„Friedrich von Beck-Rzikowsky” változatai közötti eltérés

'''Friedrich Ludwig Georg Ignaz von Beck-Rzikowsky''' gróf (* [[Freiburg im Breisgau]] ([[Baden-Württemberg]]); [[1830]]. [[március 21.]] – † [[Bécs]], [[1920]]. [[február 9.]]), német származású katonatiszt, katonai térképész, cs. és kir. vezérezredes, [[1881]]–[[1906]] között az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] vezérkari főnöke.

 

Friedrich von Beck-Rzikowsky [[1830]]-ban az [[Elő-Ausztria|elő-ausztriai]] [[Freiburg im Breisgau]] városában született, amely ebben az időben a [[Freiburgi Érsekség]] ''(Erzbistum Freiburg)'' fővárosa volt (ma: Baden-Württemberg tartományhoz tartozik). Elő-Ausztria 1815-ig a Habsburg-Birodalom birtoka volt.<ref>'''[[Elő-Ausztria]]''' ''(Vorderösterreich)'': A [[Habsburg-család]] birtokai a német fejedelemségek területén, elsősorban a [[Svábföld]]ön, a [[Rajna-vidék]]en és [[Bajorország]]ban. [[1799]]-ben, a [[napóleoni háborúk]] kezdetén e területek elvesztek a [[Habsburg Birodalom]] számára. [[1815]]-ben a [[Bécsi Kongresszus]] az új német államokhoz csatolta őket: a [[Bajor Királyság]]hoz, a [[Badeni Nagyhercegség]]hez, a [[Württembergi Hercegség]]hez (később Nagyhercegség) és a [[Hessen-Darmstadti Hercegség]]hez.</ref> Mint lojális Habsburg-alattvaló, Beck-Rzikowsky 1846-ban belépett az [[Habsburg Birodalom|Osztrák Császárság]] hadseregébe.

 

Hadnagyként, majd főhadnagyként szolgált a gyalogságnál, a katonai felderítőknél, és a haderő akkori vezérkaránál, a „főkvártélymesteri stábnál”. Harcolt az császári hadseregnek az [[1848–49-es forradalom és szabadságharc|1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc]] ellen indított hadjárataiban. [[1849]]-ben az olasz nemzeti felkelők és az őket támogató [[Károly Albert szárd–piemonti király]] hadserege ellen vonuló [[Joseph Wenzel Radetzky|Radetzky]] tábornagy hadseregében szolgált, több csatában harcolt. Részt vett a [[Brescia]] bevételét eredményező rohamban.

 

 

 

 

 

Hadosztályával együtt bátran harcolt az 1859-es [[szárd–francia–osztrák háború|szárd háború]] [[lombardia]]i csatáiban. A közlekedési hálózat összeomlása miatt [[június 4.|június 4-én]] késve érkezett a nagy jelentőségű [[magentai csata]] helyszínére. Bár szerepe a csata kimenetelére nem volt döntő, katonái bátran harcoltak, maga Beck-Rzikowsky százados is súlyosan megsérült (térdlövést kapott). A csata osztrák vereséggel és visszavonulással végződött. Sérülése miatt Beck-Rzyikowsky a háború további küzdelmeiben nem vehetett részt, így a döntő [[solferinói csata|solferinói ütközetben]] sem, amely az osztrák haderő véres és katasztrofális vereségével végződött. A solferinói csatamezőn az ellátatlan sebesültek szenvedésének látványa leplezetlenül megmutatta a modern katonaorvosi szolgálat hiányát, és ez késztette [[Jean Henri Dunant]]-t és társait, hogy kezdeményezzék a [[Nemzetközi Vöröskereszt]] megszervezését.

