„Móse Sárett” változatai közötti eltérés

Móse Sárett [[1894]]. [[október 15.|október 15]]-én született Móse Sertok néven, [[Herszon]]ban, az [[Orosz Birodalom]] területén. Édesapja [[1882]]-ben a [[BILU]] tagjaként kivándorolt Palesztinába, majd visszatért az Orosz Birodalomba. [[1906]]-ban már családjával együtt utazott ki [[Palesztina|Palesztinába]], ami akkor az [[Ottomán Birodalom]] részét képezte. A család két évet töltött a [[Ramallah]]tól északra található [[Ein Szanija]] nevű településen, ahol Sárett megtanult [[arab nyelv|arabul]]. [[1908]]-ban [[Tel-Aviv]]ba költöztek. Ezt követően [[Konstantinápoly]]ban folytatott jogi tanulmányokat, hogy a zsidó településeket képviselni tudja az Ottomán Birodalomban. Az [[első világháború]] kitörésekor visszatért Palesztinába. [[1916]]-ban belépett az ottomán hadseregbe, ahol tiszti végzettséget szerzett és nyelvtudására (török, német, arab) való tekintettel tolmácsi feladatokat látott el. [[1922]] és [[1924]] között a London School of Economics-on folytatta tanulmányait, ahol megismerkedett a [[cionizmus|cionista]] mozgalommal.<ref name="Encyclopaedia Britannica">{{cite web|url=http://www.britannica.com/EBchecked/topic/538790/Moshe-Sharett#|title=Encyclopaedia Britannica:Moshe Sharett|language=angol|accessdate=2009-09-21}}</ref><ref name="The President and Prime Minister Memorial Council">{{cite web|url=http://www.pmo.gov.il/PMOEng/Government/Memorial/PrimeMinisters/Moshe_Sharet.htm|title=The President and Prime Minister Memorial Council:Moshe Sharett|language=angol|accessdate=2009-09-22}}</ref>

[[1925]]-ben a [[Davar napilap]] megalapításakor felkérték a főszerkesztő-helyettesi feladatok ellátására, [[1929]]-ben pedig a lap angol nyelvű kiadásának szerkesztője lett. [[1931]]-ben [[Háim Arlozorov]] munkatársa lett a [[Zsidó Ügynökség]]nél. [[1933]]-ban [[Arlozorov-gyilkosság|Arlozorovot meggyilkolták]] és helyette Sárett lett az ügynökség politikai osztályának vezetője, amelynek feladata a [[zsidók]] bevándorlásának elősegítése volt. Jelentős szerepe volt Tel-Aviv kikötőjének megépítésében. Erre azért volt szükség, mert az arabok az [[1936–1939-es arab felkelés Palesztinában|1936–1939-es palesztin felkelés]] során blokád alatt tartották a [[jaffa]]i és [[haifa]]i kikötőket. Emellett a zsidó településeken saját rendőri erőt hozott létre. Ösztönzésére a [[második világháború]] során sokan harcoltak a [[Brit Hadsereg]] oldalán, az úgynevezett [[Zsidó Brigád]]okban. A háború után felerősödtek az ellentétek a britekkel, akik akkor uralmukat alatt tartották Palesztinát. A britek fegyverek után kutattak és tömeges méretű letartóztatásokra került sor. [[1946]]. [[június 29.|június 29]]-én, a „fekete szombaton” Sárettet és számos társát cionista tevékenységük miatt letartóztatták és több hónapon keresztül fogvatartották. A britek végül [[ENSZ]]-hez fordultak. [[1947]]. [[november 29.|november 29]]-én az [[ENSZ]] gyűlése elfogadta Palesztina zsidók és arabok közötti felosztásának tervét. Sárett központi szerepet játszott ebben a politikai küzdelemben.<ref name="Encyclopaedia Britannica" /><ref name="The President and Prime Minister Memorial Council" />

[[1948]]-ban, [[Izrael]] megalakulása után kinevezték az ország első külügyminiszterének. Fő faladata az ország nemzetközi közösségbe való beilleszkedésének elősegítése volt. Aktív részese volt a [[az Izraellel kötött nyugatnémet jóvátételi szerződés|nyugatnémet jóvátételi szerződés]] létrehozásában, amelyet [[1952]]-ben személyesen írt alá. [[1953]]-ban [[David Ben-Gurion]] miniszterelnök ideiglesen visszavonult hivatalától és a külügyminiszteri feladatok ellátása mellett, [[1954]]. [[január 26.|január 26]]-án Sárett lett az utódja. Sárett folytatta a gyors gazdasági fejlesztéseket és a korábbi bevándorlási politikát. [[1954]] júliusában az IDF (Izraeli Véderő) egységei tudta és hozzájárulása nélkül [[Egyiptom]]ban tevékenykedtek, amely [[Pincsasz Lavon]] védelmi miniszter lemondásához vezetett. Az [[arabok]]kal való kapcsolatok stabilizálására tett kísérleteit azonban gyakran kritika éri. Egyes vélemények szerint túlságosan elnéző volt a határmenti betörésekkel és az izraeli civil lakosságot ért támadásokkal szemben. Sárett a békés megoldás híve volt, míg Ben-Gurion és az [[IDF]] vezetői a kemény fellépést tartották kívánatosnak. [[1955]]-ben [[Gamal Abden-Nasszer]] államosította a [[Szuezi-csatorna|Szuezi-csatornát]], amely közös brit, francia és izraeli katonai akciót tett lehetővé. David Ben-Gurion azonban tartott attól, hogy ezt Sárett meghiúsítja, ezért a miniszterelnöki pozícióba való visszatérése után a külügyminiszteri pozícióról való lemondásra kényszerítette. Lemondására [[1956]]. [[június 18.|június 18]]-án került sor. [[1960]]-ban megválasztották a [[Cionista Világszövetség]] elnökének. [[1965]]-ben Ben-Gurion vizsgálatot akart indítani az 1954-es IDF-fel kapcsolatos ügyeket illetően. Ezt a nyilvánvalóan Sárett elleni fellépést azonban a képviselők elutasították. A két férfi közötti ellentét soha nem szűnt meg. [[1965]]. [[július 7.|július 7]]-én hunyt el [[Jeruzsálem]]ben.<ref name="Encyclopaedia Britannica" /><ref name="The President and Prime Minister Memorial Council" />