„Magyarországi nemzetiségek 1848–49-ben” változatai közötti eltérés

a
kisebb formai javítások
a (Dátumkékítés és dátumjavítás)
a (kisebb formai javítások)
Egy részük az 1848-as forradalom hatására elérkezettnek látta az időt saját nemzeti önállóságuk, vagy legalábbis részleges autonómiájuk eléréséhez.<ref>{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 74}}</ref> A magyar kormányzat a [[Nemzet#Államzemzet|politikai nemzet]] elvének értelmében megtagadta az autonómiát, és így az [[Habsburg Birodalom|udvar]] a magyar szabadságharc ellen fordíthatta őket. Másik részük a [[jobbágyfelszabadítás]] ellenére megmaradó paraszti elégedetlenségekből kiindulva fordult a hatalom, vagyis Magyarországon a magyarság ellen. Fontos azonban megjegyezni, hogy voltak nemzetiségek, amelyek végig kitartottak a magyar ügy mellett, így például a [[ruszinok]], [[szlovénok]], [[svábok]] és [[bunyevácok]].
 
== A magyar kormány és a császári udvar nemzetiségi politikája ==
{{csonk-szakasz}}
== A románság függetlenedési törekvései ==
=== A románság helyzete Magyarországon és Erdélyben ===
[[Fájl:Wallachian male peasant.jpg|bélyegkép|[[19. század]]i román paraszt]]A [[Magyar Királyság]] területén elsősorban Dél-Erdélyben, a [[Erdélyi-középhegység|Szigethegység]]ben és [[bácska|Bácskában]] éltek románok.<ref name= "Doba-Eszterág-Komjanitz 112-113">{{cite book|title = Történelem III. - Újkor| coauthor = Doba Dóra, Eszterág Ildikó, Komjanitz László| publisher = Műszaki Kiadó| year = 2005| city= Budapest| isbn = 963 16 2815 9| pages= 194}}</ref>
Az erdélyi románság főleg jobbágyokból állt, a kis létszámú kisnemesség pedig inkább magyarnak vallotta magát. Nemesi réteg nélkül pedig hagyományosan a papságra hárult vezető szerep.<ref name= "Doba-Eszterág-Komjanitz 112-113"/> A nemzetiségi törekvéseket leginkágg szívén viselő városi, értelmiségi réteg viszonylag gyenge volt, ezért a nemzetiségi követelések támogatásához a parasztság erejére volt szüksége.<ref name = "Hermann 79-81">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 79-81}})</ref> A román nemzetiségi mozgalom ezért a nemzeti-nemzetiségi jogok mellett egyúttal a parasztság helyzetének javításáért is harcolt.
 
=== 1848 nyara és a Balázsfalvi román nemzeti gyűlések ===
{{Bővebben|Balázsfalvi gyűlések}}
[[Fájl:Simion Bărnuţiu 3.gif|bélyegkép|balra|Simion Bărnuţiu, a román mozgalom radikális szárnyának vezetője]]Az erdélyi román értelmiség körében hamar túlsúlyba kerültek az Erdély és Magyarország egyesítését ellenzők, akik [[Simion Bărnuţiu]] vezetésével már májustól megszabták a román nemzetiség politikáját. A [[május 15.|május 15-én]] megkezdődő első balázsfalvi gyűlés során az ő követelései alapján a románok széles körű kulturális és politikai jogokat, többek között évenként ülésező román nemzetgyűlést és nemzeti nyelvű iskolákat, nemzeti egyházat követeltek.<ref name = "szerk. Hermann 79-81">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 79-81}}</ref> Ezek elfogadásáig az unióról folyó tárgyalás felfüggesztését követelték. Nem sokkal ez után jött létre kolozsvári székhellyel a román nemzetiség vezetését magára vállaló Román Nemzeti Komité (Bizottság).
 
