„Roberto Rossellini” változatai közötti eltérés

Roberto Rossellini az [[1930]]-as években kezdett az olasz filmgyártásban dolgozni, elsősorban rövidfilmeket készített. Ebben az időszakban szinte kizárólag a [[fasiszta]] ideológiának megfelelő alkotásokat forgattak a [[Cinecittà]]ban. Elsősorban hazafias filmek, az afrikai hadműveletekről szóló alkotások, történelmi filmek, antikommunista művek és vígjátékok készültek. Ez utóbbiaknak saját alműfajuk alakult ki, az úgynevezett fehér telefonos filmek. A kor mozgóképeinek története általában hazug és életidegen volt, a szerepeket a nagy sztárkultusz miatt ismert színészekre osztották, az alkotások környezete színpadias, művi volt, a rendezést elnyomta a csillogó berendezés. <ref>Új Oxford filmenciklopédia, 367. oldal ISBN 978-9639-587-44-1</ref>

Rossellinit, ellentétben a kor befutott rendezőivel, az ideológiáktól kötetlen valóság érdekelte, amelyet a díszletek között felvett filmek nem tudtak visszaidézni. Már ''A fehér hajó'' című [[1941]]-es, egy tengeri csatát megörökítő filmjét is eredeti helyszínen, amatőr szereplőkkel forgatta. <ref name="filmtett.ro">Vincze Teréz, {{cite web | url = http://www.filmtett.ro/cikk/1401/filmtortenet-tizennegy-reszben-x-vissza-a-valosaghoz-i-az-olasz-neorealizmus-tortenete | title = Filmtörténet tizennégy részben (X.)| accessdate = 2010-11-30}}</ref> Az 1940-es évek elején belekezdett a ''Teherkikötő'' forgatásába, de a munkát a politikai válság miatt kénytelen volt abbahagyni. <ref>Carlo Lizzani, Az olasz film története 1895-1979 134. oldal ISBN 963-2810-61-9</ref>

Rossellini nehéz körülmények között, szinte improvizálva forgatta a ''Róma nyílt város''t, amely egy olasz papnak állít emléket, akit a német megszállók meggyilkoltak. A filmben, a meggyőződésük miatt egyébként egymástól távol álló [[kommunista]] mérnök és katolikus pap közösen küzd a [[náci]]k ellen. A ''Róma nyílt város'' azért is fontos Rossellini életművében, mert ebben a filmben már megjelentek azok a vonások, amelyek végigkísérték pályafutását.

A ''Róma nyílt város''t ugyan az olasz kritika elutasította, <ref>88 és ½ híres film, 103. oldal ISBN 963-1173-21-6</ref>, de Itáliában és világszerte is nagy sikert aratott. [[Olaszország]]ban [[1945]]-[[1946]]-ban erre az alkotásra adták el a legtöbb mozijegyet.<ref name="ReferenceA">Új Oxford filmenciklopédia, 454. oldal ISBN 978-9639-587-44-1</ref>

Rossellini filmjei, csakúgy, mint a neorealizmus más alkotásai, szociálisan érzékenyek, olyan problémákat járnak körül, amelyek ismerősek voltak a kor embereinek. Alkotásait áthatotta a [[humanizmus]], szeretett volna pozitív példát mutatni az egyén és a társadalom közötti egyensúly megtalálására. Így beszélt hitvallásáról: ''"mielőtt valaki rendező, festő vagy bármi más lehetne, az egyetlen valódi mesterséget, az emberséget kell elsajátítania"''.<ref>88 és ½ híres film, 101. oldal ISBN 963-1173-21-6</ref>

Rossellini ebben a korban készült filmjeire, hasonlóan az irányzat többi alkotásához, jellemző az elliptikus elbeszélő szerkezet, a cselekményt erősítő részletek hiánya és a szereplők megjósolhatatlan motivációja. Képi világa hosszú beállításokra, illetve szekondokra és távoli beállításokra épül.<ref>Vincze Teréz, {{cite web | url name= http://www."filmtett.ro"/cikk/1401/filmtortenet-tizennegy-reszben-x-vissza-a-valosaghoz-i-az-olasz-neorealizmus-tortenete | title = Filmtörténet tizennégy részben (X.)| accessdate = 2010-11-30}}</ref>

