„Asztali szerepjáték” változatai közötti eltérés

ROSSSZZ vélemények --> ROSSSSZ; helyesírási szempontób jobb
a (Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 93.189.116.138 (vita) szerkesztéséről DeniBot szerkesztésére)
(ROSSSZZ vélemények --> ROSSSSZ; helyesírási szempontób jobb)
A [[michigan]]i egyetemről [[1979]]-ben eltűnt egy tizenhat éves egyetemista. A fiú magánéleti problémák miatt [[öngyilkosság]]ot akart elkövetni az egyetem alatt húzódó szerelőfolyosó labirintusban. Habár a próbálkozás sikertelen volt, a fiú titokban elmenekült a városból. Eltűnését nyomozás követte. Az esetet a helyi sajtó úgy ismertette, hogy az eltűnés oka egyértelműen a Dungeons & Dragons szerepjátékkal volt kapcsolatba hozható, amit a fiú is játszott. Az eset felderítésében és a fiú megtalálásában William Dear magánnyomozó tett eredményes lépéseket. Az ügy feltárása során bebizonyosodott, hogy az öngyilkossági kísérlet nem hozható összefüggésbe a szerepjátékkal. Az említett magánéleti problémák miatt a fiú [[1980]]-ban harmadszorra is öngyilkosságot kísérelt meg, ami ezúttal sikerrel járt. A kor szerepjátékokhoz való negatív hozzáállást jelzi, hogy ''[[Mazes and Monsters]]'' (Útvesztők és szörnyetegek) címmel az esetből Rona Jaffe regényt írt, ahol a játék rovására erősen kiszínezte a történteket. [[Tom Hanks]] főszereplésével a könyvből azonos című szerepjáték-ellenes tévéfilm is készült.<ref>[http://www.amazon.com/Dungeon-Master-Disappearance-Dallas-Egbert/dp/0345326954 Dear, William C.: ''The Dungeon Master: The Disappearance of James Dallas Egbert III'' (ISBN 978-0-345-32695-9)]</ref><ref>[http://ptgptb.org/0006/egbert.html Shaun Hately: ''The Disappearance of James Dallas Egbert III'']</ref><ref>[http://www.rpgstudies.net/cardwell/attacks.html Paul Cardwell, Jr.: ''The Attacks on Role-Playing Games'']</ref><ref name="MNújk">[http://www.mno.hu/portal/279504?searchtext=szerepjáték Magyar Nemzet (2005. április 20.): ''A szerepjátékok új korszaka'']</ref>
 
==== ROSSSZZROSSSSZ vélemények ====
Patricia Pulling fia, egy aktív D&D játékos [[1982]]-ben öngyilkos lett és a fiú édesanyja az említett szerepjátékban látta fia halálának egyértelmű okát. Miután a [[TSR]], a Dungeons & Dragons szerepjáték kiadója ellen indított per nem járt sikerrel, Patricia Pulling létrehozta a '''BADD''' (Bothered About Dungeons and Dragons; magyarul kb.: a Dungeons and Dragons miatt aggódva. A rövidítés angolul a „bad” szóra utal, aminek magyarul a jelentése „rossz” vagy esetleg „gonosz.”) nevű egyszemélyes szervezetet. A szervezet hangot kívánt adni a szerepjáték, azaz kifejezetten a Dungeons & Dragons „sötét” oldalának. Állítása szerint a játék kapcsolatban áll és motivál az [[ördögimádat]]ra, [[boszorkány]]ságra, [[kannibalizmus]]ra, [[homoszexualitás]]ra, [[prostitúció]]ra, öngyilkosságra, [[emberölés|gyilkosságra]], [[szadizmus]]ra, [[Parafília|szexuális perverziókra]] és hasonló jellegű dolgokra.<ref name="jor">[http://www.usask.ca/relst/jrpc/art9-roleplaying-print.html Journal of Religion and Popular Culture: ''Role-Playing Games and the Christian Right: Community Formation in Response to a Moral Panic'']</ref><ref>[http://www.holysmoke.org/wb/wb0017.htm A BADD bemutatkozó levele (angolul)]</ref>