Ebben a helyzetben gyűltek össze ismét tanácskozni a románok [[szeptember 16.|szeptember 16-án]] [[Balázsfalva|Balázsfalván]], sokan (köztük az [[Avram Iancu]] vezette [[Erdélyi-érchegység|érchegység]]i parasztok) már fegyveresen jelentek meg.<ref name = "szerk. Hermann 157-159"/> A határozatban véglegesen szembefordultak a magyar forradalommal, kimondták az unió érvénytelenségét, és csak a Főhadparancsnokságot ismerték el fölöttük állónak. Az addig a mérsékeltebb irányzathoz tartozó [[Timotei Cipariu]] és [[George Barit]] is csatlakozott Bărnuţiuhoz. A románság szakítását a magyar állammal a [[szeptember 27.|szeptember 27-én]] előterjesztett, a korabeli Európában példátlanul nagyvonalú nemzetiségi törvénytervezet sem tudta megakadályozni.<ref name = "szerk. Hermann 157-159"/>
 
=== Polgárháború Erdélyben ===
{{Bővebben|Erdélyi vérengzés 1848–49|}}
[[Fájl:Puchner Antal Kriehuber 1849.jpg|bélyegkép|jobbra|270px|Puchner Antal, az erdélyi főhadparancsnok]]
A helyzet [[Bem József|Bem]] színrelépésével megváltozott, a [[Téli hadjárat (1848–49)|Téli-]] és a [[Tavaszi hadjárat]] során visszaszorította mind a reguláris császári, mind a román lázadó csapatokat. A nagyarányú megtorlás elmaradt, Bem általános [[amnesztia|amnesztiát]] hirdetett a politikai bűnösöknek.<ref name = "szerk. Hermann 237-239">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 237-239}}</ref> A teljes vereség elkerülése érdekében a debreceni magyar országgyűlés román képviselői megkíséreltek közvetíteni a két fél között.<ref name = "szerk. Hermann 320-321">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 320-321}}</ref>
 
=== Ioan Dragoş tárgyalásai ===
[[Fájl:Avram Iancu avocat.jpg|bélyegkép|Avram Iancu [[Erdélyi-érchegység|érchegységi]] prefektus, kortárs arckép]]
[[Ioan Dragoş]] román származású országgyűlési képviselőt [[április 14.|április 14-én]] megbízta [[Kossuth Lajos|Kossuth]], hogy tárgyalásokba bocsátkozzon a román felkelők vezetőivel a fegyverletétel feltételeiről.<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/> Avram Iancu és [[Ioan Buteanu]] elfogadta a tárgyalási indítványt,<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/> ennek hatására [[Csutak Kálmán]] magyar parancsnok [[fegyverszünet]]et hirdetett. A románok vezetőinek hozzáállását látva Csutak [[április 26.|április 26-án]] optimistán nyilatkozott a tárgyalások kimenetelét illetően,<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/> és Kossuth méltányos békefeltételeket ígért:<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/>
* A román nyelv szabadon használható a román iskolákban, egyházakban és a közösségi életben.
* A románok románul is benyújthatják folyamodványaikat és románul védekezhetnek büntetőperekben.
* A görögkeleti és görögkatolikus egyház egyenjogú lesz a többi egyházzal.
* [[Andrei Saguna]] püspök kivételével Kossuth hajlandónak mutatkozott amnesztiát adni a bűnösöknek.
 
Bár a megfogalmazást másodszor átolvasva azt az amnesztia ügyében problémásnak találta, azonban ennek ellenére tárgyalásba kezdett. [[Május 4.|Május 4-én]] [[Abrudbánya|Abrudbányán]] összeült a felkelők vezéreivel, [[május 5.|május 5-én]] pedig a [[topánfalva]]i népgyűlésen meggyőzte a népfelkelők jó részét. Már a végleges megállapodást szövegezték [[május 6.|május 6-án]], amikor híre jött, hogy a magyarok támadásra indultak.<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/> A tárgyalásokról ugyanis nem értesült Bem, és ezért az Abrudbánya elleni támadást megtagadó Csutakot leváltotta, és helyére [[Hatvani Imre]] került, aki sikert akart felmutatni, és azonnal támadásra indult.<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/> A hírre a román vezérek elhagyták a várost, és május 7-én támadást vezettek Hatvani ellen, aki először 9-én éjjel, majd újbóli bevonulása után 19-én másodszor is kénytelen volt kivonni erőit a városból. A második kivonulás során csaknem teljes serege elpusztult, a város leégett, és a békés megegyezés reménye ismét tovatűnt.<ref name = "szerk. Hermann 320-321"/>
A sikertelen béketárgyalások után az orosz csapatok betöréséig nem sikerült felszámolni a román felkelést, és így Bemnek legjobb csapatait kellett nélkülöznie, mikor a cári különítmények megérkeztek a keleti határra.
 
