„Tavaszi offenzíva (első világháború)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a kisebb formai javítások |
a kisebb formai javítások |
||
46. sor:
== Előkészületek ==
1918. elején a német hadsereg létszáma még kismértékben felülmúlta a szövetségesek katonai erejét a nyugati fronton. [[1918]]. [[március 3.|március 3]]-án [[Németország]] megkötötte a [[Breszt-litovszki béke]]szerződést [[Szovjet-Oroszország]]gal, ezzel a keleti fronton megszűntek a hadműveletek és a német hadvezetés 35 hadosztályt, azok tüzérségi eszközeit, illetve közel 1000 nagy űrméretű ágyút csoportosított át nyugatra.
[[1917]]. [[április 6.|április 6]]-án azonban az [[Egyesült Államok]] belépett a háborúba szövetségesei, [[Nagy-Britannia]] és [[Franciaország]] oldalán. Ezt követően megkezdődött az amerikai szárazföldi haderő megszervezése és Európába szállítása. Mivel ez időt vett igénybe, a német hadvezetés felismerte, hogy a háborút eldöntő támadást azelőtt kell megindítani, mielőtt az amerikai csapatokat bevetik a nyugati fronton. A német vezérkar ekkor már csak egy mindent eldöntő támadásban látta a háború megnyerésének esélyét. Érdekes módon a német politikai vezetésnek semmilyen beleszólása nem volt a kérdésbe.<ref>World War I: encyclopedia, 717.o.</ref>
A tavaszi offenzíva terveinek kidolgozása 1917. októberében kezdődött Luddendorf tábornok irányítása alatt. A támadás végső célja a francia főváros, [[Párizs]] elfoglalása, illetve a [[La Manche-csatorna]] partján található kikötők elfoglalása volt. A sikeres támadás révén a német vezérkar előnyös tárgyalási pozíciót akart kivívni és ebből a helyzetből béketárgyalásokat kezdeményezni. A támadáshoz kezdetben 30, majd 67 német hadosztály terveztek bevetni. Luddendorff 1917. november 11-én látogatást tett Rupprecht herceg főhadiszállásán, de nem sikerült egyhangúlag eldönteni a tervezett támadás színhelyét és Luddendorff utasítást adott több támadási terv kidolgozására.
76. sor:
[[Fájl:Bundesarchiv Bild 183-P1013-316, Westfront, deutscher Panzer in Roye.jpg| thumb |Német [[A7V]] tipusú harckocsi Roye térségében, 1918. március 21-én]]
[[1918]]. [[március 21.|március 21]]-én négy német hadsereg támadást indított a a brit 5. hadsereg állásai és a brit 3. hadsereg jobb szárnya ellen [[Arras]], [[Saint Quentin]] és [[La Fère]] között.
<blockquote>''A tüzérségi támadás március 21-én hajnali 4.40-kor kezdődött. Közel 400 km²-es területen található célpontokat támadtak, az egész háború legnagyobb tüzérségi támadásában. Öt óra alatt közel 1 100 000 lövedéket lőttek ki...''<ref>[http://www.historyofwar.org/articles/battles_sommeII.html historyofwar.org]</ref></blockquote>
84. sor:
Az első nap végére a brit 5. hadsereg vesztesége 20 000 halott és 35 000 sebesült volt. Frontvonalukat számos helyen áttörték, két nappal később pedig rendezetlenül vonultak vissza és csak néhány megerősített pont maradt hátra, amelyet az előrenyomuló német gyalogság hamarosan felszámolt. A brit 3. hadsereg jobb szárnya védtelenül maradt és szintén vissza kellett vonulnia.
A kezdeti német sikerek ellenére a támadás főparancsnoka, [[Erich Ludendorff]] tábornok, nem követte a rohamcsapatokra alapozott és jól bevált taktikát és nem tudta hadászati sikerré fejleszteni a kezdeti áttörést. Ennek egyik jele volt az a megjegyzés, amit egyik hadseregparancsnokának, [[Rupprecht bajor koronaherceg]]nek tett: "Csak egy lyukat kell ütnünk. A többi jön magától." Azonban a kezdeti áttörés a front egyik kevésbé fontos szakaszán történt, amíg a legfontosabb brit vonalakat nagy erőkkel védték. Luddendorf folyamatosan támadta ezeket a szakaszokat is. [[Március 28.|Március 28]]-án [[Arras]] környékén indított egy sietve és hiányosan előkészített támadást ([[Mars-hadművelet]]) a brit 3. hadsereg bal szárnya ellen, de csapatait nagy veszteségekkel visszaverték.
A kezdeti német áttörés a brit és francia csapatokat elválasztó vonaltól északra következett be. A francia főparancsnok, [[Philippe Pétain|Pétain]] tábornok csapatokat küldött a német előrenyomulás feltartóztatására, de túlságosan későn (a brit főparancsnok, [[Douglas Haig|Haig]] marsall és az angol kormány véleménye szerint). A szövetségesek ekkor [[Ferdinand Foch]] tábornokot nevezték ki a [[Franciaország]]ban állomásozó brit és francia csapatok főparancsnokának, hogy jobban össze tudják hangolni a brit és francia csapatok tevékenységét.
100. sor:
A ''Michael'' hadművelet megindítása után a brit erőket Amiens környékére csoportosították át, csapatokat vonva el a [[Hazebrouck]]on keresztül kiépített vasútvonal, illetve a Csatorna fontos kikötőinek, [[Calais]], [[Boulogne-sur-Mer|Boulogne]] és [[Dunkerque]] védelmétől. Az itt elért német áttörés teljesen megbénította volna a brit erőket a kontinensen.
