|
== Története ==
* A település neve egy [[1230]]-ban kelt oklevélben tűnik fel először.
Szil község a Kisalföld középső részén, szinte teljesen a Rábaköz központjában fekszik, közel egyforma távolságra a Hanság mocsárvilágától és a Rába folyótól.
* [[1492]]-ben megkapta a mezővárosi rangot.
A kedvező természeti, éghajlati és földrajzi viszonyok alapján arra következtethetünk, hogy ezen a területen már az ősközösség idején is élhettek emberek. Ezt a kavicsbányákban és a szántóföldeken talált gazdag leletek is alátámasztják. A gyűjtögető, vadászó törzseknek az itt található erdők, mezők jó vadászzsákmányt, a folyók, kiöntések pedig halat biztosítottak. A kőkorszakból csiszolt kőbalta, a bronzkor idejéből pedig a vági országút mellett lévő halmokon cserépmaradványok kerültek felszínre. Az Akácos kavicsbányában talált csontvázak, edények, vasdarabok, őrlőkövek és urnák az időszámításunk előtti III. század kelta telephelyéről tanúskodnak.
A rómaiak időszámításunk előtt 15 körül jelentek meg ezen a területen. A község határán igen fontos római útvonal vezetett keresztül, amely Savariat (Szombathely) Arrabonával (Győr) kötötte össze. Az útvonal mentén fekvő Mursellából (Árpás) Bassianába (Sárvár) csak Szilen keresztül vezethetett az út. A római út déli oldalán, a Linkó-patak partján létesültek azok a római majorságok, amelyeknek nyomai a falu határában ma is megvannak (kisebb téglák, cseréptörmelékek, pénzdarabok). A régi római út mellett állhatott az a sírkő is, amelyet a szili templom falában talált meg Draskovics Gyula 1593-ban. A felirat szerint a sírkövet egy Brigetio (Újszőny) légióbeli veterán katona állította több családtagjának emlékére.
A Szilsárkány felé eső határrészen korábban működött homokbányában talált leletek (csontmaradványok, edények, gyöngyszemek stb.) arról tanúskodnak, hogy a község területén i. sz. VI-VIII. században avarok éltek. A nagy kiterjedésű lelőhely azt bizonyítja, hogy a község ebben az időszakban is népes volt.
Régi oklevelekből és a Város utca elnevezésből biztosan tudjuk, hogy Szil a középkorban mezőváros volt, és ez a jellege egészen a XIX. század végéig fennmaradt. A Nyugat-Dunántúl két legnagyobb városát, Győrt és Szombathelyt összekötő útvonal felezőpontján fekvő község a Rábaköz legnépesebb települése volt.
A kocsin és lóháton közlekedő kereskedők éjszakára itt pihentek meg. Néha több napon keresztül is itt maradtak és értékesítették áruikat. Innen adódik, hogy a településnek már a középkorban vásártartási joga volt. A piaci vámjogért éles vita folyt a csornai prépostság és a bakonybéli apátság között. Egy 1230-ban készült, és 1037-re hivatkozó okirat szerint a piacvám a bakonybéli apátságnak jár I. Szt. István rendelete alapján. 1405-ben a csornai prépostság kapja meg a szili tizedet, de ez ellen a győri püspök tiltakozott. A huzavonának XXII. János pápa 1415-ben kiadott bullája vet véget. Ebben megemlítik, hogy Szilban Szt. Vencel tiszteletére templom van.
A község nevére vonatkozóan az 1230. évi okiratban történik először említés "Zyl" néven. Feltehetően a községet birtokló család nevéről nevezték el. A szájhagyomány szerint Szil valójában "szélet" jelent (a Hanság mocsárvilágának a széle ugyanis akkoriban egészen Szilig ért). A későbbi levéltári anyagokban a község neve "Szill" változatban szerepel egészen a XIX. század végéig.
1387-ben Zsigmond király a Kanizsai családnak adományozza a községet. Ebben az időszakban, mint Kapuvár tartozéka szerepelt. 1518-ban 56 család lakott a községben. 1550 körül a község a Nádasdyaké lett. A XVI. században a Nádasdyak legnépesebb rábaközi birtoka volt. A török dúlás előtt 10 évvel, 1584-ben 83 család élt benne. Szil a mohácsi csata után valószínűleg hamar protestánssá lett. 1643-ban a környék kegyura, gróf Nádasdy a csepregi templomban katolizált, így a "cuius regio, eius religio" elv alapján a szili templom újra katolikus lett.