== A szlovák nemzetiségi mozgalom ==
Az [[áprilisi törvények]] és a forradalom vívmányait kívánták továbbvinni a szlovák nemzetiségi vezetők, saját nemzetiségük számára nagyobb önállóságot kiharcolva. A márciusi és áprilisi megyei gyűléseken és röpirataikban nyelvi jogaik kiszélesítését követelték.<ref name = "Hermann 74-76"/>
 
=== A követelések radikalizálódása ===
[[Fájl:Michal Miloslav Hodža.jpg|bélyegkép|jobbra|[[Michal Miloslav Hodža]] evangélikus lelkész, a szlovák nemzetiségi mozgalom egyik vezére]]
Elsőként a [[március 28.|március 28-ai]] [[Liptó vármegye]]i szlovákok gyűlésén, [[Liptószentmiklós]]on adtak hangot a szlovákság követeléseinek. Itt a [[Michal Miloslav Hodža]] [[evangélikus]] lelkész vezetésével lefolyt gyűlés határozatában szlovák nyelvű megyei igazgatást, bírósági tárgyalásokat és törvényeket, a szlovákok országgyűlési képviseletét, valamint szlovák nyelvű oktatást követelt. Vagyis elsősorban a szlovák nyelv egyenjogúságát és a szlovákság nemzetiségi jogainak elismerését kívánták elérni. A petícióval a vármegyékhez, a nádorhoz és a magyar kormányhoz fordultak támogatásért.<ref name = "Hermann 74-76">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann R.|pages = 74-76}}</ref>
[[1849]] [[március 20.|március 20-án]] [[I. Ferenc József magyar király|a császár]] visszautasította a külön szlováklakta koronatartomány kialakítását kérő petíciót.<ref name = "Hermann 74-76"/>
 
=== A kudarc okai ===
A szerbekkel és románokkal szemben a szlovák mozgalom mögött nem állt sem már felszerelt katonaság, sem külső, szövetséges hatalom.<ref name = "Hermann 74-76"/> A szeparatista mozgalom saját népessége tömegeit sem tudta maga mellé állítani, ennek több oka volt:
* A telkes jobbágyság az [[úrbériség]] eltörlése után elégedett volt helyzetével.<ref name = "Hermann 74-76"/>
* A szlovákok közötti egység kialakulását gátolták a katolikusok és az evangélikusok közötti súrlódások.<ref name = "Hermann 74-76"/>
 
== Német nemzetiségiek mozgalmai ==
{{csonk-szakasz}}
== Horvát függetlenségi törekvések ==
{{csonk-szakasz}}
 
== A szlovén nemzetiség megoszlása ==
{{Bővebben|A magyarországi szlovének az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban}}
A [[magyarországi szlovénok|magyarországi szlovén]] nemzetiség a szabadságharc során megoszlott, amelynek elsődleges vallásfelekezeti jellegű volt és nem etnikai. A szlovénok általában katolikusok, vagy evangélikusok a [[Muravidék]]en még ma is, amely nagyban befolyásolta politikai állásfoglalásukat. Mivel köztudott volt, mennyire elfogult a katolikus vallás mellett a Habsburg-ház, ezért nyilvánvaló volt, hogy attól az evangélikus szlovének semmi jót nem várhatnak. [[Kardos János]] [[Őrihodos|hodosi]] lelkész volt az evangélikusok legfőbb szószólója a szabadságharc folyamán, s híveivel együtt Kossuth Lajost támogatta. Kardoséknak elég lett volna, hogy a magyar állam biztosítja a magyarországi szlovén nyelv, a [[vend nyelv]] szabad használatát az iskolákban és nem igényelték a szlovének külön politikai nemzetként való elismerését, mert önmagukat magyaroknak tekintették, de szlovén nyelvűnek, ill. kulturális kötődésűnek.
A nézetkülönbségek ellenére nem volt éles szembenállás a két tábor között, egyrészt mert a vallási különbségek itt nem eredményeztek ellentéteket a [[reformáció]] és a [[rekatolizáció]] idején mint mondjuk máshol az országban. A szlovének függetlenül attól, hogy evangélikusok, vagy katolikusok voltak igen nagy számban szolgáltak a honvédseregben. Ezek azonban csak kis hányadában voltak önkéntesek, nagyobb részüket sorozták, míg mások pénzért helyettesként szegődtek, elsősorban német nemzetiségűek kérésére. A katona-állítási listákban nem szerepel a nemzetiségűk a bevonult szlovénoknak, csak a nevekből lehet következtetni. Feldolgozva egyelőre csak a vasi és zalai sorozások vannak, a somogyi szlovének jelenlétéről a honvédseregben nincsenek adatok, de valószínű, hogy ezernél több szlovén harcolt a szabadságharcban. Ismeretes, hogy a szomszédos Stájerországból is érkezett néhány szlovén, aki önként állt be a honvédseregbe.
 