 

[[1860]]-ban Beck-Rzikowsky, már őrnagyi rangban [[Frankfurt]]ba utazott, a Német Szövetség katonai bizottságához. Itt együtt dolgozott Ausztriának a német szövetségi hadsereghez delegált küldöttével, báró Leopold Rzikowsky von Dobrzicz tábornokkal. Szembesült az osztrákok és a poroszok közötti rejtett háborús készülődésről. Ausztria volt a Német Szövetségi Tanács és az egyesített haderő hivatalos vezetője, de a poroszok mindkét státusra igényt formáltak. 1861-ben Beck-Rzikowskynak módja volt megismerni porosz ellenlábasait is, amikor együttesen járták be a vasúti hálózatot a nyugati német területeken, hogy eldöntsék, milyen fejlesztések szükségesek Poroszország legjobban fenyegetett [[rajna]]i tartományaiban, a francia hadsereg inváziójára számítva.

 

Beck-Rikowskyt [[1862]]-ban kinevezték [[Heinrich von Hess]] báró tábornagy (1788–1870) szárnysegédjévé. Hess tábornagy, az 1860-ban leváltott vezérkari főnök ebben az időben a [[Darabont Testőrség]] parancsnokának tisztjét viselte. [[1864]]-ben a [[Porosz–osztrák–dán háború|német–dán háború]] idején kinevezték összekötő tisztnek [[Ludwig von Gablenz]] tábornok mellé. A [[Német Szövetség]] egyesített hadereje győzött, [[Dánia]] [[Schleswig]] és [[Holstein]] tartományai átmenetileg közös (német és osztrák) igazgatás alá kerültek. Hazatérésekor Beck-Rzikowsky, aki jól ismerte Moltke gondolkodását, jelentette, hogy Poroszország mindkét tartományt be fogja kebelezni. 1866-ban valóban ez történt.

 

[[1865]]-ban Beck-Rzikowsky őrnagyot alezredessé léptették elő, és [[I. Ferenc József magyar király|Ferenc József császár]] főszárnysegédi hivatalához ''(Generaladjutantur)'' helyezték. [[1866]]-ban, a [[porosz–osztrák–olasz háború|porosz–osztrák háború]] előtt [[I. Ferenc József magyar király|Ferenc József]] személyes megbízottjaként dolgozott a vezérkarban. Beck-Rzikowsky alezredes személye e ténykedés során vált először széles körben ismertté. A hadügyminisztérium megbízta, készítsen haditervet egy Poroszország elleni háborúra. Beck-Rzikowsky biztosra vette, hogy Moltke Csehországon keresztül fog támadni, és az osztrák hadsereget [[Jičín|Gitschen]] (ma: Jičín) környékén javasolta összevonni. [[Szász Királyság|Szászország]] vezetőit, a királyt és [[Friedrich Ferdinand von Beust|Beust]] miniszterelnököt meggyőzte, hogy országuk álljon Ausztria oldalára a [[porosz–osztrák–olasz háború|háborúban]]. [[Benedek Lajos]] táborszernagyot, az Északi Hadsereg parancsnokát arra ösztönözte, vonuljon Jičín felé, a porosz hadsereg elé. Benedek tábornok vezérkari főnöke, [[Alfred von Henikstein|Henikstein altábornagy]] és hadműveleti főnöke, [[Gideon von Krismanic|Krismanic tábornok]] véleménye szerint azonban a csapatokat [[Morvaország]]ban kell összevonva tartani, egy [[Szilézia]] felől jövő porosz támadás esetére. Ezt semmi sem valószínűsítette, de ez volt a poroszok legrövidebb útja, ezt vették alapul. Beck-Rzikowskynak lett igaza: 1866-ban Moltke elfoglalta Szászországot és június végén Csehországon keresztül támadt Ausztriára. Két porosz hadsereg egyesült Jičínnél, [[Hradec Králové|Königgrätz]] (ma: Hradec Králové) közelében, hogy Bécs ellen vonuljanak.