Az 1594. évi török pusztítás alkalmával Szil is lakatlanná vált, az újratelepülés csak 1608-ban indult meg. 1697-ben a falu lélekszáma 654 fő volt. A falu lakossága azonban 1714 és 1850 között megnégyszereződött, 500 főről 1918 főre emelkedett. Az 1786. évi összeírás 1561 főt és 186 házat, az 1828. évi pedig 1785 főt és 235 házat tart nyilván.
Az 1848-as események Szil lakosságát is fellelkesítették. Annak ellenére, hogy itt a nyugati országszélen érvényesülhetett az osztrák befolyás, Kossuth hívó szavára 38 szili lakos állt be a honvédő seregbe: Ágoston Antal, Bella Gergely, Benke Mihály, Erdélyi Ferenc, Füzi József, Gyurasits László, Halász Pál, Herczig Elek, Horváth Ferenc, Horváth József, Imre László, Ivánkovics József, Jakab János, Jelencsics Antal, Kapronczai Jakab, Kapronczai József, Kasza József, Károli Vince, Kiss Mihály, Kocsis György, Kovács Pál, Kozma István, Lengyel János, Majsa József, Molnár György, Móricz László, Nagy János, Nagy József, Németh József, Pachofer Antal, Szabó János, Szigeti János, Tengelics István, Tompos Gábor, Tóth István, Török Ferenc, Varga István.
A kereskedelmi csomóponttá fejlődött virágzó mezővárosnak hosszú évszázadokig élénk ipara volt. Elsősorban mezőgazdasággal összefüggő iparágak alakultak ki. Az iparosság céhekbe tömörült. A kovácsok céhe volt a legnagyobb, 72 tagot számlált. Mellette még a bognár, kocsigyártó, szíjgyártó és a csizmadia mesterség volt nagy mértékben elterjedve. Az iparosok a helyi lakosság szükséglete mellett a gyakori átutazók igényeit is kielégítették. A legtöbben azonban mezőgazdasággal foglalkoztak. A falu nagy kiterjedésű legelői már régen is különösen kedvező feltételeket teremtettek a szarvasmarha-tenyésztés számára. Évente négy vásárt tartottak Szilban.
Az 1891-ben megépült vasút 4,5 km-re elkerülte a községet. Ettől kezdve a forgalom jelentős része az országútról a vasútra terelődött. Így a hajdan annyira nevezetes Szilon keresztül haladó országút fokozatosan elvesztette régi jelentőségét. Az iparosok és a kereskedők kezdtek elszállingózni a korábban nagy forgalmú mezővárosból. 1871-ben megszűnt Szil mezővárosi rangja, nagyközség lett. 1900-tól sokan vándoroltak ki, jórészt Amerikába, mivel a falu határa a nagyobb népesség eltartásához nem volt elegendő.
A kedvező természeti és közgazdasági adottságok következtében Szil község a századforduló előtt népes, nagy forgalmú, fejlett mezőgazdasággal, jelentős iparral, gazdag történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkező település volt.
1914-18: az I. világháború Szilban 116 áldozatot követelt. 1924-ben a földreform során 707kh földet osztottak szét 343 igénylő között. A II. világháborúban 72-en vesztették életüket. A földosztás alkalmával 157 család kapott 1-3 hold földet. 1949-ben megalakult az első TSZ, amit 10 év múlva a nagy "szervezés" követett.
Összefoglalva a község 1900 és 1945 közötti történetét megállapíthatjuk, hogy a község gazdasági és társadalmi fejlődése a századforduló után megrekedt. A mezőgazdasági termelés színvonalában csak a harmincas évek második felétől volt némi emelkedés. 1945-ig a kevés nagyobb birtok is csaknem teljesen felszámolódott. Az egyre differenciálódó parasztság szegényebb rétege sem a községben, sem pedig az országban nem találva megélhetést, Amerikába vándorolt.
== Látnivalók ==
|
