„Hervay Gizella” változatai közötti eltérés

A [[Forrás-nemzedék|Forrás]] első nemzedékével lépett színre. ''Virág a végtelenben'' című verseskötete (1963) költői érzékenységgel fordul a nők sorsa felé, a kint és bent egyaránt újjáépülő világot akarja megragadni. Ekkor még egyformán foglalkoztatja a szocialista építés, a munkatelepek, a falu, a város, az új lakótelepek világa és saját érzelmi teljesedése, a boldog, erőt adó szerelem. Költőnőből költővéKöltővé azonban a ''Reggeltől halálig'' (1966), majd a ''Tőmondatok'' (1968) verseiben érik. ''Kispolgár-album'' című korai versciklusában még csak a „korszerűtlen alázat” ellen lázad, a nagyanyák sorsát utasítja el magától, a ''Tőmondatok''ban már magára az emberi létre kérdez rá, ennek távlatában gondolja újra a költő a költészet feladatát, a költői beszédet tőmondatokra bontva le, mert azt vallja: „az irodalom nem irodalom”. Az élet védelmét várja a lírától, vagyis önmagától is („Ember vagy. Egyedül. Élsz. Védd magad!”). A [[József Attila]]-i élményt nem költői hatásként, hanem saját élete véres valóságaként éli át. Ha a ''Virág a végtelenben'' a bizonyosság könyve volt, a rákövetkezők a felébredt és részben megválaszolt kételyt kiáltották világgá. A külső díszítőelemek verseiben most már fölöslegessé válnak, valóban a tőmondatok puritánságával, keménységével szól, a képalkotástól a gondolatépítés felé halad. Nyilvánvaló hatással van rá [[Szilágyi Domokos]] költészete is. Így 1973-as kötetének címadó verse, az ''Űrlap'' például rokonságot őriz olyan Szilágyi-ars poeticákkal, mint a ''Számvetés'' és a ''Hétmérföldes csizma,'' ugyanakkor válasznak tekinthető. Formailag azonosul és el is különül Szilágyi Domokos költői beszédétől, épp a tőmondatok jegyében. A külső világ megértésének további akarásával, ám mégis a belső űr növekedésével jut el olyan lírai csúcsokra, ahonnan ijesztő mélységek nyílnak. „Kitaszítva önmagunkból” lehet csak odáig jutni, ahol a ''Zuhanások'' című oratórium (1977) születik. Tulajdonképpen ez az érzelmi regényként olvasható vers is válasz Szilágyi Domokosnak; ''A láz enciklopédiája'' alapmotívuma ismerhető fel benne („még egy emelet magány”), de önálló nagy lírai mű, sok száz jajkiáltás és gondolati felismerés szabálytalan foglalata; „a szerelem szakadékaiban” reménytelenül vergődő nő keresi benne kétségbeesetten az utat a Társ felé, miközben tudja a végső ítéletet: „Rács kettőnk között.” S a rászakadó kettős halál azt bizonyítja, hogy ez a kétségbeesés tovább fokozható, a kiszolgáltatottság a sorsnak nem ismer határt. Volt férje, költőtársa és a fiában folytatódó élet megszakadása a legsötétebb tónusú lírához vezeti el, olyan csúcsokhoz-mélységekhez, amelyek [[Vörösmarty Mihály|Vörösmarty]], [[Vajda János|Vajda]], [[Ady Endre|Ady]], [[Juhász Gyula (költő)|Juhász Gyula]] rokonává teszik. Az egyéni fájdalom a ''Száműzött szivárvány'' (1980) verseiben s a későbbiekben közösségi méreteket ölt, sőt kozmikussá válik.