|
Az '''SZ–300''' nagy hatómagasságú [[légvédelmi rakéta]]rendszer, melyet az [[1980-as évek]]ben fejlesztettek ki a [[Szovjetunió]]ban, elsősorban a fix telepítésű [[SZ–200]] leváltására. Alkalmas [[ballisztikus rakéta|ballisztikus rakéták]] és nagyon alacsonyan repülő célok elfogására is. Az eredeti '''SZ–300P''' rendszert folyamatosan továbbfejlesztik, így jelenleg többféle, méretében, paramétereiben, szállító járművében eltérő rakéta alkotja. Továbbfejlesztett változata az [[SZ–400 Favorit]].
==Jegyzetek ==
A teljes rendszer, elődjével ellentétben terepjáró kerekes vagy lánctalpas járművekre van telepítve, a rakéták hermetikusan lezárt tároló-indító konténerben vannak az indítás pillanatáig, mely ellenáll a külső viszontagságainak, és szükségtelenné teszi a rakéták tervszerű karbantartását.
A rendszer egyes rakétái a [[MIM–104 Patriot]]hoz hasonlóan a [[rakétán keresztüli célkövetés]]sel dolgoznak, azaz a rakéta orrába telepített [[radar]] észleli a célt, és annak adatait nagy sebességű [[adatbusz]]on keresztül a földi irányító [[számítógép]]be juttatja, ami kidolgozza a rakéta számára a kormányparancsokat, és ezt visszajuttatja a rakéta fedélzetére.
A Szovjetunióban a 70’-es évek végén kifejlesztett nagy hatótávolságú föld-levegő rendszer. Feladata, az ipari, közigazgatási és egyéb stratégiailag fontos objektumok védelme, a légtér ellenőrzése. Mobil rendszer lévén percek alatt összepakolható, és az új felállítási helyre vezényelhető, ahol 5 perc alatt tűzkész állapotba hozható. Az első széria az S-300V még csak repülőgépek és cirkálórakéták ellen volt hatékony, ám azóta a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a ballisztikus rakéták leküzdését is megoldották. Sőt! A PMU-2-es széria már az alacsony észlelhetőségű (lopakodó) repülő eszközöket is képes detektálni nagy távolságból. (Nem véletlenül zúzták be az Amerikaiak az F-117-es bombázóikat jóval az üzemidejük lejárta előtt. A Szerbiában lelőtt gép roncsai nagyon jó fejlesztési alapot szolgáltattak az Oroszoknak…)
A Doppler-radar egy 60 méter magasságban repülő repülőgép (pl.: F-15-ös) méretű célt 20 km távolságból, 100 méteren repülő célt 30 km távolságból, ennél nagyobb magasságban repülő célt (3-8 km) 175 km távolságból képes észlelni. A radar típusától függően a maximális detektálási táv repülőgép esetében akár 300 km is lehet, míg a ballisztikus rakéták észlelése optimális esetben 1000(!) kilométerről is lehetséges. A radar – típustól függően - egyszerre 100-300 légicélt képes észlelni, ebből a 4-72 legveszélyesebbet követi, és egyszerre maximum 4-36 célra képes rakétát vezetni.
A rakéták hermetikus tárolókonténerekben vannak elhelyezve, és nem igényelnek karbantartást élettartamuk során. Egy tűzvezető radarhoz elméletileg korlátlan mennyiségű rakétakonténer kapcsolható, de gyárilag egy indítójármű csak 4 rakétát cipel, ezért egy radarhoz három rakétaindító jármű van rendelve, vagyis ütegenként 12 rakéta van készletezve, melyek elhasználása esetén a tartalék rakéták 20 perc alatt felszerelhetőek, és tűzkész állapotba hozhatóak. Az „újratöltést” darus járművek végzik.
Hatótávolságuk (megsemmisítési zóna távoli határa) a rakéta és a radar-fejlesztéseknek köszönhetően a kezdeti 45 kilométerről 200 kilométerre nőtt. (A legújabb PMU-3-as verzió, vagy más néven S-400-as Favorit már 400 kilométerre is eljuttathatja rakétáit!)