 

 

A [[porosz–osztrák–olasz háború|porosz–osztrák háború]] után nehéz volt olyan személyt találni, aki a magyar politikusokkal a hadsereg képviseletében tárgyaljon. [[Habsburg–Tescheni Albert főherceg|Albert főherceg]] tábornagy, a haderő főparancsnoka közismert volt [[magyarellenesség]]éről. Az 1866-ban kinevezett hadügyminisztert [[Franz von John]] bárót (1815–1876), aki egyben a haderő vezérkari főnöke is volt, a szétvert hadsereg megmentése foglalta le. A haderő képviseletét így Beck-Rzyikowsky ezredesre bízták, az uralkodó személyes küldöttére, akihez nem kapcsolódott magyarellenes érzület ([[1848–49-es forradalom és szabadságharc|magyar szabadságharc]] leverése után Itáliában harcolt, miközben Albert főherceg Magyarország katonai kormányzójaként [[Pest-Buda|Pest-Budán]] a legszigorúbb katonai elnyomó intézkedéseket foganatosította).

 

Beck-Rzikowsky ezredes segített tető alá hozni a kompromisszumos haderőmegállapodást, amely egyesítette a két ország fegyveres erőit és a két nemzet milíciáit, a közös haderő, a [[Magyar Honvédség]] és az osztrák [[Landwehr]] szervezeteiben. [[1867]]-ben, az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] megalakulása után őt nevezték ki az uralkodó Katonai Irodájának ''(Militärkanzlei)'' vezetőjévé.

 

Beck-Rzikowsky – porosz mintára – be akarta vezetni az általános sorkötelezettséget, de az 1868-ben kinevezett új hadügyminiszter, a tehetséges és ambiciózus báró [[Franz Kuhn von Kuhnenfeld]] tábornagy (1817–1896) hevesen ellenezte a porosz rendszert, ami a vezérkart függetlenítette volna a Hadügyminisztériumtól. Kuhn sorra szüntette meg az osztrák vezérkar jogosítványait, végül [[1868]]. [[január 15.|január 15-én]] megszüntette [[Habsburg–Tescheni Albert főherceg|Albert főherceg]] főhadparancsnoki beosztását, helyette a haderő főfelügyelőjévé minősítette át, ami a Hadügyminisztérium alá rendelt tisztség volt.

 

1874-ben Kuhn hadügyminiszter lemondott, helyére [[Alexander von Koller]] bárót, a volt csehországi főkormányzót nevezték ki, Albert főherceg ajánlásával. [[Franz von John]] báró altábornagynak felajánlották a vezérkari főnökséget, ami a nézetek különbsége miatt sok konfliktussal járt, de végül Koller hadügyminiszter és John vezérkari főnök együttesen dolgozták ki a vezérkar és a minisztérium funkcióinak szétválasztását, Beck-Rzyikowsky intencióinak megfelelően.

 

Ezekben az években Beck-Rzikowskyt a [[Balkán]]on zajló események is lekötötték. 1874 végén [[Montenegró]]ban megöltek egy török diplomatát, az ország háborúba keveredett az [[Oszmán Birodalom]]mal. Beck-Rzikowsky tervet dolgozott ki a Montenegróval szomszédos tartományok megszállására. Nyíltan hangoztatta meggyőződését, hogy a felkelők győzelme véget vetne a [[Dalmácia]] és az [[Adriai-tenger|adriai]] tengerpart fölötti osztrák ellenőrzésnek. Jó diplomáciai érzékét mutatja, hogy [[1875]] végén rábeszélte Ferenc Józsefet, látogasson el Dalmáciába, amit [[Dalmácia]], [[Montenegró]] és [[Bosznia]] [[szláv népek|szláv]] lakosságának hangulatára jó hatást tett.

 

[[1877]] tavaszán és nyarán az orosz haderő [[Románia|Románián]] és [[Bulgária|Bulgárián]] keresztül győzelmesen nyomult előre, Bosznia elfoglalása elkerülhetetlennek tűnt. [[Pleven|Plevna]] elhúzódó ostroma azonban megakasztotta az oroszokat, a frontok megmerevedtek. Beállt a tél, a mozgósított osztrák–magyar csapatok még mindig ott álltak a Monarchia török és szerb határain. Beck-Rzikowsky mérlegelni kezdte az oroszok kijátszásának és egy ellenük indítandó háborúnak esélyeit.

