„Magyarországi nemzetiségek 1848–49-ben” változatai közötti eltérés

a
Dátumkékítés és dátumjavítás
a (→‎A követelések radikalizálódása: I. Ferenc József magyar király linkjav.)
a (Dátumkékítés és dátumjavítás)
===1848 nyara és a Balázsfalvi román nemzeti gyűlések===
{{fő|Balázsfalvi gyűlések}}
[[Fájl:Simion Bărnuţiu 3.gif|bélyegkép|balra|Simion Bărnuţiu, a román mozgalom radikális szárnyának vezetője]]Az erdélyi román értelmiség körében hamar túlsúlyba kerültek az Erdély és Magyarország egyesítését ellenzők, akik [[Simion Bărnuţiu]] vezetésével már májustól megszabták a román nemzetiség politikáját. A [[május 15]].|május 15-én]] megkezdődő első balázsfalvi gyűlés során az ő követelései alapján a románok széles körű kulturális és politikai jogokat, többek között évenként ülésező román nemzetgyűlést és nemzeti nyelvű iskolákat, nemzeti egyházat követeltek.<ref name = "szerk. Hermann 79-81">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 79-81}}</ref> Ezek elfogadásáig az unióról folyó tárgyalás felfüggesztését követelték. Nem sokkal ez után jött létre kolozsvári székhellyel a román nemzetiség vezetését magára vállaló Román Nemzeti Komité (Bizottság).
 
A tárgyalások azonban nem álltak le, és a május 30-iai [[kolozsvár]]i országgyűlésen a román képviselők támogatásával törvénybe iktatták a két terület egyesítését a magyarkormány vezetése alatt.<ref>{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 90}}</ref> Nyár végére a magyar kormány és az osztrák udvar közötti viszony feszültebbé válásával megindult Erdélyben is az újoncozás, amit a román parasztok igyekeztek kijátszani, ami egyre gyakrabban incidensekhez vezetett.<ref name = "szerk. Hermann 157-159">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 157-159}}</ref> Ezen kívül a színleg még a magyar kormánynak engedelmeskedő erdélyi Főhadparancsnokság is titokban uszítani kezdte a román vezetőket, és segítséget nyújtott a felkelésre készülők felfegyverzéséhez.<ref name = "szerk. Hermann 157-159"/>
 
Ebben a helyzetben gyűltek össze ismét tanácskozni a románok [[szeptember 16]].|szeptember 16-án]] [[Balázsfalva|Balázsfalván]], sokan (köztük az [[Avram Iancu]] vezette [[Erdélyi-érchegység|érchegység]]i parasztok) már fegyveresen jelentek meg.<ref name = "szerk. Hermann 157-159"/> A határozatban véglegesen szembefordultak a magyar forradalommal, kimondták az unió érvénytelenségét, és csak a Főhadparancsnokságot ismerték el fölöttük állónak. Az addig a mérsékeltebb irányzathoz tartozó [[Timotei Cipariu]] és [[George Barit]] is csatlakozott Bărnuţiuhoz. A románság szakítását a magyar állammal a [[szeptember 27]].|szeptember 27-én]] előterjesztett, a korabeli Európában példátlanul nagyvonalú nemzetiségi törvénytervezet sem tudta megakadályozni.<ref name = "szerk. Hermann 157-159"/>
 
