„Hans Memling” változatai közötti eltérés

a
kisebb formai javítások
a (Bot: következő hozzáadása: fa:هانس مملینگ)
a (kisebb formai javítások)
== Élete és művei ==
 
A [[Frankfurt]] közeli Seligenstadtban született, a közép-Rajna régióban. Nagyon valószínű, hogy gyakornokéveit [[Mainz]]ban, vagy [[Köln]]ben töltötte, és később (kb. 1455-60) dolgozott Hollandiában [[Rogier van der Weyden]] mellett. Nem járt [[Brugges]]-ben egészen 1465-ig. A történet, miszerint megsebesült volna a Nancy-i csatában, merő kitaláció, ahogy az is, hogy Brugges kórházában ápolták, mint szökevényt, és ezért ingyen festett volna. A mese valóságmagja annyi, hogy 1479-ben és 1480-ban nem egy képet festett a kórháziaknak, még röviddel a Nancy-i csata előtt is.
 
Memling a katonai műveletekhez meglehetősen közvetett és távolságtartó módon viszonyult. Megjelenik neve az [[I. Maximilian]]hoz kölcsönért folyamodók köz. Az uralkodó 1480-as kezdeményezésével próbálta a franciákkal szembeni támadásokat csökkenteni. 1477-ben, állítólagos sebesülése idején a művészt Brugges könyvárus céhével kötötte szerződés oltárképfestésre, annak kápolnájába. Ez az oltárkép „Mária hét fájdalma” néven jelenleg a Torinói Galériában látható. Érett korszakának egyik legszebb képe, de semmivel sem gyengébb az 1479-es St. John kórház képeinél. A mester illusztrációs erejét tekintve sem kevésbé értékes, mint az „Utolsó Ítélet” kép [[Gdańsk|Danzig]] hanzaváros katedrálisában. A danzigi oltárképet Memlingnek tulajdonítják, ebben a kritikusi vélemények megegyeznek. Ezt megerősíteni látszik az a tény is, hogy Memling 1473-ban már tapasztalt művész és [[Brugges]] polgára lett. Az „Utolsó Ítélet”-et bizonyosan Brugges-ben festették és adták el egy kereskedőnek, aki a [[mediterráneum]] felé tartó hajóra rakatta. A hajót aztán átvette egy bruggesi kereskedő, Pauel Benecke, ugyanabban az évben. Memling reputációja volt olyan jó, hogy képei eladhatók legyenek, és mivel ezt egy Medici kereskedő tette Bruggesben, elfogadhatjuk, hogy a művész ezidőre már elegendő bizonyítékát adta tudásának, lévén ilyen magasan kultivált patrónusok érdeklődését keltette fel.
 
Nevéhez legrégebben kapcsolódó említések a burgundiai udvarhoz fűződő kapcsolatára utalnak. Ausztriai Margit 1524-ben felvett leltárai említik a „Szegénység Irgalmas Istene” triptichont Roger van de Weydentől. A szárnyképek angyalai Hans mester alkotásai. Ez a bemutatkozás csak annak bizonyítéka, milyen könnyű volt együttműködni más flamand művésszel. Sok éven át Roger van der Weydent a Brugges-i iskola művészének tartották, míg a sokat tárgyalt eredetiség be nem bizonyította, hogy Tournaiban nevelkedett és később telepedett le Bruggesben. Mi sem természetesebb annál, hogy a közös oltárkép révén neve összekapcsolódott Memlingével. Egyrészt Memling ifjúkora ismert, másrészt férfias stílusából is következtethetünk arra, hogy Van der Weyden festőtermében tanult. Az is valószínű, hogy Van der Weyden egy időben Brüsszelből kapott távoli megbízásokat, és először tanítványait vitte Bruggesbe, ahol azután le is telepedett. A két mester kapcsolatának legnyilvánvalóbb bizonyítékát a képek, különösen az oltárképek adják. Ezeket váltakozva mindketten szignálták. A [[Sforza]] ház [[triptichon]]ján megfigyelhető Van der Weyden stílusa, a „Keresztrefeszítés” központi panelen, és Memling stílusa a szárnyjeleneteken. A teljes műnek a Bologna-i Zambeccari gyűjtemény a jogutódja, és 1872-ben feltűnt a londoni Middleton vásáron is. Először azt gondolhatnánk, hogy nagy hasonlóság fedezhető fel a két művész között, de Memling későbbi munkája kizárja ezeket a feltételezéseket. Talán a nyájas csodálat, mint a keresztény művészek kötelessége, arra vitték a művészt, hogy ideálként tisztelje a mestert és maradéktalanul átvegye érzéseit. Valamelyest változtatott azért Van der Weyden [[aszkétizmus]]án, a kevésbé energikus koncentráltság érdekében. Könnyített tanára darabosságán és nehézkes kifejezőkészségén.
Az utóbbi kép azonban érdekesebb, mert jól látható rajta, hogy Memling, sok évvel Roger halála után, illetőleg azután, hogy Bruggesben letelepedett, milyen jól megőrizte a szent művészet tradícióit, melyet oly jól alkalmazott a század elején Rogier van der Weyden is a Beaune-i „Utolsó Ítélet” képen. Az egyetlen dolog, amit Memling tett, hogy megtisztította mestere túlzóan szigorú stílusát, és finom könnyedséggel játszott a színekkel. Különleges színtisztaság, a vékony alakok könnyed gráciája jellemzi az olyan gyönyörű munkáit, mint a Gdanski [[Szent Mária templom (Gdańsk)|Szent Mária templom]] számára készített „Utolsó Ítélet”. Művei az olasz műtárgypiacon gyakran fellelhetőek, és nem meglepő, hogy a festményimádó gyűjtők ebben az országban mind jól ismerik és nagyra értékelik a Memling kompozíciókban fellelhető szépséget. Mutatja ezt a képeknek szentelt megkülönböztető figyelem az olyan vásárlóktól mint Grimari kardinális és Bembo kardinális Velencében, és a Medici ház tagjai, Firenzében. („A földi bűnök” és az „Isteni Üdvösség” triptichon)
 
