„Arckép” változatai közötti eltérés

A [[reneszánsz]] szobrászat enemű alkotásai közé tartozik [[I. Mátyás magyar király|Mátyás király]] és [[Aragóniai Beatrix|Beatrix]] királyné domborműves képmása, [[Bécs]]ben a császári művészeti [[múzeum]]ban, jelenleg a [[Magyar Nemzeti Galéria|Magyar Nemzeti Galériában]] látható. A szobrászokkal egyidejűleg az [[olasz festészet]] még nagyobb sikerrel művelte a művészet ez ágát. Az arcképek az egyéni jellemnek, az egyén egész lényének megkapóan élénk ábrázolásai. [[Leonardo da Vinci]], [[Raffaello]], [[Tiziano]] művei feltárják az arcképben rejlő nagy művészeti feladatot, megértetik, hogy e föladatfeladat méltó a legnagyobb mesterhez is. Majd a [[17. század]]ban [[Németalföld]]ön [[Frans Hals]], [[Rembrandt]], [[Rubens]], [[Van Dyck]] és sokan mások a legfőbb művészeti törekvésüket az arcképre irányozzák. Különösen [[Frans Hals]] és [[Rembrandt]] a kifejezés élénksége tekintetében páratlan tökéletességű képmásokat festettek. Hogy az ember lelkének és testének pillanatnyi állapotát lehetséges felfogni és visszaadni, azt már korábban is sejthették, a megvalósítás dicsősége [[Hollandia|Hollandiát]] és kivált e két mestert illeti. [[Spanyolország]]ban ugyanezt teszi [[Diego Velázquez]]. Németországban már a [[16. század]]ban [[Albrecht Dürer]] és [[ifj. Hans Holbein]] juttatták érvényre az arcképet, de a jellemzés erélyességében jóval a németalföldiek alatt állanak. A németalföldiek a csoportos arcképekkel egy új faját teremtik meg a festészetnek. A XVII. század után is, midőn a festészet más ágait alig művelték, az arckép állandóan virágzott, s a hanyatlás közepette fönntartója, táplálója volt a művészeti gyakorlatnak.