„Jacopo Tiepolo” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→Császár a lagúnák városában: Pula (horvát város)| |
|||
18. sor:
A szomszédos városállamok leigázása félelmet keltett Velencében, és Jacopo úgy döntött, hogy elébe megy a háborúnak. [[1230]]-ban követeket küldött Frigyes táborába, akik a dózse nevében meghívták őt Velencébe. Az uralkodó elfogadta a meghívást, és még ugyanabban az évben hatalmas pompával és teljes tisztelettel fogadták Frigyest a San Nicolò-templomban, amelyet azóta Velence főkapujának neveznek. Frigyest meglepte a velenceiek vendégszeretete és tisztelete, ezért a tárgyalásokon is engedékenyebb volt. Jacoponak sikerült rávennie a császárt, hogy megerősítse a korábban már megfogalmazott velencei előjogokat, a kereskedelmi privilégiumokat, és ami sokkal fontosabb, sikerült elérnie, hogy Frigyes távol tartsa Ezellinot Velence területeitől.
A szerencsés diplomáciai találkozó után Jacopo komolyra fordította a háborút a szövetségesek ellen, és a velencei flotta teljes erejével nekitámadt Krétának, majd a dalmát partvidéknek. [[1233]]-ban kezdődött meg a krétai erődök visszafoglalása, és több mint egy év múltán már újra a velenceiek kezén volt az egész sziget. A flotta parancsnoka a dózse gyermeke volt. Az óriási flotta később visszafoglalta [[Zára]] városát és [[Pula (horvát város)|Pulát]] is, hiszen [[1242]]-ben IV. Béla országába betörtek a tatárok, ezért tulajdonképpen harc nélkül sikerült bevenni a dalmát partvidéket. A csata lezárásaképpen Jacopo [[Trau]] városában békét kötött Bélával, amelynek értelmében a velenceiek megtarthatják Zárát és [[Isztria|Isztriát]], ha a [[tatárjárás]] idején nem támadnak meg több magyar tengermelléki kikötőt. <br>
Az Adrián azonban még nem ért véget a háború. A flotta az anconai hajók ellen indított támadást. A velenceiek teljes győzelme újra népszerűvé tette a dózsét a városban, azonban még Jacopo sem merte feloszlatni a felfegyverzett sereget, amíg végre nem hajtotta a Frigyesnek ígért változtatásokat. A politikai reformok a ghibellinek, vagyis a császárpártiak érdekeit javították a városban. Ez volt az ára annak, hogy a német-római seregek ne tiporják el a gazdag kereskedővárost.
| |||