Wikipédia

„Fémorganikus kémia” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
{{forma}}
forma
1. sor:
A '''fémorganikus kémia''' a [[Szerves kémia|szerves]] fémvegyületek kémiája. Ezek olyan [[Molekula|molekulák]], melyek közvetlen [[fém]]-[[szén]] kötést tartalmaznak. Számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amely tanulmányozásukat érdekessé teszi, mint például az instabilitás, a gyenge fém-szén kötés és a kis ionizációs[[ionizáció]]s energia.▼
{{forma}}
▲A szerves fémvegyületek olyan molekulák, melyek közvetlen fém-szén kötést tartalmaznak. Számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amely tanulmányozásukat érdekessé teszi, mint például az instabilitás, a gyenge fém-szén kötés és a kis ionizációs energia.
Az első fémorganikus vegyület felfedezése 1760-ra tehető, amikor Cadet előállította a kakodil-oxidot [(CH3)2As-O-As(CH3)2] [1]. A fémorganikus kémia fénykora 1912-ben kezdődött, amikor Grignard Nobel díjat kapott munkásságáért. A róla elnevezett szerves magnézium-halogenidek (más néven Grignard-vegyületek), rendkívül nagy hatással voltak a szerves kémia fejlődésére [2]. ▼
Ipari jelentőségük a XX. század közepére nőtt meg. Ekkorra a fémorganikus vegyületeket egyre szélesebb körben használták fel az iparban és a szintetikus kémiában, sztöchiometrikus és katalitikus reakciókban egyaránt. Sztöchiometrikus reakciókban főleg az alkálifémek illetve alkáli földfémek organikus vegyületeit alkalmazzák (lásd alkil-lítium, Grignard vegyületek [3]), míg a katalitikus folyamatokban főleg átmenetifém-komplexeket alkalmaznak. Az első nagysikerű átmenetifém-komplex a Wilkinson-katalizátor (RhCl(PPh3)3 [4]) volt, mely főleg hidrogénezési és hidroformilezési reakciók katalizátoraként szolgál. Érdekes felhasználási terület - amely, mint tudjuk a gyógyszeriparban igen fontos – az enantioszelektív reakciók végbevitele királis katalizátorokkal. Itt az átmenetifémhez királis ligandumokat, mint például foszfánokat kapcsolnak, és így kiralitást visznek a rendszerbe [5][6].▼
 
