„Karkari csata” változatai közötti eltérés

a
a (→‎A csata: link)
Az Eufráteszen átkelő Sulmánu-asarídu hosszú útszakaszon akadálytalanul haladt. Elfoglalta Aleppót is, majd ettől délkeletre megütközött Hamátu királyával, [[Irhuleni]]vel. A hamátui had jelentősebb veszteségek nélkül hátrált ki a csatából, de ez azzal járt, hogy a védtelenül maradt Hamát városát az asszírok kifosztották.
 
Hamát után az asszírok észak felé kanyarodtak az [[Orontész]] mentén, feltehetőleg [[Kinalua]], az [[Alalah–Ugariti Királyság]] fővárosa volt a céljuk, aminek elfoglalásával már gyakorlatilag ki is jutottak volna a tengerpartra, mert [[Ugarit]] meggyengülése (a [[tengeri népek]] támadása miatt, i. e. 12. század) után ezen a partszakaszon nem maradt jelentősebb település. Ezen az útvonalon az egyébként jelentéktelen [[Karkar]] város mellett vette fel a harcot a kor körülményei között nagyon gyorsan összeálló egyesült szíriai haderő, amelyet a helyőrségekből összevont erőkből álló, körülbelül ezer fős egyiptomi osztag is támogatott.
 
A csata lefolyása nem rekonstruálható, arról a források nem beszélnek. Sulmánu-asarídu a győzelmi sztélén {{szám|14000}} megölt ellenségről számol be, számtalan elfogott szekér és ló zsákmány mellett, és egyértelműen saját győzelemnek állítja be.