===Polgárháború Erdélyben===
{{Bővebben|Erdélyi vérengzés 1848–49|}}
[[Fájl:Puchner Antal Kriehuber 1849.jpg|bélyegkép|jobbra|270px|Puchner Antal, az erdélyi főhadparancsnok]]
[[Puchner Antal]] erdélyi főhadparancsnok irányításával már jó ideje folyt a románság felfegyverzése, elsősorban a román határőrség felduzzasztásával.<ref name = "szerk. Hermann 157-159"/> Így mikor [[október 18]].|október 18-án]] az [[agyagfalvi gyűlés|agyagfalvi székely gyűlésre]] reagálva bejelentette az ostromállapotot Erdélyben, és elrendelte a magyar [[nemzetőrség]]et lefegyverzését, a Román Nemzeti Komité, amelyet a végrehajtással megbízott,<ref>Puchner saját erőit a székely felkelés és a magyar honvédség legyőzésére akarta felhasználni. (lásd {{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 183}})</ref> jelentős fegyveres erőre támaszkodhatott. Ilyen körülmények között a szórvány magyarság nemzetőrei életük és vagyonuk védelmében általában inkább a behódolást választották.<ref name = "szerk. Hermann 183-185">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 183-185}}</ref> Puchner azonban a magyarok lefegyverzésével egyidejűleg a román lázadók megrendszabályozását nem tartotta feladatának, azok szabályos irtóhadjáratba kezdtek. Ennek esett áldozatául többek között [[Kisenyed]] és [[Zalatna]] magyar lakossága is,<ref name = "szerk. Hermann 188-189">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 188-189}}</ref> és a városokban is jelentős kárt tettek a lázadók (Zalatna kifosztása során kb. 1,2 millió forint kár keletkezett, ebből kb. félmillió a kincstár, a többi a lakosság tulajdonában.<ref name = "szerk. Hermann 188-189"/>) A lakosoknak általában bántatlanságot ígértek a fegyverek beszolgáltatása fejében, majd miután a megegyezés megszületett, rárontottak a védtelen lakosságra.<ref name = "szerk. Hermann 188-189"/> A magyarok sem maradtak tétlenek, a nagyobb városok nemzetőrsége a környékbeli román felkelők leverése után felgyújtotta a közeli román falvakat.<ref name = "szerk. Hermann 188-189"/>
 
Ez a pusztítás már Puchnernek is elfogadhatatlan volt, ezért 1848 novemberében császári tiszteket nevezett ki a román csapatok élére, akik egy ideig hatékonyan vissza is fogták a települések pusztítását.<ref name = "szerk. Hermann 188-189"/> Szerepet játszott ebben az is, hogy ekkorra gyakorlatilag a teljes Erdély császári kézre került.
===Ioan Dragoş tárgyalásai===
[[Fájl:Avram Iancu avocat.jpg|bélyegkép|Avram Iancu [[Erdélyi-érchegység|érchegységi]] prefektus, kortárs arckép]]
[[Ioan Dragoş]] román származású országgyűlési képviselőt [[április 14]].|április 14-én]] megbízta [[Kossuth Lajos|Kossuth]], hogy tárgyalásokba bocsátkozzon a román felkelők vezetőivel a fegyverletétel feltételeiről.<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/> Avram Iancu és [[Ioan Buteanu]] elfogadta a tárgyalási indítványt,<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/> ennek hatására [[Csutak Kálmán]] magyar parancsnok [[fegyverszünet]]et hirdetett. A románok vezetőinek hozzáállását látva Csutak [[április 26]].|április 26-án]] optimistán nyilatkozott a tárgyalások kimenetelét illetően,<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/> és Kossuth méltányos békefeltételeket ígért:<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/>
*A román nyelv szabadon használható a román iskolákban, egyházakban és a közösségi életben.
*A románok románul is benyújthatják folyamodványaikat és románul védekezhetnek büntetőperekben.
*[[Andrei Saguna]] püspök kivételével Kossuth hajlandónak mutatkozott amnesztiát adni a bűnösöknek.
 
Bár a megfogalmazást másodszor átolvasva azt az amnesztia ügyében problémásnak találta, azonban ennek ellenére tárgyalásba kezdett. [[Május 4]].|Május 4-én]] [[Abrudbánya|Abrudbányán]] összeült a felkelők vezéreivel, [[május 5]].|május 5-én]] pedig a [[topánfalva]]i népgyűlésen meggyőzte a népfelkelők jó részét. Már a végleges megállapodást szövegezték [[május 6]].|május 6-án]], amikor híre jött, hogy a magyarok támadásra indultak.<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/> A tárgyalásokról ugyanis nem értesült Bem, és ezért az Abrudbánya elleni támadást megtagadó Csutakot leváltotta, és helyére [[Hatvani Imre]] került, aki sikert akart felmutatni, és azonnal támadásra indult.<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/> A hírre a román vezérek elhagyták a várost, és május 7-én támadást vezettek Hatvani ellen, aki először 9-én éjjel, majd újbóli bevonulása után 19-én másodszor is kénytelen volt kivonni erőit a városból. A második kivonulás során csaknem teljes serege elpusztult, a város leégett, és a békés megegyezés reménye ismét tovatűnt.<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/>
 
