„KS Ruch Chorzów” változatai közötti eltérés

a
kisebb formai javítások
a (Bot: következő hozzáadása: da:Ruch Chorzow)
a (kisebb formai javítások)
 
== Története ==
A klubot [[1920]]. [[április 20.|április 20]]-án alapították. [[1922]]-ben már az [[Lengyel labdarúgó-bajnokság (első osztály)|első osztály]]ban szerepeltek, ahol végül a [[dél]]i csoport negyedik helyén végeztek, így kiestek. [[1926]]-ban szerepeltek újra az első ligában, akkor a [[nyugat]]i csoport harmadik helyén végeztek. A következő években általában a középmezőnyt erősítették, de [[1933]]-ban sikerült megnyerniük történetük során először a bajnokságot. Nem kellett sokat várni az újabb bajnoki címig hiszen [[1936]]-ig sorozatban megnyerték a bajnoki kiírást. [[1938]]-ban, egy év kihagyás után újra diadalmaskodtak. [[1951]]-ben megnyerték a [[Lengyel labdarúgókupa|Lengyel Kupá]]t, és a bajnokságot is. Az [[1960-as évek]]ben két bajnoki aranyat, két ezüstérmet, és egy bronzérmet sikerült összehoznia a gárdának. [[1968]]-ban szerezték meg a jubileumi tizedik aranyérmüket. A következő évtizedben három bajnoki győzelmet arattak, míg a [[1980-as évek|80-as évek]]ben csak egyet sikerült szerezniük. Az [[1990-es évek]] nagyon gyengén sikerültek a klubnak. Mindössze egy bronzérmet és egy elvesztett kupadöntőt tudott felmutatni a gárda. Ellenben az [[Intertotó-kupa|Intertotó-kupában]], [[1998]]-ban döntőig meneteltek, amelyet viszont elvesztettek az [[Olaszok|olasz]] [[Bologna FC 1909|Bologna]] ellen. [[2010]]-ben a klub tíz év kihagyás után indulhat újra a nemzetközi porondon, miután a [[2009–2010-es lengyel labdarúgó-bajnokság (első osztály)|2009/10-es szezon]]ban bronzérmet szereztek.
 
== Sikerek ==
;'''[[Lengyel labdarúgó-bajnokság (első osztály)|Lengyel bajnokságban]]'''
* Aranyérmes (14): 1933, 1934, 1935, 1936, 1938, 1951, 1952, 1953, 1960, 1967–68, 1973–74, 1974–75, 1978–79, 1988–89
* Ezüstérmes (5): 1950, 1956, 1962–63, 1969–70, 1972–73
* Bronzérmes (8): 1937, 1948, 1954, 1955, 1966–67, 1982–83, 1999–00, 2009–10
;'''[[Lengyel labdarúgókupa|Lengyel Kupában]]'''
* Kupagyőztes (3): 1951, 1974, 1996
* Kupadöntős (5): 1963, 1968, 1970, 1993, 2009
;'''[[Lengyel labdarúgó-szuperkupa|Lengyel Szuperkupában]]'''
* Döntős: 1989, 1996
;'''[[Bajnokcsapatok Európa-kupája|Bajnokcsapatok Európa-kupájában]]
* Negyeddöntős: 1974–75
;'''[[UEFA-kupa|UEFA-kupában]]
* Negyeddöntős: 1973–74
;'''[[Intertotó-kupa|Intertotó-kupában]]
* Döntős: 1998
 
== Nemzetközi kupaszereplések ==
== Stadion ==
[[Fájl:StadionRuch.jpg|270px|bélyegkép|jobbra|Stadion Ruchu (főtribün)]]
A Ruch Chorzów [[1935]]. óta játssza hazai mérkőzéseit a [[Stadion Ruchu]]ban. Az avató mérkőzés 1935. [[szeptember 29.|szeptember 29]]-én volt, amikor a [[Warta Poznań]] volt a Ruch ellenfele. A mérkőzés 1–1-es döntetlennel ért véget. A jelenlegi nézőcsúcs még [[1957]]-ből való. [[Augusztus 21.|Augusztus 21]]-én, a [[Polonia Bytom]] elleni találkozóra 55 ezer néző volt kíváncsi. A stadionban több átalakítást végeztek megépülése után. Legutóbb [[2009]]-ben csinosítgatták a stadiont, de korábban [[1945]]-ben, [[1961]]-ben, [[1968]]-ban, [[1993]]-ban, [[2002]]-ben, és [[2004]]-ben is átalakításokat hajtottak végre. Így a stadion jelenleg 10 ezer nézőt képes befogadni, amelyből ezer fő fedett lelátó alatt foglalhat helyet. A pálya villanyvilágítással és manuális eredményjelzővel rendelkezik. Az első mérkőzés amelyen ezt használták, [[1939]]. [[május 21.|május 21]]-én volt.
 
A stadion pontos helye: [http://toolserver.org/~geohack/geohack.php?pagename=Stadion_Ruchu&params=50_16_55.93_N_18_56_39.04_E_]
 
== Külső hivatkozások ==
* [http://www.ruchchorzow.com.pl/ A klub hivatalos honlapja] {{pl}}
 
{{Ekstraklasa csapatai}}
131 512

szerkesztés