== A szerb nemzetiségi mozgalom ==
{{Bővebben|Délvidéki szerb felkelés (1848)}}
=== Szerbek Magyarországon ===
[[Fájl:Pomorisje.jpg|bélyegkép|jobbra|145px|Szerb határőr a [[18. század]]ból]]A magyarországi szerbek többsége 1848 előtt a déli határ menti [[Határőrvidék]]en kiváltságokkal rendelkező határőrként vagy a déli magyar és horvát [[vármegye|vármegyék]] feudális rendjébe tagozódva élt. Az ország területén szétszórva, a kereskedelmi gócpontokban ([[Buda|Budán]], [[Pest]]en, [[Komárom (Szlovákia)|Komáromban]], [[Szentendre|Szentendrén]] a kiváltságos polgári réteg tagjaként jelentős szerb közösségek éltek.<ref name = "Hermann 43-45">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 43-45}}</ref>
 
A korszakban még hivatalosan az [[Oszmán Birodalom]] fennhatósága alatt álló [[Szerb Fejedelemség]] által támogatott nagyszerb eszmék<ref>Az [[1844]]-ben [[Garasanin]] szerb belügyminiszter által felvázolt szerb vezetésű délszláv állam magában foglalta volna Dalmáciát, Horvátországot, [[Szlavónia|Szlavóniát]], a [[Szerémség]]et, [[Bácska|Bácskát]], [[Bánság]]ot, a [[Határőrvidék]]et és Dél-Magyarország egy részét is. lásd {{cite book| editor=Hermann Róbert| title=Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc története| pages = 44}}</ref> a forradalom előtt nem leltek nagy támogatásra a magyarországi szerbség körében, akik önálló egyházzal, kiváltságokkal és pezsgő kulturális élettel rendelkeztek. Számos iskolájuk működött, és Pesten a szerb irodalom is virágzott: Itt jelent meg a liberális Szerb Nemzeti Újság, a szerb könyvkiadás is felfutóban volt (az [[Egyetemi Nyomda|Egyetemi Nyomdában]] szerb könyvek is készültek), a [[Matica Srpska]] ''(Szerb anyácska)'' nevű kulturális egyesület is itt működött.<ref name = "Hermann 43-45"/>
 
=== A szerb nemzetiség követelései ===
[[Fájl:Rajacic Karlócán.jpg|jobbra|bélyegkép|270px|[[Josip Rajačić|Rajačić]] Karlócán]]A pesi szerbek már [[március 17.]] és 19 között gyűlést szerveztek, ahol a magyar forradalom vívmányait éltető kiáltványt fogadtak el. Emellett szerepeltek a határozatban nyelvi és kulturális önállóságot és politikai függetlenséget (a szerb nemzeti gyűlés elismerését) követelő pontok is. Ez utóbbi pontokat a magyar politikusok Kossuthtal az élükön, az egységes politikai nemzet elvét követve és az egyéni szabadságok fontosságát hangsúlyozva elutasítottak.<ref name = "Hermann 53">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 53}}</ref>
 