A sikertelen béketárgyalások után az orosz csapatok betöréséig nem sikerült felszámolni a román felkelést, és így Bemnek legjobb csapatait kellett nélkülöznie, mikor a cári különítmények megérkeztek a keleti határra.
===A követelések radikalizálódása===
[[Fájl:Michal Miloslav Hodža.jpg|bélyegkép|jobbra|[[Michal Miloslav Hodža]] evangélikus lelkész, a szlovák nemzetiségi mozgalom egyik vezére]]
Elsőként a [[március 28.|március 28-ai]]-i [[Liptó vármegye]]i szlovákok gyűlésén, [[Liptószentmiklós]]on adtak hangot a szlovákság követeléseinek. Itt a [[Michal Miloslav Hodža]] [[evangélikus]] lelkész vezetésével lefolyt gyűlés határozatában szlovák nyelvű megyei igazgatást, bírósági tárgyalásokat és törvényeket, a szlovákok országgyűlési képviseletét, valamint szlovák nyelvű oktatást követelt. Vagyis elsősorban a szlovák nyelv egyenjogúságát és a szlovákság nemzetiségi jogainak elismerését kívánták elérni. A petícióval a vármegyékhez, a nádorhoz és a magyar kormányhoz fordultak támogatásért.<ref name = "Hermann 74-76">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 74-76}}</ref>
 
Április elején a szintén evangélikus lelkész [[Jozef Miloslav Hurban]] kiáltványa jelent meg, amelyben a liptószentmiklósi petíció követelései mellett szerepelt a szlovák nyelvű egyetemi oktatás iránti igény is. Felszólította egyben a szlovákokat, hogy követeléseiknek gyűléseken adjanak hangot. A [[brezova]]i gyűlés petíciója, melyet szintén ő szerkesztett, már a szlovákság egyenjogú nemzetként való elismerését kérte.<ref name = "Hermann 74-76"/>
 
Még tovább ment a [[május 10]].|május 10-11]]-ei liptószentmiklósi országos gyűlés határozata, mely a [[Nagymorva Birodalom]]ra hivatkozva formált jogot az egyenrangúságra, a magyarok szemére vetve, hogy őket megalázták, pedig a szlovákok vérükkel védték a Magyar Királyságot.<ref name = "Hermann 74-76"/> Követelték továbbá Magyarország [[föderáció]]vá alakítását nemzetiségi alapon, amely államban egy egyetemes, általános választójogon alapuló parlament mellett nemzetiségi gyűlések működtek volna.<ref name = "Hermann 74-76"/> Szerepel a határozatban a szlovák nyelvű oktatási rendszer, a szlovák vezetésű szlovák nemzetőrség és a szlovák nemzeti színek használatának igénye is.<ref name = "Hermann 74-76"/> A parasztság védelmében követelték a [[allódium|majorságon]] ülő jobbágyok felszabadítását és az uraságok által elvett földek visszaadását.<ref name = "Hermann 74-76"/>
 
Ezek követelések elfogadhatatlanok voltak a magyar politikai vezetés számára, és a fő vezetők (Hurban, Hodža és [[Ľudovít Štúr]]) ellen elfogatóparancsot adtak ki. Ők [[Csehország (történelmi tartomány)|Csehországba]] menekültek, ahol a [[prágai szláv kongresszus]]on felvetették követeléseik fegyveres kikényszerítését.<ref name = "Hermann 74-76"/> A [[1848-as prágai forradalom|prágai forradalom]] leverése ([[június 17.]]) után támogatókat keresve Hodža [[Bécs]]be, Hurban és Štúr Zágrábba, majd Belgrádba utaztak. Augusztusban megkezdték Bécsben a [[Szlovák Légió]] megszervezését és a szeptember közepén Hurban elnökletével megalakult a [[Szlovák Nemzeti Tanács]].<ref name = "Hermann 74-76"/>
 