A neorealizmus az 1950-es évekre kimerült. A nézők inkább a szórakoztató amerikai filmekre voltak kíváncsiak, mint a valóságról szóló lehangoló alkotásokra, a politika pedig az általuk közvetített Olaszország-kép miatt támadta őket. Maga Rossellini nem tartozott egyetlen politikai vagy művészeti csoporthoz sem, emiatt a második világháború után az erősen polarizálódott olasz értelmiség részéről számos támadás érte. [[Antifasiszta]] volt, de nem [[kommunista]]. Mussolini hosszú uralma és a háború borzalmai miatt Olaszország erőteljesen balra tolódott, emiatt a katolikus, a kereszténydemokratákkal szimpatizáló rendező elszigetelődött. Ráadásul amikor [[Anna Magnani]]t, a Róma nyílt város főszereplőjét elhagyta [[Ingrid Bergman]]ért, a katolikusok is elfordultak tőle.<ref>Új Oxford filmenciklopédia, 454. oldal ISBN 978-9639-587-44-1<name="ReferenceA"/ref>

Roberto Rossellini 1949-ben szakad el az irányzattól, amikor elkészítette első olyan filmjét, a ''Stromboli''t, amelyben leendő felesége játszotta a főszerepet. Az Ingrid Bergman svéd színésznővel forgatott négy filmjében (''Stromboli'', ''Itáliai utazás'', ''Európa '51'', ''Nem hiszek már a szerelemben'') már nem a külső valóságot, hanem az annál jóval nehezebb megragadható belső valóságot, a lélek rezdüléseit vetíti a vászonra. Rossellini és Bergman házassága rosszul sikerült, a svéd színésznő nem tudott beilleszkedni Olaszországban, a férje pedig sok tekintetben nem fogadta el őt. Az előbb említett négy film mintha ennek a helyzetnek a kivetülése volna: a főhős az idegen környezetben magányosan, zárkózottan, érzelmeit magába fojtva élő nő és rideg férje.<ref>Bikácsy Gergely, {{cite web | url = http://www.filmvilag.hu/cikk.php?cikk_id=136 | title = Vulkán, jégcsap, könnyek| accessdate = 2010-11-29}}</ref> Kiemelkedő alkotása még ennek a korszakának a ''Ferenc, Isten lantosa'', amely egy idealisztikus világ látomása.

Ebben a filmjében egyszerre van jelen a dokumentarizmus és a misztikus ideológia. A ''Ferenc, Isten lantosa'' című filmjéből Rossellini a mindennapi valóságot kizárta. A film ''"stílusa ezért egységes. A példabeszédek síkjára helyezett valóságnak (...), riportszerűségnek és ideológiának, messianizmusnak és dokumentarizmusnak ez a keveréke kétségkívül kevésbé kétértelmű és provokatív, és a film tisztasága olyan elbűvölő, hogy ezek a sajátságai az olasz filmművészet legegyénibb alkotásává avatják"'' - fogalmazott Carlo Lizzani filmtörténész. <ref>Carlo Lizzani, Az olasz film története 1895-1979 161. oldal ISBN 963-2810-61-9</ref>

Az 1960-as évektől kezdve Roberto Rossellini a televíziózás felé fordult. Számos filmet készített, köztük a ''XIV. Lajos hatalomra jutása'' című alkotást a francia tévének [[1966]]-ban. Később a nyugati világ művészeiről, feltalálóiról, filozófusairól forgatott. Ezek közé tartozik a ''Szókratész'' vagy a ''Cosimo Medici kora''. Ebben az időszakban "szokott rá" a svenkekre és rászűkítésekre, aminek az volt a célja, hogy általuk semlegesen mutassa be a történéseket. <ref>Thompson-Bordwell, A film története, 395. oldal ISBN 978-9639-651-45-6</ref>