„Pattantyús-Ábrahám Imre” változatai közötti eltérés

Apja ''Pattantyús-Ábrahám Márton'' orvos, anyja ''Pöschl Ilona'', a neves [[selmecbánya]]i professzor, Pöschl Ede leánya volt. A házasságból öt gyermek született: Géza, Márton, Endre, Imre és Erzsébet. Középiskolai tanulmányait a [[trencsén]]i Katolikus Főgimnáziumban és a [[nagyszombat]]i Érseki Katolikus Főgimnáziumban végezte, utóbbiban érettségizett 1909-ben, jeles eredménnyel. Az egész család természettudományos érdeklődési körű volt, ezért [[Pattantyús-Ábrahám Géza|Gézát]] gépészmérnöknek, Imrét kohómérnöknek taníttatták. A selmecbányai [[Selmeci Akadémia|Bányászati és Erdészeti Főiskolá]]n végezte felsőfokú tanulmányait, ahol [[1913]]-ban szerezte meg abszolutóriumát, majd a kötelező szakmai gyakorlat (a [[gölnicbánya]]i állami szakiskola oktatója volt) után [[1917]]. [[Március 12.|március 12-én]] kapta meg kitűnő minősítésű vaskohómérnöki oklevelét.

[[1918]]-ig a gölnicbányai[[gölnicbánya]]i állami szakiskola rendes tanáraként és műhelyfőnökeként tevékenykedett. Közben, az [[első világháború]] idején hároméves katonai szolgálatot is teljesített hadmérnöki beosztásban. Itt „Koronás arany érdemkereszt” katonai kitüntetésben részesült és főhadnagyként szerelt le. [[1917]]-ben nősült, felesége Jankó Magdolna, egy neves selmecbányai majd soproni erdészeti főiskolai tanár leánya. A házasságból négy gyermek született: Gábor ([[1924]]), Edit ([[1925]]), Ádám ([[1929]]) és Tamás ([[1934]]).

Leszerelése után, [[1919]] januárjában a [[kassa]]i állami felsőipariskolában helyezkedett el, ahol a „Fémtechnológia”, az „Általános géptan” és a „Rajz” című tantárgyakat tanította. Néhány hónap múltán azonban menekülnie kellett a [[trianoni békeszerződés]] következtében [[Csehszlovákia|csehszlovákká]] vált területről. Szülei és Erzsébet húga Csehszlovákiában maradt, a család fizikai szétszakadásához fivérei korai halála is hozzájárult: Márton [[1915]]-ben, Endre [[1921]]-ben hunyt el.

==SoproniA soproni időszak==

A fiatal kohómérnök [[1919]]. áprilisában a Selmecbányáról [[Sopron]]ba menekített Bányászati és Erdészeti Főiskola Fizika-Elektrotechnikai Tanszékére került Boleman Géza professzor mellé, adjunktusi beosztásban. Az 1920/21-es tanévben helyettesítette Láng Károly professzort és ellátta az I. sz. Géptani Tanszék vezetői teendőit, előadta az „Általános géptan I–II.” tantárgy keretében a gépelemeket és a kalorikus gépeket. [[1924]]-től a [[Miskolci Egyetem Kohógéptani és Képlékenyalakítástani Tanszék|Kohógéptani Tanszék]] vezetőjévé nevezték ki főiskolai rendkívüli tanárként, [[1927]]-től főiskolai rendes tanár. A „Kohógéptan” és a „Kalorikus és hidrogépek” című tantárgyakat adta elő. Ezzel párhuzamosan vezette a főiskola gép- és asztalosműhelyét. [[1927]]-ben jelent meg első fontosabb tudományos munkája, a „Szakaszos üzemű elektromotorok teljesítőképessége”. Nagy szakmai visszhangot kiváltott munkája az [[1929]]-ben megjelent, [[Cotel Ernő]]vel közösen írt „Die''Die Berechnung der Walzarbeit”Walzarbeit''. A tanulmány az acélprofilok meleghengerlésének munkaszükségletével foglalkozott, a szerzők kiküszöbölték a korábbi számítási módszerek hiányosságait, és még nomogramokat is készítettek az egyszerűbb használat érdekében. További munkái még ebből az évből: „Hőtárolók''Hőtárolók az energiakiegyenlítés szolgálatában”szolgálatában'', „Ruth''Ruth-tároló üzemi viszonyai”viszonyai''.

[[1931]]-ben a főiskolai tanács a Kohómérnöki Osztály<ref>Megfelel a mai Karnak. ''Szalax''</ref> dékánjává választotta. [[1934]]-ben a soproni főiskolát beolvasztották a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetembe, ami a képzés egyetemi rangra emelését is jelentette. Ezzel egyidejűleg Pattantyús-Ábrahám Imre egyetemi nyilvános rendes tanári címet kapott. Dékáni beosztásával együtt jártak volna az átszervezés kapcsán meghirdetett leépítések. Erre azonban ő nem volt hajlandó, inkább leköszönt állásáról. Fekete Zoltán, a főiskola utolsó rektora, ebből az alkalomból írta a távozó oktatónak a következő sorokat: ''„…a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úr … a tényleges szolgálat köteléke alól való felmentéséről saját kérelmére történt ideiglenes nyugalomba helyezéséről értesít… Nem mulaszthatom el ez alkalommal, hogy - … a főiskolai szakoktatás terén szerzett nagy és hervadhatatlan érdemeiért mind a magam, mind a főiskola Tanácsának őszinte háláját és köszönetét ne fejezzem ki… Kérem, hogy díszes új állásában is tartsa fenn a Nagyságod és főiskolánk közt fennálló erős lelki köteléket, s az üzemi szakkörökben a jövőben is legyen lelkes szószólója és támogatója szakoktatásunk érdekeinek!”''<ref>A Nehézipari Műszaki Egyetem közleményei, 1981., 18. old.</ref>