A - főleg cseh és szlovák diákokból álló - Szlovák Légiót<ref>A légió mintegy 300 főt számlált, ebből kevesebb, mint 50-en voltak ténylegesen szlovákok, a vezetésre is cseheket kértek fel. (lásd {{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 76}})</ref> [[szeptember 19.]] és 29 között vetették be [[Nyitra vármegye]] területén, azonban az akció csúfos kudarcot vallott. A [[felvidék]]i szlovákok közül is jóval többen fogtak fegyvert ellene, mint ahányan mellé álltak.<ref name = "Hermann 74-76"/> Decemberben már a császári csapatok alárendeltségében harcoltak az újjászervezett szlovák csapatok.<ref name = "Hermann 74-76"/>
 
[[1849]] [[március 20]].|március 20-án]] [[I. Ferenc József magyar király|a császár]] visszautasította a külön szlováklakta koronatartomány kialakítását kérő petíciót.<ref name = "Hermann 74-76"/>
 
===A kudarc okai===
 
===A szerb nemzetiség követelései===
[[Fájl:Rajacic Karlócán.jpg|jobbra|bélyegkép|270px|[[Josip Rajačić|Rajačić]] Karlócán]]A pesi szerbek már [[március 17.]] és 19 között gyűlést szerveztek, ahol a magyar forradalom vívmányait éltető kiáltványt fogadtak el. Emellett szerepeltek a határozatban nyelvi és kulturális önállóságot és politikai függetlenséget (a szerb nemzeti gyűlés elismerését) követelő pontok is. Ez utóbbi pontokat a magyar politikusok Kossuthtal az élükön, az egységes politikai nemzet elvét követve és az egyéni szabadságok fontosságát hangsúlyozva elutasítottak.<ref name = "Hermann 53">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 53}}</ref>
 
A magyarok elutasító magatartásának hatására és a kvázi-független Szerb Fejedelemség támogatását maguk mögött tudva a szerbek egyre határozottabban szembefordultak a magyar kormánnyal, és követeléseik teljesítését az udvartól várták. Az [[április 14.|április 14-ei]]-i karlócai gyűlés határozatában írásba is foglalták ezt a fordulatot, követelték a magyar kormánytól független szerb vajdaság létrehozását [[Bácska]], [[Bánát]] és [[Baranya]] területén, amelyet Horvátországgal és a határőrvidékkel közös alkotmánnyal működő területként képzeltek el.<ref name = "Hermann 56-57">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 56-57}}</ref>
 
A gyűlést követően állandósultak a zavargások a Délvidéken, [[Josip Rajačić]] karlócai metropolita pedig ennek hatására [[május 13.|május 13-ára]]-ra szerb nemzeti kongresszust hívott össze. Ennek a kongresszusnak alig leplezett célja a Vajdaság kikáltása volt. A helyzet stabilizálására a Batthyány-kormány [[Csernovics Péter]]t teljhatalmú kormánybiztosként a Délvidékre küldte, aki statáriumot vezetett be, ezzel azonban a gyűlés megtartását nem tudta megakadályozni, mivel hatalma nem terjedt ki a horvát báni igazgatás alatt álló területekre. Így a gyűlést [[Újvidék]] helyett ismét Karlócán tartották meg.<ref name = "Hermann 76-77">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 76-77}}</ref>
 
A kongresszuson Rajcsicsot pátriárkává szentelték, kikiáltották a független vajdaságot, melynek első vajdájának [[Stevan Šupljikac]] császári ezredest választották meg, aki ekkor Itáliában harcolt. Létrehozták ezen felül a szerb nemzet főbizottságát (főodbor), amely a vojvodinai alkotmány kidolgozásáért volt felelős, és a Vajdaság kormányaként működött. Az első elnöke Rajacsics lett, ő azonban hamarosan lemondott [[Ðorđe Stratimirović]] javára. Stratimirović megkezdte a közigazgatás átszervezését és a [[Szerb Fejedelemség]] segítségével, a bécsi udvar hallgatólagos beleegyezésével, a felkészülést a fegyveres felkelésre.<ref name = "Hermann 76-77"/>
A Batthyány kormány arra számított, hogy a Határőrvidék polgári [[közigazgatás]] alá vonása és a lakosság felmentése a határőri szolgálat alól a kormány mellé állítja majd ennek a félkatonai jellegű területnek a lakosságát. Ebben azonban csalatkoznia kellett, a határőrök nem fogadták el a magyar fennhatóságot, többségük a szerbek mellé állt, és immár a határt sem őrizték. Ezért akadálytalanul áramlott be a Szerb Fejedelemség területéről mind az anyagi támogatás, mind az önkéntes szerbek csapatai ([[szerviánus]]ok). A szerviánusok fanatizmusukkal gyorsan egymásra haragították az addig békésen egymás mellett élő szerb, német és magyar lakosságot.<ref name = "Hermann 97-99">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 97-99}}</ref>
 