== Története ==
A fémorganikus vegyületekben a fém-szén kötés általában poláris, ahol a fémen parciális pozitív, a ligandumon parciális negatív töltés található. Az alkálifémek illetve alkáli földfémek sokkal kisebb elektronegativitása miatt ez a kötés inkább ionosnak tekinthető. Kivételt képez a lítium - kis mérete és nagy polarizációs képessége miatt- valamint a magnézium és a berillium is. Ezekben a bór illetve alumíniumorganikus vegyületekhez hasonlóan, a kötés átmenetet képez az ionos és kovalens között. A főcsoportbeli elemekre inkább ez utóbbi, míg az átmenetifémekre az úgynevezett koordinációs kötés jellemző. Ez bonyolult donor/akceptor kölcsönhatásokkal magyarázható.▼
▲Az első fémorganikus vegyület felfedezése [[1760]]-ra tehető, amikor [[Cadet]] előállította a kakodil-oxidot [(CH3)2As-O-As(CH3)2] [1]<ref>Faigl F., Kollár L.,Kotchy A.,Szepes L. ''Szerves fémvegyületek kémiája'', Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, (2001)</ref>. A fémorganikus kémia fénykora [[1912]]-ben kezdődött, amikor [[Grignard]] [[Nobel díjatdíj]]at kapott munkásságáért. A róla elnevezett szerves magnézium-halogenidek (más néven Grignard-vegyületek), rendkívül nagy hatással voltak a szerves kémia fejlődésére<ref>V. [2]Grignard, ''Comp. Rend.'', 130/1322, (1900)</ref>.
▲Ipari jelentőségük a XX[[20. század]] közepére nőtt meg. Ekkorra a fémorganikus vegyületeket egyre szélesebb körben használták fel az iparban és a szintetikus kémiában, sztöchiometrikus és katalitikus reakciókban egyaránt. Sztöchiometrikus reakciókban főleg az [[alkálifémek]] illetve alkáli földfémek[[alkáliföldfémek]] organikus vegyületeit alkalmazzák (lásd alkil-lítium, Grignard vegyületek<ref>G. [3]Egri, ''Gyógyszerkémiai Technológia'', egyetemi jegyzet, Műegyetemi Könyvkiadó(1995)</ref>), míg a katalitikus folyamatokban főleg átmenetifém-komplexeket alkalmaznak. Az első nagysikerű átmenetifém-komplex a Wilkinson-katalizátor (RhCl(PPh3)3<ref>J. [4]F. Young, J. A. Osborne, F. H. Jardine és G. Wilkinson, ''J. Chem. Soc. Chem. Commun.'', 131-132 (1965)</ref>) volt, mely főleg hidrogénezési[[hidrogén]]ezési és hidroformilezési reakciók katalizátoraként[[katalizátor]]aként szolgál. Érdekes felhasználási terület - amely, mint tudjuk a gyógyszeriparban[[gyógyszeripar]]ban igen fontos – az enantioszelektív reakciók végbevitele királis katalizátorokkal. Itt az átmenetifémhez királis ligandumokat, mint például foszfánokat kapcsolnak, és így kiralitást visznek a rendszerbe [5][6]<ref>T.P. Dang, H.B. Kagan, ''J. Am. Chem. Soc.'', 94/6429, (1972)</ref><ref>B. D. Vineyard, W.S. Knowles, M.J. Sabacky, G. L. Bachmann, D. J. Weinkauff, ''J. Am. Chem. Soc.'', 99/5946 (1977)
</ref>.
 
▲A fémorganikus vegyületekben a fém-szén kötés általában [[Poláris kötés|poláris]], ahol a fémen parciális pozitív, a ligandumon parciális negatív [[töltés]] található. Az alkálifémek illetve alkáli földfémekalkáliföldfémek sokkal kisebb elektronegativitása[[elektronegativitás]]a miatt ez a kötés inkább ionosnak[[Ionos kötés|ionos]]nak tekinthető. Kivételt képez a [[lítium]] - kis mérete és nagy polarizációs képessége miatt- valamint a [[magnézium]] és a [[berillium]] is. Ezekben a [[bór]] illetve alumíniumorganikus[[alumínium]]organikus vegyületekhez hasonlóan, a kötés átmenetet képez az ionos és [[Kovalens kötés|kovalens]] között. A főcsoportbeli elemekre inkább ez utóbbi, míg az átmenetifémekre az úgynevezett koordinációs kötés jellemző. Ez bonyolult donor/akceptor kölcsönhatásokkal magyarázható.
==Irodalom==▼
[1] Faigl F., Kollár L.,Kotchy A.,Szepes L. ''Szerves fémvegyületek kémiája'', Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, (2001)
 
▲== Irodalom ==
[2] V. Grignard, ''Comp. Rend.'', 130/1322, (1900)
<references />
 
[3] G. Egri, ''Gyógyszerkémiai Technológia'', egyetemi jegyzet, Műegyetemi Könyvkiadó(1995)
[4] J. F. Young, J. A. Osborne, F. H. Jardine és G. Wilkinson, ''J. Chem. Soc. Chem. Commun.'', 131-132 (1965)
 
[5] T.P. Dang, H.B. Kagan, ''J. Am. Chem. Soc.'', 94/6429, (1972)
 
[6] B. D. Vineyard, W.S. Knowles, M.J. Sabacky, G. L. Bachmann, D. J. Weinkauff, ''J. Am. Chem. Soc.'', 99/5946 (1977)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Fémorganikus_kémia”