„Pécsi József (fotóművész)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →‎Források: defsort
8. sor:
Az [[1920-as évek]]re a festőies fotográfia elhalványul, kikopni látszik. Ő is tagja annak a csoportnak, akik egy teljesen új stílust gyakoroltak és akartak „meghonosítani”. Ez volt az [[Avantgárd]]. Pécsi ennek a csoportnak aktív tagja volt, megalapította és formálta ezt a stílusirányzatot. 20-30-as évekre nagymenő, híres portréfotós-, meghatározó személyisége lett a közéletnek.
 
[[1913]]-ban megalapította a Budapesti Székesfővárosi Iparrajziskolájában ''az első állami és hivatalos fényképész szak''ot, és a szak középfokú oktatását. Ez ma a [[Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola|Képzőművészeti Gimmnázium]], amelyet [[Mária Terézia]] alapított és a Török Pál utcában található. Ez egy művészetorientált és erős múlttal rendelkező iskola. [[1920-as évek]]ben eltanácsolták Pécsit a tanítástól, majd az [[1940-es évekbenévek]]ben visszahívták. Az ő munkássága alatt kezdett el beindulni a reklámfényképezés, megjelenik a fotó a reklámban[[reklám]]ban. Pécsi foglalkozott vele először, és rögtön magas szinten. Végletekig leegyszerűsítette a témát és csak a tárgy maradt. Ezek a képek mindig nagyon ütősre sikerültek és könnyen gyorsan olvashatóak voltak. A fényképen megjelenik a tárgy a maga valójában, nagyon fontos a vizualitás és a mondanivaló. A tömegtermelés miatt, nagyban segíti ill. motiválja a vásárlót, hogy melyiket válassza a sok termék közül. Több műfajban is helyt állt, pl.: reklám, portrék (hírességek), aktfotók[[akt]]fotók, csendéletek[[csendélet]]ek, tájak (avantgárd stílusban, amelynek főbb jellemzői: borotvaélesség, anyagszerűség, fény-árnyék kompozíciók). [[1930]]-ban megjelent Photo und Publizität című reklámkönyve.
 
A Fény kiadásában [[1916]]-ban megjelent ''A fényképező művészete'' című könyve, mely két további kiadást is megélt. [[1930]]-ban megjelent ''Photo und Publizität'' című reklámkönyve.
 
==Újításai==