[[Június 6]].|Június 6-án]] a [[Sajkásvidék|csajkás kerület]] katonái fellázadtak, ugyan ezen a napon a horvát [[szábor]] döntése értelmében a [[Háromegy Királyság]] szövetségre lép a Szerb Vajdasággal.<ref name = "Hermann 107-108">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 107-108}}</ref> [[Június 10]].|Június 10-én]] [[Mészáros Lázár]] hadügyminiszter körlevélben sürgette meg a hatóságokat, hogy minél hamarabb állítsanak fel [[nemzetőrség]]et, amit szükség esetén a megtámadott települések védelmére lehet rendelni.<ref>Főleg [[Bács-Bodrog vármegye|Bács-Bodrog]] és [[Torontál vármegye|Torontál]] megyék forogtak veszélyben. (lásd {{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 108}})</ref>
 
[[Június 12]].|Június 12-én]] a felbőszített [[Hrabovszky János]] [[altábornagy]] a [[pétervárad]]i helyőrséggel támadást intézett a karlócai szerb tábor ellen, ám a támadást visszaverték, és június 13-án a szerb főodbor hadba szólított minden szerb férfit a Magyar Királyság ellen. Az eddig lappangó ellenségeskedés immár nyílt háborúba csapott át.<ref name = "Hermann 97-99"/>
 
===Harcok a Délvidéken===
A nyár végére mindkét fél kiépítette a saját táborait, melyek részben az ellenfél szemmel tartására, részben a portyák támaszpontjaként szolgáltak. A felkelőket támogatta [[Arad]] és [[Temesvár]] császárhű őrsége is. A magyar vezetés megosztottsága és a rendelkezésre álló csapatok alacsony harcértéke miatt szeptemberig nem történt előrelépés, a [[perlaszi ütközet]] hatását sem tudták a magyarok teljes mértékben kihasználni, mert ekkor más területekre koncentrált a hadvezetés. Novemberre újabb szerb védvonal épült ki [[Pancsova]] körül,<ref name = "Hermann 203-204">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 203-204}}</ref> amit a [[Kiss Ernő (katona)|Kiss Ernő]], [[Vetter Antal]] és [[Damjanich János]] vezette magyar csapatok az év végére felszámoltak, és januárra már közel jutottak a szerb felkelők teljes legyőzéséhez.<ref name = "Hermann 231-232">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 231-232}}</ref> A nyugatról betörő császári csapatok megállítására minden nélkülözhető erőt kivontak a térségből, és a szerbek ismét megerősödtek. Csapataik [[Február 11]].|Február 11-én]] már [[Szeged]]et ágyúzták, azonban onnan visszaverték őket.<ref name = "Hermann 231-232">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 253-255}}</ref>
 
[[Perczel Mór]] megérkezésével [[március 15]].|március 15-én]] újabb támadás indult, melybe [[Bem József|Bem]] is bekapcsolódott, és június végére a magyarok a [[Titeli-fennsík]], valamint Arad és Temesvár erődítményei kivételével megtisztították a császáriaktól és szerb felkelő csapatoktól a Délvidéket.<ref name = "Hermann 298-300">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 298-300}}</ref> Ekkor béketárgyalások is indultak, azonban a területi autonómia kérdésén megbukott a kezdeményezés. Jellasics vezetésével júliusban császári erősítés érkezett, mely a magyar csapatok kivonásával együtt a magyarok visszaszorulásához vezetett.<ref name = "Hermann 298-300"/>
 
Vetter Antal, [[Kmety György]] és [[Guyon Richárd]] vezetésével a magyar csapatok júliusban ismét kisöpörték a császáriakat, azonban ezután nem sokkal a szabadságharc vereséget szenvedett.
116 360

szerkesztés