„Andrássy úti Színház” változatai közötti eltérés

egykori budapesti színház
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Új oldal, tartalma: „Az '''Andrássy úti Színház''' a régi Műcsarnok épületében, az Andrássy út 69. szám alatt működött. 1907. október 19-én nyílt meg. Ezt meg…”
(Nincs különbség)

A lap 2010. november 27., 13:48-kori változata

Az Andrássy úti Színház a régi Műcsarnok épületében, az Andrássy út 69. szám alatt működött. 1907. október 19-én nyílt meg. Ezt megelőzően Modern Színház Cabaret néven kabaréként működött.

Első igazgatója Faludi Sándor volt, művészeti vezetői voltak Molnár Ferenc és Heltai Jenő is, zenei vezetője Szirmai Albert volt. 1908-tól Nagy Endre, 1913-tól Medgyaszay Vilma, 1915-től Bárdos Artúr volt az igazgató. A színház kezdeti időszakának legnevesebb színészei voltak többek között Pálmay Ilka, Medgyaszay Vilma, Keleti Juliska, Kökény Ilona, Magyari Lajos, Molnár Aranka, Vidor Ferike, Kabók Győző, Huszár Károly, Boross Géza.

1916 és 1919 között a színház előadásai szüneteltek, mivel 1916-ban átköltöztek a Belvárosi Színházba. A Tanácsköztársaság idején újból kabaréként működött. 1920-tól a színház igazgatását az Unió Tröszt vette át, Emőd Tamás vezetésével. 1924-25-ben a Nemzeti Színház Kamaraszínháza játszott a színpadán. 1926 és 1937 között megint kabaré volt a fő profilja, ennek a korszaknak a legismertebb társulati tagjai többek között Abonyi Tivadar, Andai Béla, Békeffi László, Faragó Ödön, Kökény Ilona, Ihász Lajos, Peti Sándor, Dajbukát Ilona.

1937-ben a színház helyiségeit ismét a Nemzeti Színház Kamaraszínháza vette át és a társulat Andrássy Színház néven a mai Arany János Színház helyiségében, a Paulay Ede utca 35. szám alatt játszott 1944 végéig.

Ajánlott irodalom

  • Alpár Ágnes: A fővárosi kisszínházak műsora, 1904-1944. Budapest, 1974.

Forrás

Budapest lexikon I. (A–K). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. 52. o. ISBN 963-05-6410-6