„Gabrielle Bossis” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
2. sor:
 
== Élete ==
Jómódú francia család utolsó, negyedik gyermekeként, elmélyült vallási életet élve nőtt fel. Gyóntatója, egy [[Ferences rend|ferences]] atya, zárdába akarja irányítani, ő azonban ellenállellenállt, nem érezérzett hivatást erre. Ennek következtében húsz és huszonnégy éves kora között sokat vívódott. Közben megtanultaMegtanulta mindazt, amit a korban a lányok tanultak: hímzést, festést, színezést, zenét, sőt szobrászatot is. Ennek révén egyházi ruhákat készített a missziónak. Megszerezte az ápolónői oklevelet, is.és az [[első világháborúbanvilágháború]]ban négy éven át előbb tartománya kórházaiban, majd Verdunnél[[Verdun]]nél is dolgozott.
1923-ban Fresne-sur-Loire plébánosa fölvetette neki, hogy írjon egy színdarabot, amit előadathat. E színdarabban maga is fellépett. Ezzel megkezdődött színműírói és a színészi karrierje – és ezzel együtt vándorélete is. Először a környező plébániákat járta be darabjaival, azután egész Franciaországot, majd hamarosan a külföldet is: Belgiumot, Olaszországot, sőt Marokkót, Palesztinát, Kanadát. Kanadai útjáról útinaplót vezetett, mely kitűnő megfigyelőképességét, festői leíró készségét bizonyította.
Édesanyja, nővére elvesztése után egyedül maradt.
 
1923-ban [[Fresne-sur-Loire]] plébánosa fölvetette neki, hogy írjon egy színdarabot, amit előadathat. E színdarabban maga is fellépett. Ezzel megkezdődött színműírói és a színészi karrierje – és ezzel együtt vándorélete is. Először a környező plébániákat járta be darabjaival, azután egész Franciaországot[[Franciaország]]ot, majd hamarosan a külföldet is: Belgiumot[[Belgium]]ot, Olaszországot[[Olaszország]]ot, sőt Marokkót[[Marokkó]]t, [[Palesztina|Palesztinát]], [[Kanada|Kanadát]]. Kanadai útjáról útinaplót vezetett, melyamely kitűnő megfigyelőképességét, festői leíró készségét bizonyította. Édesanyja, nővére elvesztése után egyedül maradt.
Kanadai útján, 1936-ban, Krisztus Király ünnepén, a montreali Notre-Dame templomban teljesen istennek szentelte magát. Ezen az úton hallotta először tudatosan a belső Hangot, Jézus szavait, melyek egész további életén végigkísérték. Tíz vastag füzetbe jegyezte fel Jézus szavait.
 
Gabrielle mindezek ellenére mindvégig megőrizte egyszerűségét, közvetlenségét. Lelki vezetője falujának mindenkori plébánosa maradt.
Kanadai útján, 1936-ban, Krisztus Király ünnepén, a [[montreal]]i Notre-Dame-templomban teljesen istennek szentelte magát. Ezen az úton hallotta először tudatosan a belső hangot, Jézus szavait, melyek egész további életén végigkísérték. Tíz vastag füzetbe jegyezte fel Jézus szavait. Gabrielle mindezek ellenére mindvégig megőrizte egyszerűségét, közvetlenségét. Falujának lelki vezetője, mindenkori plébánosa maradt. 1949-ben csomót vett észre a mellén, megoperálták, s bár készen állt a halálra, mégis néhány nap alatt rendbe jött, és folytatta sokféle tevékenységét. 1950 februárjában Párizsban[[Párizs]]ban járt, de a tünetek ismét jelentkeztek. Május 10-én felvette az utolsó kenetet.
 
== Művei ==