„Ang Mei kambodzsai királynő” változatai közötti eltérés

a
a (Dátumkékítés és dátumtoldalékolás javítása)
A vietnamiak a királynőt is össze akarták házasítani egy vietnami császári herceggel azért, hogy Kambodzsát bekebelezzék a Vietnami Birodalomba, de ez meg a kambodzsai nemesek ellenállásán bukott meg. A vietnamiak csak a hercegnő ''(quận chúa)'' címet adományozták a királynőnek [[1845]] májusában, ezzel is alárendelt szerepre kárhoztatva a Vietnami Császársággal szemben. A vietnamiak erős őrizet alatt tartották a hercegnőket, Ang Mei nővérét és két húgát. A vietnamizáció, amely már elkezdődött II. Ang Chan király alatt, lánya uralkodása idején is folytatódott, amely ellen felkelések törtek ki az országban.<ref>A nőknek vietnami szokás szerint kellett a hajukat hordani, és szoknya helyett nadrágot kellett viselniük.</ref> [[1840]] augusztusában vagy szeptemberében a királynőt, két húgát, az elhunyt király két királynéját egy bárkára csalták, kíséretüket leitatták, és Vietnamba hurcolták őket. A felkelések a királynő távolléte és nővérének, Pen hercegnőnek a bebörtönzése és meggyilkolása miatt elharapóztak az országban. A vietnami hivatalnokok azzal próbálták lecsendesíteni a zendülőket, hogy ígéretet tettek a királynő hazatérésére, de ezt a vietnami császár határozottan megtagadta.
[[Fájl:Angmeyphoto.jpg|Ang Mei királynő két lányával|thumb|150px|right]]
A királynő távollétében nagybátyját, [[II. Ang Duong kambodzsai király|Ang Duong]] herceget kiáltották ki királlyá, aki a régi fővárosban, Udongban rendezkedett be thai befolyással. A királynő végül a császár engedélyével hazatérhetett, és újra őt ültették trónra [[Phnom PenhPhnompen]]-ben, húgát, Peou hercegnőt pedig trónörökössé nevezték ki. A kambodzsai udvarok [[1846]]-ig vietnami befolyás alatt maradtak, ekkor elengedték Ang Duong lányát, Mom hercegnőt akit túszként tartottak fogva. Kompromisszumként a két udvar megegyezett, hogy a királynő és nagybátyja közösen fog uralkodni, és egyidejű koronázásokat tartottak [[1848]]-ban mind [[Bangkok]]ban, mind pedig [[Phnom PenhPhnompen]]-ben, de a kambodzsai források csak Ang Duongot említik meg királyként. [[1848]] után a krónikák hallgatnak a királynőről, aki a régi fővárosban, Udongban élt.
 
A kambodzsai krónikák Ang Mei királynőt a vietnami császár és a vietnami hivatalnokok bábjaként említik, aki együttműködött a megszállókkal. Kambodzsában a női uralom éppen ezért összekapcsolódott a nemzeti megalázottsággal, de a vietnami megszállás már apja idején elkezdődött. Élete végén a királynőt meglátogatta [[1874]]-ben a francia gyarmatosító hatalom képviselője Kambodzsában, Jean Moura, aki öregnek és őrültnek találta az udongi palotában elzárt királynőt. Ang Mei nem sokkal ez után a látogatás után meghalt. Lehetséges házasságáról hallgatnak a krónikák. Két lánya született, de mégsem az ő, hanem a nagybátyja ágán folytatódott a kambodzsai királyi vonal napjainkig.
12 597

szerkesztés