„Nehen” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
kieg
38. sor:
A városmag – [[hierakónpoliszi erőd]] – falakkal körülkerített, mintegy 300 méter széles és 400 méter hosszú térség, amelynek délkeleti sarkában található az egyik legfontosabb korai ásatási terület, a neheni templom. Innen kerültek elő a legkorábbi íráskezdemények, az edényeken feltűnnek olyan piktografikus ábrázolások, amelyek később a hieroglif írás alapját képezték. Itt került elő a [[Narmer-paletta]] és [[Haszehemui]] ülőszobra is.
 
Maga a város azonban ennél lényegesen nagyobb kiterjedésű volt, amit [[Michael Hoffmann]] és [[Walter Fairservis]] 1970-es évekbeli kutatásai óta tudunk. A 20. század végén [[Barbara Adams]] kutatott itt. A település mintegy négy kilométer hosszan húzódott a [[Nílus]] partján, és már fél évezreddel [[Narmer]] előtt (i. e. 3600 körül) nyilvánvalóan egy királyság fővárosa volt. Kézművesműelyeket és ipari méretű sörfőzdét tártak itt fel. A két elkülönülő társadalmi réteg két külön temetőbe temetkezett, ami ebben a korszakban nem volt általános jelenség Egyiptomban. A munkástemető a várostól délre, az előkelők temetője északnyugatra helyezkedett el. Itt kerültek elő a mesterséges mumifikálás legelső nyomai, pólyák és gyanta. Az előkelők temetőjében a későbbi halotti maszkok elődei, agyagból készült álarcok ismertek.
 
A település jelentőségét néhány óbirodalmi hivatalnoki cím mutatja, amelyek túlélték a hatalmi változásokat. A „Nehen pásztora” (vagy őre) és a „Nehen szája” (vagy „Nehenhez beosztott”) is ilyenek.
 
== Története ==
A Nehenből származó predinasztikus uralkodók az I. dinasztia korában tették át székhelyüket innen [[Thinisz]] városába. A későbbiekben a város [[nomosz]]székhely lett, az első átmeneti időszakban a nomoszkormányzó (''nomarkhész'') jelentős katonai-politikai hatalmi tényező volt. [[Anhtifi]] neheni kormányzó seregeit [[Théba]] és [[Koptosz]] egyesített hadereje tudta csak legyőzni. A thébai Antefek ezek után vették fel és használták Nehen védnökének, Hórnak nevét.
A Nehenből származó [[0. dinasztia|predinasztikus uralkodók]] az [[I. dinasztia]] korában tették át székhelyüket innen [[Thinisz]] városába. Az ennél korábbi történelem meglehetősen homályos. Az első ismert uralkodósírnak tekintett építmény i. e. 3600 körüli, és további három évszázadig töretlen Nehen fejlődése. Az i. e. 3300 körüli időktől tisztázatlan okokból gyengülni kezdett. Valószínű, hogy a [[Nagada|Nagadában]] és [[Abüdosz|Abdzsuban]] létrejövő újabb hatalmi központok és territoriális vetélkedések játszottak szerepet ebben.
 
Ez az a korszak, amelyet [[John Keegan]] a „preheroikus-” és „heroikus hadviselés” kora közötti átmenetként ír le. A preheroikus hadviselés azt a törzsi társadalmakat jellemző, szinte rituális jellegű folyamatot jelenti, amikor az egyes csoportok közti esetleges konfliktus rendezése legtöbbször csak látványos erődemonstráció. Tényleges összecsapás általában nincs, a felek felvonulnak a csatatéren, legfeljebb elhajítanak néhány dárdát és az első vér után a vének tárgyalása útján megegyeznek. A heroikus hadviselés mintapéldája a [[trójai háború]], amikor már tényleges harci cselekményekre is sor kerül, de sokszor egy-egy párviadal dönti el a csata sorsát. Erre az átmenetre akkor kerül sor, amikor az urbanizáció és az államfejlődés során az egyes territóriumok határai kezdenek összeérni, a szabad, senki által sem birtokolt területek megfogyatkoznak. Ez megfigyelhető e korszakban Egyiptomban is, ahol az új hatalmi centrumok veszélyeztették Nehent.
 
Az i. e. 4. évezred végén (körülbelül i. e. 3300-tól) Nehen, Abdzsu és Nagada vívták harcaikat a szűkös folyammenti termékeny területekért. Ekkor Nehen nehéz periódust élt át, minden tekintetben hanyatlást mutat. Nem tudni, milyen módon, de az évezred végére Nehen és Abdzsu egyesült. Ez a kor az, amikor az [[Umm el-Kaáb]] temetőben megjelenik az U-j („Udzs”) sír, amely valószínűleg [[I. Skorpió]] sírja, és mint ilyen, az abdzsui temetkezési körzet első ismert királysírja. Majd együttes erővel Nagadát is legyűrték, és így alakult ki az első nagyobb kiterjedésű állam a predinasztikus korszak végére. Erről a szakaszról ''Gebel Tzsauti'' sziklarajzai adnak hírt, amelyeket [[Deborah Darnell]] fedezett fel.
 
A Nehenből származó predinasztikus uralkodók az I. dinasztia korában tették át székhelyüket innen [[Thinisz]] városába. A későbbiekben a város [[nomosz]]székhely lett, az első átmeneti időszakban a nomoszkormányzó (''nomarkhész'') jelentős katonai-politikai hatalmi tényező volt. [[Anhtifi]] neheni kormányzó seregeit [[Théba]] és [[Koptosz]] egyesített hadereje tudta csak legyőzni. A thébai Antefek ezek után vették fel és használták Nehen védnökének, Hórnak nevét.
 
Az Újbirodalom korának második szakaszában ([[XIX. dinasztia]]) a hatalmi központok északabbra tolódtak, és a déli városok elvesztették politikai szerepüket, a núbiai korban Nehen beszorult a [[kusiták]] és Théba közé. Ettől függetlenül a korszak végéig Nehen fontos kultikus hely maradt.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Nehen