„Elidegenedés” változatai közötti eltérés

Az '''elidegenedés''' <!--KELL EZ?: Entfremdung, sich Entäusserung, Alienation --> egy – főleg a kontinentális – filozófiában és társadalomtudományokban használt fogalom, a 19-20. század során. Bár előzményeit kutatva régebbi időkre jutnánk, a fogalmat a klasszikus német filozófia /főként, Fichte, Hegel és Schelling, közülük is leginkább Hegel/ használja előszeretettel és munkálja ki. Hozzájuk kapcsolódik Feuerbach, és Marx, utóbbi igyekszik a fogalmat a maga teljességében kidolgozni és ábrázolni. Kisebb nagyobb módosításokkal (Lukács, Bloch, a Frankfurti Iskola képviselői, kiemelten Fromm/ a társadalomtudományokban alapvetően máig a marxi megközelítés az irányadó. Eszerint: az embernek létezik, létezett magához, a környezetéhez, a munkájához valamilyen a történelemben egyszer megvalósult identitása, amelyet azután valahol elveszített. Marx szerint ebben leginkább a tőkés termelési forma a ludas, amely a társadalom egyébként bonyolultnak tetsző viszonyait a végletekig lecsupaszítja, az embert elidegeníti a munkától, a másik embertől (a társadalomtól), s végül önmagától, s az ember így gyökértelenként, „idegenként” kényszerül élni, magát igen rosszul érezve ebben a világban. Ebben az értelemben ehhez a fogalomhoz kapcsolódnak az ún. életfilozófiák is (mindenekelőtt: Kierkegaard és Nietzsche), de ez legfőbb tematikája a XX. századi egzisztencializmusnak is (Heidegger, Sartre és a többiek). Az elidegenedés fogalma ma is igen divatos, számos szerző használja és tárgyalja, s általában a globalizáció jelenségét is az elidegenedés további elmélyülését elősegítő folyamatként értékelik.