„Sarolta (opera)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →‎A mű színpadra állítása, utóélete: Hölgyfutár (folyóirat, 1849–1864)|
48. sor:
A Saroltát 1862. június 26-án mutatták be a [[Nemzeti Színház]]ban. A premieren [[Lonovics Kornélia]] (Sarolta), [[Bignio Lajos]] (Gyula), [[Ellinger József]] (Gejza), [[Benza Károly]] (Ordító) és [[Kőszeghy Károly]] (Belus) énekelte a főbb szerepeket, a darabot [[Szigligeti Ede]] rendezte és Erkel Ferenc volt a karmester.
 
A bemutató nem járt sikerrel, voltaképpen ez volt Erkel egyetlen bukása. A közönség vígoperát várt, ehelyett egy unalmas, szomorkás darabot kapott. A kritika véleménye is hasonló volt: „Az egész operán van valami nehézkes, tapogatózó […] Az egyes részek a végtelenségig nyúlnak […] Egyik főhibája ezen dalműnek, mint többnyire Erkel minden szerzeményének, hogy irtóztató magasan van írva…” – írta a [[Hölgyfutár (folyóirat, 1849–1864)|Hölgyfutár]] július 1-jén. „A személyek - anélkül, hogy az egyik a másik felett valami előnnyel bírna - dróton járó bábok erély és akarat nélkül” – írta [[Bartalus István]]. „Erkel Ferenc […] operettet ír, a honvédéletből vett szöveggel” – ez pedig a ''[[Sürgöny (időszaki lap)|Sürgöny]]'' véleménye.
 
Az opera mindazonáltal nem alapvetően rossz (a librettótól eltekintve), kitűnő részek vannak benne, mint például az előjáték, Sarolta imája, Ordító áriája, Gyula áriája és az együttesek.