Főmenü megnyitása

Módosítások

belső linkek + jav.
|}}
 
'''I. Oszkár''' ([[Párizs]], [[1799]]. [[július 4.]] – [[Stockholm]], [[1859]]. [[július 8.]]) [[Svédország]] és a vele 1814-óta [[perszonálunió]]ban álló [[Norvégia]] [[Svéd királyok listája|királya]] [[1844]]-től haláláig. A [[Bernadotte-ház]] második uralkodója. Trónra lépése után számos reformot támogatott, uralkodói stílusára a paternalizmus volt jellemző. 1848 után gondolkodás módjagondolkodásmódja egyre konzervatívabbá vált, főként alkotmányos kérdések tekintetében. külpolitikáját azKülpolitikáját orosz-ellenességoroszellenesség jellemezte.
 
== Élete ==
Édesapja Jean Baptiste Bernadotte volt, a [[francia forradalom]] tábornoka, [[Franciaország]] marsallja, később [[1818]]-tól [[Svédország]] ([[XIV. Károly János svéd király|XIV. Károly János]] néven) és Norvégia ''(III. Károly János'' néven) királya. Édesanyja pedig [[Napóleon]] francia császár korábbi jegyese, [[Dezideráta svéd királyné|Désirée Clary]] volt. Szüleinek egyetlen gyermekeként született. Keresztapja [[Napóleon]] lett.
 
[[1810]]-ben költözött szüleivel Párizsból Stockholmba. A költözés oka az volt, hogy apját a svéd országgyűlés ''(Riksdag)'' megtette trónörökösnek ([[södermanland]]i hercegnek), mint [[XIII. Károly svéd király|XIII. Károly]] [[Svéd királyok listája|svéd király]] fogadott fiát. Apja felvette a [[Evangélikus kereszténység|lutheránus]] hitet és megtanulta a nyelvet. Oszkár 1818 óta (apja trónra lépésétől) trónörökös volt, valamint [[tengernagy|tengernaggyá]], az I. lovasdandár parancsnokává és az upsalai[[Uppsala]], lundi[[Lund]] és kristianiai[[Kristiania]] egyetemekegyetemeinek kancellárjává nevezték ki. 1822-ben körutazást tett Németországban és Olaszországban, majd később látogatást tett Oroszországban is. [[1824]]-től Norvégia alkirályaként működött.
 
1838-ban apjánakapja gyanússáazzal vált fiagyanúsította, hogy ellene szervezkedik, és változást akar a miniszterek személyében, vagy esetleg le akarja mondatni apját. Nem bizonyított, hogy Oszkár támogatta a Liberális Pártot apja ellenében, az viszont tény, hogy rossz szemmel nézte apja [[despota| despotikus]] uralkodását. Liberalizmusa már trónrakerülésetrónra lépése előtt is megnyilvánult, a közoktatást támogató írásában (1839), valamint az 1840-ben<ref>Az írás 1841-ben jelent meg [[Lipcse|Lipcsében]], németül</ref>, Stockholmban álnév alatt megjelent írásában ("Om Straff och straffanstalter"), melyben a börtönreformokat támogatta, a kínzások és [[halálbüntetés]]ek betiltását, ugyanakkor fellépett a börtönben élők életkörülményeinek javításáért.
 
=== Uralkodása ===
 
[[Fájl:Orlogsgjøs 1844.jpg|Az Uniós zászló mely 1844-től 1905-ig volt érvényben|150px|bélyegkép]]
Apja halála után [[1844]]-ben lépett trónra. Trónralépése után számos reformot támogatott. Kezdeti [[liberalizmus]]a és az adópolitikáról, a [[sajtószabadság]]ról és a büntetőjogi reformról alkotott nézetei egybeestek a politikai változások szükségességével és az iparosodás követelményeivel. Ezek mellett ő tette az első lépést a nemek közötti egyenlőség kivívásásra, mikor 1845-ben keresztül vitte azt a törvényt, melyben kimondta, hogy a férfi és női örökösök (testvérek) egyenlően kell részesülniük az örökségből, amennyiben az elhalt nem végrendelkezett. 1846-ban felszámolta a céh rendszert
 
 
Oszkár a skandináv államok szövetségének híve volt, s mint ilyen a perszonáluniuóban áló két országot, Norvégiát és Svédországot ugyanolyan jogokkal ruházta fel, megalkotva a két ország közötti egyenlőséget. Nyomatékosításként új zászlót és címert készíttetett, melyben mindkét állam szerepet kapott. Az 1850-es években foglalkoztatta a 3 skandináv királyság egyesítse egy unióban, ám nehézségek miatt ez nem valósulhatott meg. Hogy Norvégiával kapcsolatát még szorosabbra fűzze, 1847. augusztus 21-én megalapította az Olaf-rendet, Olaf, norvég király tiszteletére, kinek nevéhez fűződik az első sikeres kísérlet Norvégia keresztény hitre térítésében.
[[Fájl:Orlogsgjøs 1844.jpg|Az Uniós zászló mely 1844-től 1905-ig volt érvényben|150px|bélyegkép]]
 
A [[Schleswig-Holstein]] tartományokért folytatott harcokban [[Dán Királyság|Dániát]] támogatta a [[Porosz Királyság|poroszok]] ellen (1848–52). A két tartomány német lakói lázadtak fel a dán annexió ellen. Oszkár Csapatokat vezényelt először Funen, majd Jütland vidékére, később pedig Észak-Schleswigbe (1849-50-ben). Közrejátszott a malmöi tűzszünet aláírásában is (1848. augusztus 26). Az 1852-es [[londoni jegyzőkönyv]]ben pedig azok között szerepelt, akik garanciát vállaltak Dánia sértetlenségéért, [[Schleswig-Holstein]] megtarthatta függetlenségét, de továbbra is a dán korona része maradt.