Memling elismerése nem korlátozódott Olaszországra vagy Flandriára. A „Madonna és a Szentek” képet a Duchatel gyűjtemény adta át a [[Louvre]] galériájának, a „Szűz a gyermekkel” kép pedig, melyet Sir John Donne-nak festett – ma a Londoni Nemzeti Galériában látható. Más értékes darabok Anglia és Európa magánházaiban is bizonyítják, hogy műveit széles körben ismerték és elismerték a 16. sz.-ban.
 
De talán nem csak az egyszerű vonzódás művei témákhoz – így a legfinomabb, és a lehető legkülönlegesebb „Krisztus anyja” megszemélyesítés –, amely Európa bármely országában megfeleltette a művészt a kor ízlésének. A portrék, amikkel nagyrészt kombináltak, jellegzetesebbek voltak és talán az arcképfestészet terén figyelemreméltóbbak, mint bármely kortársáé. Nem indokolatlan azt gondolni, hogy portréfestői sikere, ami önálló mellképekben és oltárképekben is megvalósult, a velencei iskolára adott válasz volt. Mindenképp hatott rá [[Antonello da Messina]] azon elfogultsága, amellyel Memling idejében tanulmányozta Flandriában a hegyen túli típusokat. Sir John Donne, felesége és gyermekei portréja a Londoni Nemzeti Galériában ugyancsak figyelemre méltóak. Figyelemre méltóak rajzmodellezésükben, és a híres személyiségek bemutatásánál a befejezésben megnyilvánuló kifinomított festésstílusban. Hasonlóan nyugodt csoportkép – mind az apa, anya és gyermekeik – szintén megtalálhatók a Louvre oltárképét megtöltő nemes alakokban. Mint egyedi portrék, Burgomaster Moreel és felesége mellképei a Brüsszeli Múzeumban, és lányuk, Sibyl Zambetha (a leírások szerint a Brugges-i kórházban), a legszebb és legérdekesebb darabok. „Mária hét fájdalma” [[Torino]] galériájában, s mellette említve a „Mária hét örömé”-t, a München Pinakothek-ben illusztrálják a bevett flamand szokást, hogy körben ábrázolják a témát – egyetlen képen, különböző szemszögből. Ilyen megnagyobbított földalap látható a „Passion” – „Kedvtelések” c. műben, megtöltve a szakrális színjátékokban szokásban volt mozdulatokban ábrázolt alakokkal.
<!--
== Kritikusi vélemények ==
 
Erwin Panofsky 1953-as „Korai holland festmények” c. művének 347. oldalán írja Memlingről, hogy míg a romantikusok és a viktoriánusok kedvességét a középkori művészet kifejeződésének tartották, mi kötelességünknek érezzük őt egy olyan komponistával összehasonlítani, mint Felix Mendelssohn, aki (aki?)-->
 
131 512

szerkesztés