„Németh Balázs (motorversenyző)” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Wikup (vitalap | szerkesztései)
27. sor:
===Superstock, Supersport===
 
2003-tól párhuzamosan egy új szakágban, a supermotoban is kipróbálta magát. Szinte minden versenyét megnyerte, csak sérülése és a versenynaptárak egybeesése akadályozta meg a bajnoki cím megszerzésében. Két magyar bajnoki második helyezéssel növelte trófeáinak számát. 2005-ben, három év szünet után tértért vissza a gyorsasági motorsportba. Az 50 ccm kismotort egy superstock 600-as gépre cserélte. Második versenyén 16 évesen a felnőtt magyar mezőnyben már dobogóra állhatott, majd egy, a [[Hungaroring]]en megrendezett [[Alpok-Adria kupa]] versenyen már a nemzetközi mezőnyben is harmadik helyen végzett, ezzel megnyerte a magyar bajnoki futamot.
 
2006-tól a [[Superstock 1000]]-ben versenyzett. Újoncként 2 győzelmet, és egy harmadik helyet szerzett az Alpok Adria bajnokságban. Összetettben negyedik lett. Egy komoly sérülés akadályozta meg abban, hogy dobogós legyen. 2006-ban a legtehetségesebb utánpótlás-versenyzőnek választották.