 

 

Az [[1878]]-as [[berlini kongresszus]] határozatai jogot adtak Ausztria–Magyarországnak, hogy – a rend helyreállítása és a béke fenntartása céljából – elfoglalja és megszállja [[Bosznia|Boszniát]] és [[Hercegovina|Hercegovinát]]. Beck-Rzyikowskyt [[1878]] májusában altábornaggyá ''(Feldmarschallleutnant)'' léptették elő, és titkos katonai megbízatással a megszállt [[Bosznia|Boszniába]] küldték. Ennek sikeres végrehajtása után bárói ''(Freiherr)'' rangra emelték. Megbízást kapott, hogy dolgozza ki a megszálló akció költségeit. Ő – a Hadügyminisztérium és Albert főherceg megkérdezése nélkül – meghatározta az elsődleges célpontokat is. Beck-Rzyikowsky jól tudta, hogy az osztrák–magyar haderőnek kerülnie kell az elhúzódó [[Gerilla-hadviselés|gerillaháborút]] a helyi felkelőkkel. [[Joseph Philippović von Philippsberg|Philippovic]] táborszernagy (1818–1889) azt az utasítást kapta, hogy foglalja el a kulcsfontosságú városokat, és állítsa helyre a közrendet.

 

[[Fájl:Franz Joseph Beck-Rzikowsky 1897 Bistritz.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Ferenc József és Beck-Rzikowsky altbgy. egy csehországi hadgyakorlaton (1897).]]

 

A boszniai háború és az azt követő konszolidáció mégis javította Beck-Rzikowsky altábornagy elismertségét a Monarchiában. 1878-tól őt tekintették az egyetlen alkalmas jelöltnek, aki a haderő reformját tető alá tudja hozni. A hadsereg boszniai gyenge szereplését a régi haderőszervezés hibáinak tudták be. 1881 márciusában a császár felajánlotta neki fel a vezérkari főnöki beosztást, az elbocsátásra szánt [[Anton von Schönfeld]] altábornagy helyett. Beck-Rzikowsky azt kérte, hogy a vezérkari főnöki poszt váljék önállóvá, a Hadügyminisztériumtól függetlenné. [[I. Ferenc József magyar király|Ferenc József]] és [[Habsburg–Tescheni Albert főherceg|Albert főherceg]] elfogadták feltételeit, mert úgy látták, hogy ő a megfelelő ember a posztra. Albert főherceg kikötötte, hogy háború idején teljes együttműködést vár Beck-Rizikowskytól, de békeidőben szabad kezet adott neki, hogy az altábornagy saját elképzelései szerint valósíthassa meg a haderő reformját.

 

Beck-Rzyikowsky 25 éven át ténykedett a császári és királyi haderő vezérkari főnökeként, mindvégig élvezte az uralkodó feltétlen bizalmát, így komoly befolyást gyakorolhatott a vele egyidős Ferenc Józsefre. A haderő számtalan belső konfliktusát igyekezett kiegyesúlyozni, a személyi ellentéteket elegyengetni. Katonai szakkérdésekben higgadtan és óvatosan foglalt állást, megkeresve a középutat a liberálisabb gondolkodású modernizáló szándékok és az [[Habsburg–Tescheni Albert főherceg|Albert Frigyes főherceg]] tábornagy körül felsorakozó konzervatív táborral szemben. Vezetése alatt fokozatosan a vezérkar a haderő tényleges főparancsnokságává vált, amely a Birodalmi Hadügyminisztériumnak már formális alárendeltségben állt.

 

 

[[1893]]-ban kitüntették a [[Porosz Királyság]] [[Fekete Sas-rend]]jével.

