Főmenü megnyitása

Módosítások

 
==A Belgae meghódítása==
Caesar i. e. 57-ben kezdte meg a Belgae területek meghódítását. A [[Commentarii de bello Gallico]] szerint a Belgae már korábban nekiláttak, hogy magukat megszervezzék és felfegyverezzék Caesar korábbi hódításai miatt. Erre válaszul CaesarkétCaesar két új római légiót szerelt fel, illetve utasította gall szövetségeseit, az [[Aedui]] törzset, hogy támadják meg a Bellovacit. Ellenfelei jelentős száma és legendás bátorsága miatt Caesar óvatosan kezdett neki a támadásnak, és kezdetben csak lovasságát használta arra, hogy a Belgae erőket felmérje, gyengeségeiket kitapasztalja. Miután meggyőzte magát arról, hogy katonáinak van esélye a Belgae ellen, Bibrax (a mai [[Laon]] és [[Reims]] közelében, a Remi törzs szállásterületén, tábort épített. A tábort az egyik oldalról egy mocsár, a másik oldalról az [[Aisne folyó]] védelmezte.
 
A Belgae sereg a folyón átkelve támadott és csak heves csata után tudták őket a rómaiak visszaszorítani. Mivel a rómaiakat nem tudták elűzni és az Aedui egyre közelebb kerültek a Bellovaci szállásterületéhez, a Belgae sereg feloszlott és minden törzs visszatért a saját területét védelmezni. Miután megegyeztek, hogy bármelyik törzset támadja meg Caesar, a többi a segítségére fog sietni, a Belgae éjfél körül tábort bontottak és elvonultak. Napkelte után Caesar meggyőződött arról, hogy a visszavonulás nem csak csapda és a római lovasságot küldte a visszavonulók üldözésére, maga pedig három légióval utánuk indult.