A chiaroscuro első legnagyobb mesterei [[Leonardo da Vinci]], [[Caravaggio]], [[Georges de La Tour]] és [[Rembrandt]] voltak. Caravaggio képein a fény és árnyék éles ellentéte drámai hatású, Rembrandt az ábrázolt jelenetek főalakjaira összpontosítja a fényt.