„VII. Erik dán király” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
35. sor:
A korabeli feljegyzések szerint tehetségtelen, gyáva és kegyetlen ember<ref name=pallas /> Margit királynő halála után, [[1412]]-ben vette át közvetlenül a hatalmat<ref name=pallas /> és nemsokára gyülölet és nevetség tárgya lett<ref name=pallas />. Azt a célt tűzte ki magának, hogy egy a kalmari unio résztvevőit egy nagy dán államban egyesíti és elhódítja a Hanzától a balti-tengeri uralmat<ref name=skandinav>A. Sz. Kan: ''A skandináv országok története'' (История скандинавских стан, Moszkva, 1971); Magyar kiadás: Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976, fordította Gellért György és Dalos György, 57. oldal</ref>. Erik [[1415]] és [[1432]] között a schleswigi Henrikkel viselt háborút, akit ki akart forgatni az örökségéből<ref name=pallas />, [[1432]]-ben azonban kénytelen volt erről lemondani<ref name=pallas />. A [[Hanza-szövetség]]gel [[1426]] és [[1435]] között<ref name=nagylexikonfolyt>{{MNL|7|439}}</ref>, és a holsteini grófokkal<ref name=europa>Petr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: '''Európa uralkodói''' (''Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti'', Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1997, fordította Tamáska Péter, 57. oldal</ref> vívott háborúja is sikertelen volt<ref name=revai />, melynek eredményeképpen a ''vordingborgi szerződés'' alapján a területet, mint örökölt hűbért VII. Adolf grófnak kellett átengednie<ref name=europa />. Népszerűtlenségét tovább növelve [[1429]]-től [[Øresund]]-nál minden nem svéd illetőségű hajóra vámot vetett ki<ref name=europa /><ref>Ez volt híres ''Sund-vám''; rövid időn belül így a tengerszorosok a Dán Királyság valóság aranybányáivá lettek (vö.: Skandináv országok története, 57. oldal)</ref>.
Erik minden eszközzel pártolta a skandináv és különösen a dán kereskedőket a hanzások rovására<ref name=skandinav />. Svédországot várnagyai kényére-kedvére bízta, ő maga csak ritkán látogatott el ide<ref name=moberg>Vilhelm Moberg: Népem története – Svédország a középkorban (''Min svenska historia berättad för folket'', Stockholm, 1972, 1973); Magyar kiadás: Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1984, fordította Miszoglád Gábor, 225. oldal</ref>. Bevezetett egy új adórendszert is, amelynek alapján készpénzt követelt alattvalóitól<ref name=moberg />. A parasztok természetbeni adományait, a gabonát, vajat, húst szénát és egyebet pénzre váltásánál a várnagyok saját belátásuk szerint értékelhették, és aligha lehet kétség afelől, hogy általában áruk alatt fizettek a termékekért, a nyereséget pedig zsebre vágták<ref name=moberg />. A kegyetlen holsteini háborúk<ref name=skandinav /> és az alattvalókra terhelt rendkívül súlyos adók<ref name=skandinav /> is
Erik belpolitikáját pedig már az abszolutizmus vonásai jellemezték<ref name=skandinav />. A kisbirtokos dán, sőt német nemesek közül engedelmes, hűséges helytartókat válogatott ki, és rájuk bízta a hűbérbirtokok kormányzását, amelyeket fokozatosan elvett a világi és az egyházi előkelőségektől<ref name=skandinav />. A század harmincas éveire kiéleződött az általános elégedetlenség, különösen Svédországban<ref name=skandinav />. Azzal pedig végképp betelt a pohár, hogy megszűnt a létfontosságú vas- és rézvásárlás és a sószállítás a Hanza-kereskedők részéről, mivel ezek hadban álltak Erikkel<ref name=skandinav />. A bányatulajdonosk és az ércbányász parasztok előharcosai lettek annak, hogy a svédek felkeljenek a királyi liga ellen<ref name=skandinav />.
| |||