A kongresszuson Rajcsicsot pátriárkává szentelték, kikiáltották a független vajdaságot, melynek első vajdájának [[Stevan Šupljikac]] császári ezredest választották meg, aki ekkor Itáliában harcolt. Létrehozták ezen felül a szerb nemzet főbizottságát (főodbor), amely a vojvodinai alkotmány kidolgozásáért volt felelős, és a Vajdaság kormányaként működött. Az első elnöke Rajacsics lett, ő azonban hamarosan lemondott [[Ðorđe Stratimirović]] javára. Stratimirović megkezdte a közigazgatás átszervezését és a [[Szerb Fejedelemség]] segítségével, a bécsi udvar hallgatólagos beleegyezésével, a felkészülést a fegyveres felkelésre.<ref name = "Hermann 76-77"/>
 
=== A fegyveres szerb felkelés ===
A Batthyány kormány arra számított, hogy a Határőrvidék polgári [[közigazgatás]] alá vonása és a lakosság felmentése a határőri szolgálat alól a kormány mellé állítja majd ennek a félkatonai jellegű területnek a lakosságát. Ebben azonban csalatkoznia kellett, a határőrök nem fogadták el a magyar fennhatóságot, többségük a szerbek mellé állt, és immár a határt sem őrizték. Ezért akadálytalanul áramlott be a Szerb Fejedelemség területéről mind az anyagi támogatás, mind az önkéntes szerbek csapatai ([[szerviánus]]ok). A szerviánusok fanatizmusukkal gyorsan egymásra haragították az addig békésen egymás mellett élő szerb, német és magyar lakosságot.<ref name = "Hermann 97-99">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 97-99}}</ref>
 
[[Június 12.|Június 12-én]] a felbőszített [[Hrabovszky János]] [[altábornagy]] a [[pétervárad]]i helyőrséggel támadást intézett a karlócai szerb tábor ellen, ám a támadást visszaverték, és június 13-án a szerb főodbor hadba szólított minden szerb férfit a Magyar Királyság ellen. Az eddig lappangó ellenségeskedés immár nyílt háborúba csapott át.<ref name = "Hermann 97-99"/>
 
=== Harcok a Délvidéken ===
A nyár végére mindkét fél kiépítette a saját táborait, melyek részben az ellenfél szemmel tartására, részben a portyák támaszpontjaként szolgáltak. A felkelőket támogatta [[Arad]] és [[Temesvár]] császárhű őrsége is. A magyar vezetés megosztottsága és a rendelkezésre álló csapatok alacsony harcértéke miatt szeptemberig nem történt előrelépés, a [[perlaszi ütközet]] hatását sem tudták a magyarok teljes mértékben kihasználni, mert ekkor más területekre koncentrált a hadvezetés. Novemberre újabb szerb védvonal épült ki [[Pancsova]] körül,<ref name = "Hermann 203-204">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 203-204}}</ref> amit a [[Kiss Ernő (katona)|Kiss Ernő]], [[Vetter Antal]] és [[Damjanich János]] vezette magyar csapatok az év végére felszámoltak, és januárra már közel jutottak a szerb felkelők teljes legyőzéséhez.<ref name = "Hermann 231-232">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 231-232}}</ref> A nyugatról betörő császári csapatok megállítására minden nélkülözhető erőt kivontak a térségből, és a szerbek ismét megerősödtek. Csapataik [[Február 11.|Február 11-én]] már [[Szeged]]et ágyúzták, azonban onnan visszaverték őket.<ref name = "Hermann 231-232">{{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| pages = 253-255}}</ref>
 
Vetter Antal, [[Kmety György]] és [[Guyon Richárd]] vezetésével a magyar csapatok júliusban ismét kisöpörték a császáriakat, azonban ezután nem sokkal a szabadságharc vereséget szenvedett.
 
== Lásd még ==
* [[A magyarországi nemzetiségek története]]
* [[1848-49-es forradalom és szabadságharc]]
== Források ==
* {{cite book|title = Történelem III.|first=Géza | last= Závodszky| publisher = Nemzeti Tankönyvkiadó| city= Budapest| isbn=963 19 2311 8}}
* {{cite book| title = Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története| editor= Hermann Róbert| publisher = Videopont Kiadó| city = Budapest| year= 1996| isbn = 963 8218 207}}
 
== Jegyzetek ==
{{források}}
== Külső hivatkozások ==
{{Portál|1848–1849-es forradalom és szabadságharc}}
 
131 512

szerkesztés