Főmenü megnyitása

Módosítások

a
A [[ókori Görögország|görögök]] korán felismerték, hogy énekléskor a különböző [[zenei hang]]ok különböző [[magánhangzó]]khoz (különböző magánhangzókat tartalmazó [[szótag]]okhoz) rendelése a legegyszerűbb és legtermészetesebb módszer a hangviszonyok memorizálására.
 
A görög zene szigorú elméleti arányokon nyugodott. Alapja a ½-1-1 [[hangköz]]arányú [[tetrachord]] (pl. e-f-g-ha). Négy összekapcsolt illetve szétválasztott tetrachord egy kiegészítő legmélyebb hanggal ''(proszlambanomenosz)'' hozta létre a két [[oktáv]]ra terjedő [[hangsor]]t ''([[szüszthéma teleion]])''.
 
A hangok éneklésekor a '''te, ta, té, tó''' szótagokat használták. Az első és legfontosabb szótag a '''te''' volt ''(genészeosz szümbolon)'', ezt kapta a legmélyebb hang, illetve ennek első és második oktávja is. A [[szekund|félhang]]lépésekre mindig a '''ta–té''' kapcsolatot énekelték:
27 419

szerkesztés