1895-ben Albert főherceg elhunyt. Utódja a főhadparancsnoki poszton a trónörökös lett, a császár legidősebb unokaöccse, [[Habsburg–Lotaringiai Ottó Ferenc főherceg|Ottó Ferenc főherceg]], majd egy évvel később az ő öccse, [[Habsburg–Lotaringiai Ferenc Ferdinánd főherceg|Ferenc Ferdinánd főherceg]]. Beck-Rzyikowsky volt a Birodalom legfontosabb katonai személyisége, hivatala egyelőre nyugodtan dolgozhatott. Az idős tábornagy azonban már nem tudta követni a technológia felgyorsult fejlődését, a hadsereg nehézfegyverzete elavult, új fegyverek, új hadhajók tervezése vált szükségessé, megjelentek a tengeri-szárazföldi kombinált hadviselés új módozatai, amelyekre Beck-Rzikowsky már alig figyelt.

 

[[1903]]-ban [[Habsburg–Lotaringiai Ferenc Ferdinánd főherceg|Ferenc Ferdinánd főherceg]] a cs. és kir. haderő főfelügyelője Hadiflotta főfelügyelőjeként, Beck-Rzikowsky táborszernaggyal együtt [[Dalmácia|Dalmáciában]] megszemlélt egy partaszállási gyakorlatot. Ennek szánalmas eredménye arra késztette, hogy azonnal jelentést tegyen a császárnak, amelyben leírta a hadsereg gyatra állapotát, és radikális reformokat, új szellemű dinamikus vezetőt követelt. Ferenc Ferdinánd a 76 éves Beck-Rzikowsky leváltását kívánta a vezérkari főnökségről.

 

Hosszas huzavona után [[1906]] októberében a császár engedett a trónörökös követelésének és leváltotta Beck-Rzikowskyt. Helyére Ferenc Ferdinánd saját „árnyékkabinetjének” egyik tagját, [[Franz Conrad von Hötzendorf]] altábornagyot ajánlotta, akit [[Habsburg–Tescheni Jenő főherceg|Jenő főherceg]] is támogatott. Conrad megkapta a kinevezést, és a nagy Beck-Rzikowsky méltó utódjának bizonyult. Az idős tábornagy mindvégig a vele egyidős császár bizalmasa maradt. A köznyelv irónikusan ''„alcsászárnak” (Vizekaiser)'' nevezte. Hosszú évtizedekig tartó megbízható szolgálatát az uralkodó azzal ismerte el, hogy grófi rangra emelte őt, és kinevezte egyik kedves testőrgárdája, a ''„K.u.K. Erste Arcièren-Leibgarde”'' főkapitányának.

 

[[1916]]. [[február 26.|február 26-án]] Beck-Rzikowsky táborszernagy megkapta az 1915 szeptemberében újonnan létrehozott vezérezredesi ''(Generaloberst)'' rangot, de sohasem nevezték ki tábornaggyá. [[1917]] januárjában nyugalomba vonult. [[1920]]. [[február 9.|február 9-én]] hunyt el Bécsben.

 

{{források}}

 

* Alphons von Wrede – Anton Semek: ''Geschichte der k. und k. Wehrmacht. Die Regimenter, Corps, Branchen und Anstalten von 1618 bis Ende des XIX. Jahrhunderts,'' 5. kötet, Bécs, 1898–1905, újra nyomva Starnberg, 1985.

* Scott W. Lackey: ''The Rebirth of the Habsburg Army. Friedrich Beck and the Rise of the General Staff'', Greenwood Press, Connecticut, London, 1995.

 

{{DEFAULTSORT:Beck-Rzikowsky, Friedrich von}}

[[Kategória:Osztrák katonák]]

[[Kategória:19. századi katonák]]

 

[[de:Friedrich von Beck-Rzikowsky]]

[[ja:フリードリヒ・フォン・ベック＝ルジコウスキ]]

[[sl:Friederich Beck]]