„Otello (opera, Verdi)” változatai közötti eltérés

Játékidő 2 és ¼ óra.

 

 

{| class="wikitable"

!Szerep

!Hang típus

|-

|Otello, ''mór, Ciprus sziget kormányzója''

| colspan="3"|''Kórus: Velencei katonák és tengerészek, nemesek, velencei előkelőségek, ciprusi nép. Nagy létszám.''

|}

 

== A mű története ==

Boito saját maga számára készített egy Otello librettó-vázlatot, amelyet 1879-ben Verdivel való megismerkedése után átnyújtott a nagy mesternek. Bár Verdinek tetszett a szöveg, csak 1884-1885-ben döntött úgy, hogy végre megzenésíti. Az opera teljes kompozíciós vázlata 1885-re készült el. A kidolgozás egy újabb évet vett igénybe, majd 1887. február 5-én végül bemutatták a milánói Scalában.

 

[[William Shakespeare|Shakespeare]] (1564-1616) „A velencei mór” című tragédiájához – így nevezték az eredetileg 1604 körül keletkezett Otellót – [[Giambattista Giraldi Cinzio]] (1504–1573) „Hecatomiti” néven megjelent novella-gyűjteményből merítette az anyagot.

 

 

== Cselekmény ==

:::'''Helyszín: [[Ciprus]] szigete'''

:::'''Kor: [[15. század]] vége'''

::''Helyszín: Otello palotája előtti tér a kikötőnél.''

A tengeren [[orkán]] erejű vihar tombol miközben Ciprus lakosai a kikötőben könyörögnek [[Isten]]hez, hogy a vihar pusztítsa el a szigetre támadó [[Oszmán Birodalom|oszmán]] hajóhadat. Kezdetben zene a vihar hangját utánozza elnyomva a kórus dallamnélküli zengő-bongó szólamait, majd az énekkari basszus vérbeli Verdi-melódiával felülkerekedik a viharzajon. Mikor a viharzene csendesülni látszik a Velencei Köztársaság diadalmas hadvezére, Otello, a mór kiköt a parton, és kihirdeti a szigetlakóknak, hogy: ''„Újra győztünk! A bősz pogányt a tenger temette el!…”'' Ezután Otello, Cassio, Montano és katonái kíséretében – a palotába mennek kipihenni a csata fáradalmait, a nép pedig örömmáglyát gyújt a parton. A mólók előtti térségen ott marad Jago, a fővezér zászlósa, aki féktelenül gyűlöli a mórt amiért Otello őhelyette Cassiót emelte kapitányi tisztségbe. Jago éppen Roderigónak, a gazdag velencei kalmárnak a vallomását hallgatja aki halálosan féltékeny Otellóra, ugyanis szerelmes annak feleségébe, Desdemonába. Később Jago a Cassiot, miközben arra biztatja a kalmárt, hogy kössön bele a kapitányba. Jago szabályos háromszakaszos bordalt énekel, nagy hangközökkel, szokatlan csúszós kromatikus menetekkel. A kórus ismétli a refrént, majd a harmadik strófánál a már ittas Cassio is belép. Jago csele sikerül, a részeg Cassio és Roderigo csúnyán összevesznek. Montano, a sziget korábbi kormányzója békíteni próbálja a civakodókat, akkor azonban a kapitány kardot ránt és párbajt vív a volt-kormányzóval. A nagy csetepatét Otello szakítja félbe, majd Jagotól érdeklődik a történtekről, az azonban úgy tesz mintha nem tudna semmiről. Otello látva a részeg Cassiot és a megsebesült Montanót, Cassiót megfosztja kapitányi tisztségétől. Ezt követően Otello kijelenti, hogy addig nem mozdul a térről amíg minden jelenlevő haza nem megy. A tömeg lassan szétszéled, közben megjelenik a színen Desdemona akit a párbaj okozta hangoskodás ébresztett fel. A házaspár együtt emlékezik a múltra, a kezdődő szerelmükre. Az opera ezen a részén hallható a híres csókmotívum, melyet a darab végén Otello haldoklása közben énekel.

 

::''Helyszín: A palota kertjére nyíló terem.''

Cassio nem sejtve Jago gonoszságát neki panaszkodik: önvád emészti ugyanakkor lefokozása miatt haragszik. Jago azt tanácsolja kérjen Desdemonától segítséget. Cassio megfogadja Jago tanácsát és amikor Desdemona, társalgónőjével, Emiliával, Jago feleségével a kertben sétál kérelmével a nő elé járul. Jago, miután magára marad gonosz gondolatait énekli el. Ez a híres ''Credo'' ária. Desdemona végighallgatva Cassiót mosolyogva bólogat, ekkor belép a kertbe Otello, Jago pedig a féltékenység gyilkos mérgét önti a lelkébe. Mikor Desdemona arra kéri, hogy bocsásson meg Cassiónak, Otello már a féltékenységtől elvakulva fejfájásra panaszkodik. Desdemona a tőle jegyajándékba kapott kendővel akarja bekötni a férje fejét az azonban eldobja. A zsebkendőt Emilia veszi fel, de Jago oda rohan és kitépi a kezéből majd beteszi a zsebébe.