A támadás eredeti fedőneve ''Operation Georg'' volt, de a német hadvezetés csapatokat vont el erről a frontszakaszról és a 'Michael'' támadásban vetette be ezeket. Ekkor a fedőnevet ''Georgette''-re módosították. A támadás [[1918]]. [[április 9.|április 9]]-én indult a ''Feuerwalze'' tüzérségi támadással a Lys folyó völgyében. A frontszakaszt védő [[Portugál Expedíciós Haderő]] állásain a németek hamarosan áttörtek, bár a déli részen elhelyezkedő brit katonák tovább tartották magukat. A következő napon a németek kiszélesítették a támadás vonalát és visszavonulásra kényszerítették [[Armentieres]] védőit. Ezt követően elfoglalták a messiness-i kiemelkedést. A második nap végére a tartalékban lévő brit hadosztályok nagy nehézségekkel küzdve védték meg állásaikat a Lys folyó mentén.
[[Fájl:British 55th Division gas casualties 10 April 1918.jpg|jobbra|300px|A Lys völgyében indított támadás során a németek ismét bevetették vegyi fegyvereiket. A képen a brit 55. hadosztály katonái, akiket az április 10-i gáztámadás megvakított.]]
113. sor:
Az első két támadással nem sikerült elérni azokat a stratégiai célkitűzéseket, amelyek miatt Luddendorff a támadás megindítása mellett döntött. Viszont úgy vélte, hogy nem szabad a kezdeményezést átengedni a szövetségeseknek és további támadásokat kell indítani.<ref>World War I: encyclopedia, 718. o.</ref> Amíg északon a ''Georgette-hadművelet'' utolsó csatái zajlottak, a német hadvezetés új támadást tervezett a Csatornától távolabb található francia állások ellen. A támadás célja, amely látszólag [[Párizs]] ellen irányult, az volt, hogy csapatokat vonjanak el az északi frontszakaszokról és lehetővé tegyék a német áttörést az amerikai főerők beérkezése előtt.
[[Fájl:WWI 42nd Division burial party.jpg|left|thumb|Az amerikai 42. hadosztály katonái, akik a halottakat temették a Chateau-Thierry-i csata után.]]
A ''Blücher'' hadművelet [[május 27.|május 27]]-én kezdődött [[Soissons]] és [[Rheims]] között: a frontszakaszt hat, csökkent létszámú brit hadosztály védte, amelyek "pihenőn" voltak az északi frontszakasz harcai után. Ráadásul a frontszakasz védelmi rendszerét nem építették ki teljesen, részben időhiány, részben a felelős francia parancsnok, [[Denis Auguste Duchêne]] tábornok ellenállása miatt. Emiatt a ''Feuerwalze'' tüzérségi támadás igen hatásosnak bizonyult és a szövetséges front, néhány kivételtől eltekintve, rövid idő alatt összeomlott. Duchêne az első vonalban vonta össze katonái nagy részét, és a német áttörés után nem álltak rendelkezésére megfelelő tartalékok, amivel a további előrenyomulást megakadályozni, vagy lassítani, tudta volna. A szárnyakon kifejtett brit és francia ellenállás ellenére a németek hamarosan elérték a [[Marne folyó]] vonalát és úgy tűnt, hogy hamarosan akár Párizs ellen is támadást indíthatnak. Luddendorff nem tudott ellenállni a csábításnak és utasította csapatait a további előrenyomulásra. Júniusra azonban a lendület elfogyott és a németek ismét egy nagy, nehezen védhető kiszögellésben találták magukat. Ezen felül a szövetségesek nem csoportosították át tartalékaikat délre, vagyis északon sem volt lehetséges újrakezdeni a támadást.
A ''Blücher'' hadműveletben vettek részt először amerikai csapatok saját parancsnokságuk alatt: a [[Château-Thierry-i csata|Château-Thierry]] körzetében az amerikai géppuskások és szenegáli mesterlövészek, míg [[Belleau Wood-i csata|Belleau Wood]] körzetében az amerikai tengerészgyalogosok tartóztatták fel a német támadást. A támadás során a szövetségesek 137 000, a németek 130 000 főt vesztettek halottakban és sebesültekben a hadművelet június 6-án történő lefújásáig.<ref name=marix105>Marix Evans, p.105</ref> A németeknél ismét a nehezen pótolható rohamcsapatok szenvedték a legnagyobb veszteségeket.
125. sor:
{{Bővebben|A második marne-i csata}}
[[1918]]. [[július 15.|július 15]]-én Luddendorff egy utolsó támadás indított, hogy délre csalja a szövetségesek tartalék erőit [[Flandria|Flandriából]] és hogy két irányú támadással elvágja Rheims városát a szövetséges főerőktől. A Rheims-től keletre indított támadást azonban a mélységben tagolt francia védelem feltartóztatta. Bár Rheims-től délnyugatra a német csapatok áttörtek és átkeltek a [[Marne folyó]]n, a franciák egy erőteljes ellentámadást indítottak július 18-án a kiszögellés nyugati oldalán, amely azzal fenyegetett, hogy a kiszögellésben lévő német csapatokat elvágja a hátországtól. Bár a németeknek sikerült a francia ellentámadást feltartóztatni és kiüríteni a kiszögellést, a kezdeményezés ekkor már a szövetségesek kezében volt, és a háború végéig a német csapatok már csak védelmi jellegű harcot folytattak.
== A tavaszi offenzíva hadászati és harcászati jelentősége ==
| |||