„Karmester” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
DeniBot (vitalap | szerkesztései)
a kisebb formai javítások
aNincs szerkesztési összefoglaló
2. sor:
A '''karmester''' előadóművész; a nagyobb [[zenekar|zenei együttesek]] vezetője, mind a próbákon, mind az előadásokon. A zenekar összjátékát kézmozdulatok jelrendszere segítségével irányítja.
 
Napjaink karmesterének munkáját három részfeladatra szokás osztani.:
* Ő határozza meg a próbákon és az előadásokon azt a [[tempó]]t, melyhez minden muzsikus alkalmazkodik – ez az együttes játék legfontosabb alappillére.
* Ő az, aki előadói kérdésekben döntéseket hoz, azaz: meghatározza, hogy az eljátszandó műnek milyen [[karakter]]e legyen, mit fejezzen ki, és egyes részletei hogyan kapcsolódjanak egymáshoz. Döntéseinek összességét nevezzük [[művészi interpretáció]]nak. Az általa kijelölt cél érdekében művészi elképzeléseit végigviszi a próbákon és a koncerten.
* Egy modern karmester részt vesz a zenekar körüli irányítási, adminisztratív feladatok ellátásában is. A modern karmesteri munka ezáltal kiegészül egyéb feladatokkal is, amit a művészeti vezető, zeneigazgató, vezető karmester, másod karmestermásodkarmester és egyéb címek jelölhetnek.
 
== Kialakulás ==
[[Kép:Conductingbaton.jpg|jobbra|bélyegkép|200px|Vezénylésre alkalmas pálca]]
A mai karmesterség a [[19. század]] folyamán alakult ki. Előzményének tekinthetjük az ''énekmesterek'', ''karvezetők'' ([[kapellmeister]]ek) tempót diktáló kézjelzéseit ([[15. század|15]]-[[16. század]]), vagy a későbbi századokban a ''zenekarvezető''k munkáját, akik leggyakrabban valamilyen billentyűs hangszer ([[csembaló]], [[orgona (hangszer)|orgona]], [[zongora]]) mellől, vagy első [[hegedűs]]ként irányítottak ([[17. század|17]]-[[18. század]]). Nevezetes dátuma a karmesterek történetének [[1820]], amikor [[LudwigLouis Spohr]] pálcát vett kezébe – ez egyébként egy hegedű vonója volt – és azzal "ütötte"„ütötte” a taktust. A következő években rendkívül gyorsan fejlődött ez a szakma. Az, hogy szükség van egy olyan emberre, aki kizárólag a zenekar irányításával foglalkozik, (azaz nem valamilyen hangszer mellől tartja egyben az előadást) több tényező együttes megjelenésének köszönhető:
 
* A zenekarok létszáma megnőtt, az ekkoriban komponált zenekari művek – melyek elsősorban [[Ludwig van Beethoven]] szimfóniáinak példáját követték – bonyolultabbá, összetettebbé váltak.
* Az Európa-szerte utazó virtuózok, mint [[Niccolò Paganini]] vagy [[Liszt Ferenc]], igen magas művészi és technikai színvonalon muzsikáltak, mely a közönség részéről olyan elvárást teremtett, melynek megfelelni a régi együttes muzsikálási hagyomány szellemében már nem lehetett.
* A közönség azt is elvárta, hogy egy-egy koncert köthető legyen egy személyhez, akit dicsérni vagy szidni lehetett. Igen sokáig a karmesterek egyben zeneszerzők is voltak: [[Felix Mendelssohn Bartholdy|Felix Mendelssohn]], [[Hector Berlioz]], [[Richard Wagner]]. Utóbbi kettő írásban is kifejtette vezényléssel kapcsolatos elképzeléseit.
* Nagyon jelentős volt Liszt Ferenc karmesteri működése is. Fokozatosan vált a vezénylés önálló zeneművészeti alkotó tevékenységgé. A 19. század végén vezénylő karmesterek már nagyon hasonlóak voltak mai kollégáikhoz.
 
[[Fájl:Sasha MAKILA VIII Międzynarodowy Konkurs Dyrygentów FS 2007 001.jpg|thumbbélyegkép|Finn karmester [[Sasha Mäkilä]], finn karmester ]]
 
== Karmester feladata ==
22. sor:
A vezénylés a két kéz egymást kiegészítő, közös munkája.
 
A jobbkéz,jobb ebbenkézben van a pálca, ez határozza meg a [[tempó]]t és [[ritmus]] alapkarakterét, metrumát. A bal kéz rajzolja meg a zenei vonalakat, a dallamíveket, a játék intenzitást., Jelzijelzi a belépés pillanatát, a fokozást, erősítést, halkítást, gyengítést. A pálca szerepe elsősorban az, hogy a kéz mozdulatait világossá tegye és megnövelje. Lehet egészen hosszú (60 cm), de van aki egyáltalán nem használta vagy használja (mint például [[Pierre Boulez]], [[Leopold Stokowski]], [[DimitrijDimitri Mitropoulos]]). Mitropoulos egy alkalommal így fogalmazott: "Hiszem„Hiszem, hogy a kezek kommunikációja híven kifejezi azt, amit érzek. Azt gondolom, pusztán a kezeimmel jobban ki tudom magam fejezni. A kéz gesztusai eljutnak a zenészhez, mivel közvetlenül a lelkét érinti meg."
 
Egy-egy előadás kidolgozottsága a próbamunkától függ. Vannak végtelenül sokat próbáló karmesterek (mint Mengelberg vagy Celibidache), van, aki az előadásra tartalékolja energiáit. A próbán követett stratégia is sokféle lehet. Van, aki végigjátssza a teljes darabot, és utólag visszatér a javítandó helyekhez, más, amint problémát érzékel, leállítja a zenélést, és a zenekar újra kezdi az adott helytől. Van, aki teljesen kidolgozott elképzeléssel érkezik meg az első próbára, és van, aki hagyja folyamatosan alakulni a hangzást és a műről alkotott elképzelését. Bármilyen módszerrel folyik a próba, alapvető fontosságú, hogy a karmester alapos, elemző módon ismerje a partitúrát, az adott zeneszerző és a kor stílusát. Ismernie kell valamennyi zenekari hangszer tulajdonságát, játékmódját és e játékmód alapvető szakkifejezéseit, hogy elképzeléseit az egyes hangszeresekkel meg tudja értetni.
 
A karmesterség a mai napig őrzi azt a tulajdonságát, mely elsősorban a közönség elvárásainak megfelelve alakult ki. Ez mára kiegészült azzal, hogy a koncerten a vezénylés már nem csak a zenekarnak szól, hanem a közönségnek is. A mozdulatok koreográfiája felhívhatja egyes részletekre a közönség figyelmét, segít azonosulni a zeneművek érzelmi töltésével, egyfajta színpadi látvány, ami megkönnyíti a kapcsolatteremtést a passzív hallgatóság, valamint a zenekar és az elhangzó mű között.
 
== Lásd még ==
* [[Karmesterek listája]]
 
{{lektor}}
{{csonk-dátum|csonk-szakasz|2006 februárjából}}
 
{{Portál|zene||opera}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Karmester