A megsemmisítési zóna felső határa 30 kilométer, ilyen magasságban viszont többnyire csak ballisztikus rakéták „közlekednek” (esetleg nagy magasságban haladó felderítő repülőgépek), tehát repülőgépek és azok fedélzeti fegyverei ellen ez a működési tartomány bőven elegendő. A rakéták 3 másodpercenként indíthatóak - egy célra akár többet is lehet - így növelve a találati valószínűséget, ami az igen jó zavarvédelemnek köszönhetően nem csekély, 70-80%. A rakéták célravezetése eleinte aktív parancsközlő rendszerrel történt, vagyis a rakéta a becsapódásig a földi egység által küldött parancsok alapján kormányozta magát a cél felé, a leküzdendő célt a rakéta nem „látta”. Ám ez a módszer az elektronikai hadviselés, a zavarórendszerek fejlődése miatt sebezhetővé vált, ezért áttértek a félaktív lokátoros célravezetésre. A komplexum által kisugárzott radarhullámok a célról visszaverődve a rakéta fedélzeti lokátorába érkeznek, majd ezen adatok függvényében a rakéta fedélzeti számítógépe kidolgozza a szükséges kormányparancsokat, így navigálja magát a célra, vagy annak közelébe. Természetesen az adatkapcsolat a becsapódásig megvan a rakéta és a komplexum között, ennek zavarvédelmét úgy oldották meg, hogy rengeteg frekvenciatartományban és nagyon gyors átviteli sebességgel forgalmaznak egyszerre, így a zavarás az ellenség részéről egyáltalán nem, vagy csak nehezen oldható meg.
A rakéták sebessége 1700 m/s-tól 2500m/s-ig terjed, ez elegendő bármely ma rendszerben lévő repülőgép leküzdéséhez. A rakéták csapódó- és közelségi gyújtóval is fel vannak szerelve, tehát nem szükséges telibe találni a célt, a rakéták 100, 133, illetve 150 kilogrammos harci része elegendő repeszt tartalmaz ahhoz, hogy 50 méteren belül megsemmisítsen bármilyen légicélt.
Az S-300-ról elmondható, hogy bármelyik hozzá kifejlesztett radar-rakéta kombinációt is alkalmazzák, az ellenség pilótái nagyon nagy bajban lesznek, ha szembe találják magukat vele. Esélyük a régebbi verziójú komplexumok ellen is csak földközeli repülés esetén lenne (az újabb S-300-asok már ezt a területet is jól lefedik), de ebben a magasságban a repülőgépek zabálják az üzemanyagot (pláne ha még fegyverrel is meg vannak pakolva), tehát a visszatérés csak utántöltéssel lenne megoldható, de egy tanker meg nem ellenfél sem a légvédelmi rakétáknak, sem a vadászoknak. Hogy Irán rendelkezik-e S-300-al? Ha azzal nem is, de kínai klónjával, a HQ-10-essel valószínűleg igen. (Lásd az alsó képet és tegnapi cikkünket…)
A HQ-10-es az S-300PMU-1 Kínában továbbfejlesztett és gyártott változata, mely 150 kilométer távolságig és 27 kilométer magasságig hatékony. Mindenesetre 50 darab Pancir S-1-t már leszállított Oroszország Iránnak, ami hatékonyan oltalmazhatja a nagyhatótávolságú komplexumot egy nagy intenzitású közvetlen légitámadás esetén. Az Irán elleni támadás mindaddig biztosan nem fog bekövetkezni, amíg a B-2 Spirit bombázókra nem történik meg a MOP (A GBU-57 A/B bunkerromboló bomba) integrációja. Ehhez át kell alakítani a Spiritek bombakamráját, illetve telepíteni kell a szükséges szoftvereket a fedélzeti számítógépekbe. Ezek a munkálatok idén október-november végére fejeződnek be. Aztán majd meglátjuk…
== Lásd még ==
== Külső hivatkozások ==
{{commonskat|S-300}}
* [http://www.globalsecurity.org/military/world/russia/s-300pmu.htm S-300PMU / SA-N-6 SA-10 GRUMBLE] – A [http://www.globalsecurity.org/ Globalsecurity.org]-on
*[http://www.jovonk.info/2010/09/28/az-s-300-legvedelmi-raketakomplexum információk az SZ-300-ról
=== Lábjegyzetek ===
{{Légvédelmi rakéták}}
|