Pattantyús-Ábrahám Imre Zorkóczy Samu meghívására a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasműben helyezkedett el előbb műszaki tanácsosként, majd műszaki igazgatóként. A vállalat kohó-, vas- és acélgyárainak valamint vasérc- és szénbányatelepeinek gépészeti és energiagazdálkodási ügyeinek intézése tartozott a hatáskörébe. [[1941]]-től a [[győr]]i Magyar Vagon- és Gépgyár ügyvezető igazgatója lett (ekkoriban a győri gyár a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt-hez tartozott). [[1943]]-tól meghívták Sopronba, a kohómérnök hallgatók II. és III. szigorlati bizottsága kültagjának. A [[második világháború]] idején a gyárat komoly károkat okozó légitámadás érte. Nyilas parancsra a gyárat ki kellett volna telepíteni, de Pattantyús szembeszállt a nyilas főispánnal: ''„Illaván születtem, ahol a híres fegyház van. Ha úgy akarják, meghalhatok Sopronkőhidán, a másik híres fegyházban. Így legalább stílusos lesz!”'' – fakadt ki.<ref>A Nehézipari Műszaki Egyetem közleményei, 1981., 17. old.</ref> A helyreállítási munkálatok gyors ütemben folytak, így a háború után a gyár szinte azonnal termelni kezdhetett. Eredményes munkássága elismeréseként a Nehézipari Központ az államosítás után is megerősítette állásában, egy év múlva vezérigazgatónak nevezték ki, majd [[1948]]. [[Június 19.|június 19-én]] a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

[[1949]]-ben felkérték a [[Miskolc]]on frissen létrehozott [[Miskolci Egyetem|Nehézipari Műszaki Egyetem]] soproni Bánya- és Kohómérnöki Karán a „Hőerőgépek és kompresszorok” valamint a „Kohótelepek energiagazdálkodása”, majd a „Kohászati szállítóberendezések” és a „Gépelemek” című tantárgyak előadására. Ezek a teendők annyira lefoglalták idejét és energiáját, hogy az oktatást nem tudta összeegyeztetni a vállalat első számú vezetői feladataival, ezért a gyár vezetését átadta addigi helyettesének, ő vállalatvezető-helyettesként dolgozott tovább.

[[1951]]-ben felkérték a Nehézipari Műszaki Egyetemen létesítendő Általános géptani Tanszék vezetésére, egyúttal újra kinevezték egyetemi tanárnak. Az új tanszék létrehozása komoly elfoglaltságot jelentett számára, de a tanszékvezetői teendők mellett a következő időszakban egy sor tantárgyat adott elő: a gépészmérnök hallgatóknak a „Hőerőgépek üzemtaná”t, a kohómérnök hallgatóknak [[1952]]-től haláláig a „Kalorikus gépek üzemtaná”t, a „Kohászati elektrotechnikát” és a „Kohászati szállítóberendezéseket”. Hallgatói, kollégái szerették, tisztelték. <!--Bizonyíték erre az is, hogy a hallgatók által évente kiadott tréfás „Húzótüske” című kiadványnak „Patyi bácsi” állandó szereplője volt. --> Rengeteg időt töltött a hallgatóság között, rendszeresen megjelent a tanulókörökben,<ref>A tanulókör a tanulócsoport akkori elnevezése volt, és így nevezték a tanulókör számára biztosított saját termet is. ''Szalax''</ref> csakhogy minden lehetséges módon támogathassa a hallgatókat ismereteik elsajátításában, vagy hogy beszélgessen velük bármilyen más témáról. [[1952]] és [[1955]] között a Kohó- és Bányamérnöki Kar<ref>A sopronból való átköltözés évei alatt még közös vezetésű Kohó- és Bányamérnöki Kar működött.</ref> volt a dékánja. 1952-ben – addigi tudományos munkájának elismeréseként – a Tudományos Minősítő Bizottság a műszaki tudományok kandidátusa tudományos fokozatot adományozta számára. [[1953]]-ban és [[1954]]-ben [[Munka Érdemrend]] kitüntetésben részesült. [[1955]]-ben jelentek meg egyetemi jegyzetei „Kohászati szállítóberendezések” és „Kohászati elektrotechnika” címmel.

[[1955]]-től egészsége megrendült, szervezete egy éven át küzdött a gyilkos kórral. A budapesti Orvostudományi Egyetem egyik belgyógyászati klinikáján hunyt el, [[1956]]. [[Február 4.|február 4-én]] temették el a budapesti [[Farkasréti temető]]ben. Szomorú érdekesség, hogy bátyja, [[Pattantyús-Ábrahám Géza]] akadémikus, a Műegyetem legendás professzora, ugyanebben az évben, pár hónappal később halt meg (1956. szeptember 29-én).