„Giulietta Masina” változatai közötti eltérés

a
Giulietta Masina tizenévesen gyakran szerepelt rádióműsorokban, színházban is kapott kisebb szerepeket. Tizennyolc éves korában jelentkezett a Drámai Művészetek Akadémiájára, ahol a bizottságot elkápráztatta őstehetségével. Azt feltételezték, színész szülők gyereke. Ám hiába nyert felvételt, édesapja ragaszkodott hozzá, hogy civil diplomát szerezzen, ezért a római bölcsészkarra iratkozott be. Itt irodalmat, régészetet, filozófiát tanult. Az egyetemi évek alatt sem hanyagolta a színjátszást, az Egyetemi Színpadon (Theatro dell’ Universita, később Teatro Atheano) sorra játszotta a főszerepeket. Óriási sikert aratott a legkülönfélébb darabokban, fellépett [[Carlo Goldoni|Goldoni]]- és [[Molière]]-darabokban egyaránt. Ezzel egy időben az EIAR zenei és komédiatársulat tagjaként táncolt, énekelt, drámákban és vígjátékokban szerepelt. Játszott továbbá a Theatro delle Artiban, az Argentinában, a Quirino színpadán is.
 
Megkapta a ''Cico és Pallina'' című népszerű rádiósorozat női főszerepét. A humoros, érzelmes, kissé pajzán sorozat meghozta Masina számára az ismertséget. A rádiójátékot a pályakezdő Federico Fellini írta. A sorozat kapcsán, kalandos, romantikus körülmények között ismerkedtek össze, és 1943 őszén, mindössze kilenc hónapi jegyesség után házasságot kötöttek. Fellinit nem sokkal ezután felkarolta [[Roberto Rossellini]]; a filmiparban forgatókönyvíróként és segédrendezőként is felfigyeltek rá.
 
Giulietta Masina élete legnagyobb boldogsága után két nagy tragédiát élt meg: első terhessége egy baleset miatt megszakad, 1945 tavaszán második gyermeke, Pier Federico három hetes korában hal meg. A fájdalmat fokozta, hogy Giulietta gyermekágyi lázat kap, melynek szövődményeként nem szülhet többé. Giuliettát, és Federico-t a közösen átélt tragédia lelkileg még jobban összehozta, szerelmük egyre inkább elmélyül.
Giulietta erős lélekkel rendelkezik, a sors úgy tűnik, a veszteségeket kárpótolni igyekszik: visszatér a színpadra, és sikerei töretlenül folytatódnak. Fellini-t Rossellini karolja fel: egyre inkább bekerül a filmiparba, mint tehetséges forgatókönyvíró, később segédrendező.
 
==Filmszerepei==