„Hecker Ádám” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Kalaci (vitalap | szerkesztései)
Kalaci (vitalap | szerkesztései)
9. sor:
Első szolgálati helye a Györkönyi Körzet (1929-1932) volt, 1932-től a Pesti Német Gyülekezet vezetésére kapott megbízatást. 1941-ben felügyeleti megbízást kapott a Pesti Német Gyülekezet mellett, a Györkönyi, a Miskolci, a Nyíregyházi és az Ungvári körzetek felett. 1940-41-ben frontszolgálatot teljesített.
 
Hecker Ádám személyes barátja és lelkigondozója volt [[Carl Lutz]]-nak, a svájci követség metodista alkonzuljának, több tízezer fővárosi zsidó megmentőjének, aki budapesti tartózkodása idején a Pesti Német Metodista Gyülekezet rendszeresen látogatta. Hecker Ádámot 1947 elején a Nyíregyházi Körzet vezetésével bízták meg, Nyíregyházáról néhány évig a Miskolci Körzet felügyeletét is ellátta. 51 éves korában, 1956-ban választották meg szuperintendensnek. Egyházvezetői munkáját nyugdíjba meneteléig, 1974-ig végezte. 1974-79-ben nyugdíjasként Pécsett és Hidason, 1980-82-ben Budapeste helyettesített.<ref>Szabó Andor: Hecker Ádám. A Magyarországi Metodista Egyház Gyülekezeti Körlevele. 1986. január</ref>