„Esztergom-Kertváros” változatai közötti eltérés

[[Fájl:Esztergom.legifoto3.JPG|jobbra|bélyegkép|210px|Kenyérmező]]

[[Fájl:Palatinus to.jpg|jobbra|bélyegkép|210px|A [[Palatinus-tó]]]]

A [[2001]]-es [[népszámlálás]]kor a városrész belterületének 5765 lakosa volt.<ref>[http://portal.ksh.hu/pls/portal/cp.hnt_telep?NN=25131 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HELYSÉGNÉVTÁRA 2006<!-- Robot generálta cím -->]</ref>

 

A mai Esztergom-Kertváros Nixbrót-dűlő, Kenyérmező-major, Esztergom-Tábor, és Szent István városrészekből szerveződött össze. 1995-ös adatok szerint területe 420 hektár, ebből belterület 297 hektár.<ref>Pifkó Péter: Emlékkönyv Esztergom egyesítésének 100. évfordulójára (1995)</ref>

A központi belterülettől két kilométerre délre fekszik, teljesen összeépülve [[Dorog]] városával. Délről nagyjából a [[Kenyérmezői-patak]] határolja. A [[111-es főút]] szeli ketté, valamint nemrég készült el a [[117-es főút|117-es]] [[Tát]]ra vezető – és Dorogot elkerülő – út. Kertvárosnak két saját vasútállomása van a [[Budapest–Esztergom-vasútvonal]]on, de a Tábori vasútállomás nem üzemel. Itt található [[Esztergomi repülőtér|Esztergom repülőtere]] is. 2001-ben 1&nbsp;878 lakás, 172 nem lakott üdülő, és 18 egyéb lakóegység állt a városrészen.

 

[[Fájl:Esztergom-tabor.jpg|jobbra|bélyegkép|210px|Esztergom-Tábor az első világháború idején. A főtiszti épület megvan, a kaszinó már nincs.]]

[[Fájl:Esztergom St Stephen church.JPG|jobbra|bélyegkép|210px|[[Szent István király templom (Esztergom)|Kertváros plébániatemploma]]]]

[[Fájl:Esztergom DINPI.JPG|jobbra|bélyegkép|210px|A [[Duna–Ipoly Nemzeti Park]] Igazgatóság esztergomi épülete]]

 

Az 1890-es években Heye Herman alapított üveggyárat Esztergomtól délre, az Őrhegy (Mai Strázsa-hegy) mellett 40 holdnyi területen, ami munkalehetőséget biztosított a helyieknek. Később 1500 kataszteri holdon harcászati lőteret alakítottak ki az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] számára. Az [[1890-es évek]]ben az üveggyárat a katonai kincstár vette át, és átalakították katonai táborrá. az épületeket raktárnak, barakknak használták. Innen ered az Esztergom-Tábor elnevezés. Egyes részeit Kenyérmezei-majornak, Zsalazsonnak nevezték. Itt gyakorlatoztak a [[budapest]]i IV. és a [[pozsony]]i V. hadtest katonái. A városi képviselő-testület 1907-ben 30 évre bérbe adta a az itteni legelőket harcászati lőgyakorlatra, illetve barakktábor létesítésére. 1910-ben József főherceg és Frigyes főherceg is látogatást tettek a kenyérmezői katonai táborban.

 

A terület az [[első világháború]] alatt kezdett benépesedni, amikor itt állították fel Magyarország legnagyobb hadifogolytáborát 1914. augusztus 27-én. A hatalmas barakkokban egyenként 600 ember fért el. A tábor a háború alatt folyamatosan terjeszkedett. Raktárak, tiszti házak, újabb barakkok, uszodák, szennyvíztisztító telep és imaház épültek. Megvalósult a melegvíz-ellátás. Az első világháborúban a hadifogolytáborban egyes források szerint összesen kétmillió ember raboskodott, más források szerint százezer.<ref name="multkor">http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=25214</ref> Szabadidejükben fából készült emléktárgyakat készítettek, amit a környék lakossága vásárolt meg. A [[Magyar Tudományos Akadémia]] tagjai közül számos, néprajztudománnyal, nyelvészettel foglalkozó tudós, turkológus és finnugrista végzett adatgyűjtést, a cseremisz, zürjén, mordvin, grúz és tatár foglyok között 1915-től. Itt teljesített szolgálatot [[Aggházi Kamil]], a [[Hadtörténeti Intézet és Múzeum]] alapítója.