Otello ráförmed Desdemonára, hogy takarodjék előle, majd amikor az sértődötten elvonul képzelegni kezd „a bűnös Desdemona kéjelgéseiről”, majd búcsút mond a harctéren szerzett dicsőségnek, mert „a híres Otello napja leáldozott már”. A féltékenységtől őrjöngő Otello galléron ragadja Jagot és bizonyítékot követel felesége hűtlenségéről. Jago ekkor hazudni kezd, híres áriájában elénekli, hogy hogyan hallotta az álmában titkait kibeszélő Cassiot arról beszámolni hogyan kéjelgett Desdemonával: „… rángott, mint részeg, édesded kéjjel, élveteg ajkát az álom tépte…” Majd odavette azt is, hogy ő látta ám Cassiónál Desdemona hímezett jegykendőjét. Otello vért követel és megesküszik a „márványsúlyos égre”, hogy bosszút áll. Itt hangzik el a híres ''Bosszú-kettős'' ária.

 

::''Helyszín: A palota díszterme''

Jago azt tanácsolja Otellónak rejtőzzék el a kormányzói palota dísztermében és ő majd kifaggatja Cassiot. Otello kezdetben vonakodik ettől a szánalmas megoldástól, végül beleegyezik de előtte még szeretne beszélni a feleségével. Közben megérkezik Desdemona, Otello fejfájást színlelve kéri tőle a virághímzéses jegykendőt. Desdemona nem találja a kendőt és, hogy elterelje a szót – mit sem tudva férje féltékenységi dührohamáról – Cassio rangfosztásáról kezd el beszélni. Otello tovább követeli a kendőt: „Jaj neked, ha nem lesz meg a kendő!” Desdemona nem találja sehol mire Otello tombolni kezd és azt követeli hitvesétől, esküdjön meg arra, hogy hűséges. Desdemona megesküszik, hogy hűséges volt hozzá mindig, Otello azonban nem hisz neki, sértegetni kezdi, majd gúnyosan elküldi. Desdemona távozása után Otello önmarcangoló monológot folytat.

 

{{-}}

 

::''Helyszín: Desdemona hálószobája''

Halk és szomorú zene vezeti be a negyedik felvonást. Desdemona a hálószobájában aludni készül, Emiliától menyegzői hálóköntösét kéri és megígérteti vele hogyha meghal akkor ebben fogják eltemetni. Desdemona nagyon szomorú, de még mindig nem tudja miért haragszik rá a férje. Közben eszébe jut az anyja szerelmi bánatban szenvedő szolgálólányától hallott dal a „Fűzfadal” és ő is ezt énekelgeti. A halálfélelemmel küzdő Desdemona búcsút vesz Emiliától, majd amikor egyedül marad a Szűzanyához könyörög. Itt hangzik el a háromrészes „Ave Maria” hagyományos [[cavatina]]: a halálát váró asszony imádsága. Majd Desdemona felkel imazsámolyáról, és lefekszik. Ekkor öt és fél oktávval mélyebben a nagybőgők hangja a gyilkosságra készülődő Otello érkezését jelzik. Otello belopózik a szobába, a mécses fényénél egy ideig elnézegeti a feleségét, majd elfújja a gyertyalángot és háromszor megcsókolja az asszonyt. Desdemona felriad és azt kérdezi: „Ki az?” – „Imádkoztál-e?” vágja rá Otello, majd felszólítja az asszonyt, hogy vallja meg bűneit és ismerje be a házasságtörést. Desdemona sírva fakad és kéri a férjét, hogy hívja ide Cassiót, hogy beszéljék meg a történteket. A lármára felébredt Emilia berohan a szobába és közli Otellóval, hogy Cassio párbajban megölte Roderigót. A haldokló nő mellett Otello büszkén kijelenti, hogy megölte Desdemonát, amiért Cassio szeretője lett. Emilia sírva kiszalad és segítséget hív, mire Jago, Lodovico, Cassio és Montano berohannak a szobába. Jago megpróbálja elhallgattatni feleségét aki mindent elmesél, hogy hogyan találta meg a kendőt és férje hogyan vette el tőle. Ekkor Otello átadja jatagánját Lodoviconak, majd térdre esik a halott feleségének az ágya előtt és tőrjével elvágja a saját torkát. A „Csókária” éneklése közben meghal, azonban még egy utolsó csókot ad a halott feleségének.

 

{| class="wikitable"

!Év

!Kiadó

|-

|-

|-

|-

|-

|}

[[ms:Otello]]

[[nl:Otello]]

[[pt:Otello]]

[[ro:Otello (Verdi)]]