„Történettudomány” változatai közötti eltérés

áthozva a Historiográfia lapról a történettudományra vonatkozó részeket
(Történettudomány lapot átneveztem Historiográfia névre: A cikk keveri a két fogalmat, mindjárt kettéválasztom)
 
(áthozva a Historiográfia lapról a történettudományra vonatkozó részeket)
#ÁTIRÁNYÍTÁS [[{{Historiográfia]]}}
A '''történettudomány''' az emberi [[történelem]] rendszerbefoglalásával foglalkozó tudomány. A történelem a megvalósult emberi történet leírása. A történetírók művelik. A modern történettudomány a [[19. század]]ban született.
 
== A történettudomány kialakulása ==
{{fő|Historiográfia}}
Az régebbi korokban is népszerű tevékenység volt a történelmi tárgyú művek készítése, amit [[történetírás]]nak nevezünk. A történetírás elsősorban a közeli vagy távolabbi múlt eseményeinek időrendi sorrendben való feljegyzését jelentette. A legelterjedtebb műfaja a [[krónika]] volt. Az események elbeszélése nem volt feltétlenül objektív, függött attól, hogy ki írja le azokat, továbbá attól, hogy az író mit vett be a „múlt” fogalmába, és hogyan magyarázta az emberi [[társadalom]] működését. A történetírás történetét, a történészi munkák alakulását és fejlődését, kapcsolatukat az aktuális történelmi időszakkal a [[historiográfia]] tudománya vizsgálja.
 
== A történettudomány forrásai ==
 
A történelem tanulmányozását a történettudomány művelői, a történészek elsősorban az [[írás|írott]] források, de a kutatás kiterjed az élet melléktermékeként keletkező tárgyi emlékekre is. A forrásokat sokféleképpen csoportosíthatjuk. Az egyik legfontosabb felosztás szerint egyrészt léteznek olyan forrásanyagok, amelyek a társadalmi élet melléktermékeként a különböző intézmények működése vagy bármilyen egyéni tevékenység során keletkeznek (pl. a [[levéltár]]akban őrzött hivatalos, [[jog]]i, [[közigazgatás]]i dokumentumok), másrészt léteznek [[narráció|narratív]] (elbeszélő jellegű) források, amelyek keletkezésének célja az, hogy beszámoljanak valamilyen eseményről. Ezek lehetnek pl. [[napló]]k, személyes levelek, de lehetnek maguk a régebbi korok történetírói művei, krónikái is.
 
== A történettudomány pártatlansága ==
 
Az írott források nem mindig állják ki az objektivitás próbáját, tekintve, hogy igen fontos történelmi következménnyel járó események maradhatnak lejegyezetlenül, a feljegyzések elveszhetnek vagy megsemmisíthetik őket, ami által sokszor lényeges összefüggésekre nem derül fény.
 
Ahhoz hogy objektív képet kaphassunk a különböző történelmi események lefolyásáról, azt kell megállapítanunk, hogy a forrásaink valóban eredetiek-e vagy pedig hamisítványok. A narratív forrásoknál azt is meg kell állapítani, hogy azok szerzője, az események elbeszélője valóban az igazságot akarta-e közölni, vagy egyáltalán volt-e lehetősége arra, hogy valós információkhoz jusson az adott eseményről. Természetesen sokszor megtörténik, hogy a történelmi események feljegyzése nem objektív módon történik. A legtöbb esetben a narratív források csupán kísérletek a leírt események igazolására, magyarázatára, esetleg elferdítésére, a szerzőjük vagy a megbízója személyes érdekeitől függően.
 
Ezen kívül pedig a mai napig érvényes [[I. Napóleon|Napóleon]] azon állítása, miszerint a „''történelmet mindig a győztesek írják''”. Ez azt jelenti, hogy a történelemírásnak a legtöbb esetben célja van. Ezen célok közül pedig az egyik legfontosabb a [[propaganda]].
 
A mai történészek fontos feladata, hogy egy bizonyos történelmi távlatból figyelve az eseményeket (legalább 50 év, habár ez is rendkívül csekély idő) igyekezzenek a különböző források alapján objektíven rekonstruálni a múlt eseményeit.
 
{{nincs forrás}}