„Szatmári béke” változatai közötti eltérés

A '''szatmári béke''' a [[Rákóczi-szabadságharc]]ot lezáró békeszerződés, amelyet [[1711]]. [[április 30.|április 30-án]] kötött meg [[Károlyi Sándor (hadvezér)|Károlyi Sándor]] a szövetkezett rendek képviseletében, [[III. Károly magyar király|III. Károly király]] megbízottjával, [[Pálffy János (hadvezérnádor)|Pálffy János]] császári főparancsnokkal, [[II. Rákóczi Ferenc]] vezérlő fejedelem távollétében (ekkor az orosz I. Péter cárral tárgyalt). A békeszerződést [[Szatmárnémeti]]ben a Vécsey palotában írták alá a nemesség képviselői. Az aláírás támaszául szolgált ''Szatmári-asztal''-t, amelyre a [[sátoraljaújhely]]i kórház pincéjében találtak rá, ma a [[füzérradvány]]i [[Károlyi-kastély]]ban őrzik.

[[I. József]] az örökösödési háború tapasztalatai alapján hajlott a magyarokkal kötendő kompromisszumra. A Haditanács elnöke, [[Savoyai Jenő]] [[1710]]-ben egy udvarhű magyar főurat, gróf [[Pálffy János (hadvezér)|Pálffy János]] tábornagyot nevezte ki a magyarországi császári erők élére, aki 1710. november 14-én Károlyi Sándorhoz címzett levelében tárgyalásokat kezdeményezett. Rákóczi engedélyezte Károlyinak, hogy időhúzás céljából kapcsolatba lépjen Pálffyval. Ennek eredményeként 1711. január 13-án nyolcnapi fegyverszünet jött létre a két sereg között, melyet többször meghosszabbítottak.