 

A tábor állandó létszáma 100–120 ezer fő volt, pedig kezdetben csak ezerfősre tervezték. Korabeli iratok szerint a táborban nevezetesebb hadifoglyokat is őriztek, köztük Jevgenyij Ivanovics Martinov orosz tábornokot, Alekszej Szledkovszkij kozák kapitányt és Velibar Urošević szerb költőt.<ref>http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-288894</ref> Azokat a foglyokat, akiket nem tudtak elhelyezni, [[Dunaszerdahely]]re szállították. Egyes források szerint 70 ezren, más források szerint 4400-an haltak meg, nagy részük a szerb foglyok között kitört kolerajárványban 1914 szeptemberében. A barakk-kórház decemberben készült el. Dr. Fonyó János, a tábor orvosa által elrendelt szigorú karanténnak köszönhető, hogy a járvány nem terjedt ki a városra. Következő év tavaszán a tífuszjárvány tizedelte meg a földbe ásott barakkok lakóit. Ekkor a földkunyhók helyére állandó épületeket emeltek. 1918 nyarán a létszám jelentősen felduzzadt, mivel a küszöbön álló fogolycsere miatt visszahívták a külső munkán lévőket. A tábor novemberben szűnt meg. Ekkor már csak 40 ezer fogoly lakta. Az őrök és a foglyok mindent széthordtak vagy elpusztítottak.<ref>Egy elfelejtett temetőről – Helytörténeti pályamunka a Város- és Faluvédők Szövetsége pályázatára (az egész világháborús szakaszhoz)</ref>

 

A tífusz- és kolerajárványokban elhunytakat összesen 11 temetőben helyezték örök nyugalomra. A [[Strázsa-hegy]] lejtőjén kialakított '''1-es temető''' volt a tábortól legtávolabb, ezért hamar felhagytak a használatával. Itt összesen heten nyugszanak mára jelöletlen sírokban. A '''2-es számú temető''' a repülőtér út felőli oldalán volt. Ezt a terület planírozása során 1941-ben megszüntették és a 157 maradványt áttemették. A '''3-as temető''' a Kis-Strázsa hegy déli oldalán húzódó dombgerincen volt a Kolera-tábor közelében, 31 sírral. Az első nagy járványok áldozatait nem ide, hanem a közelében fekvő '''4-es temető'''ben helyezték nyugalomra. Itt 560 névtelen katona fekszik tömegsírokban. A temetőt később is használták, még az őrszemélyzetből is került ide 50 népfölkelő. Összesen 1659-en kaptak itt végső nyughelyet. Az '''5-ös temető'''t, és az ottani 98 maradványt ami a gyakorlótér északi oldalán volt, a későbbi homokbányászás megsemmisítette. A '''6-os számú temető''' az Esztergom-Dorog-Tát vasúti kereszteződés háromszögének közepén álló ismeretlen orosz katona sírja. A legismertebb '''7-es temető''' a Strázsa-hegy déli lejtőjén húzódik.<ref name="multkor"/> Napjainkban ez az egyetlen gondozott, amit 2009 július elsején ünnepélyes keretek között újraavatták. Az utolsó négy temető az elkülönítőnek használt [[tokod]]i bányáknál feküdt. Az egyikben 700 ismeretlen szerb és orosz fogoly nyugszik tömegsírokban. A 4-es és 7-es sírjait 1920-ban betongúlákkal, vaskereszttel és névtáblákkal látták el. A háború befejeztével a szalézi rend iskolát alakított ki a területen, a temetőket a növendékek gondozták.

 

== Népesség ==

[[Fájl:Esztergom szovjet laktanya.JPG|jobbra|bélyegkép|210px|Az egykori [[Szovjetunió|szovjet]] laktanyák]]

 

 

{{források}}

 

 

{{coor title dms|47|44|31|N|18|43|40|E|}}