„Andrássy Tivadar” változatai közötti eltérés

a
Dátumformátum, dátumtoldalékolás, dátumkékítés
(Kategóriák)
a (Dátumformátum, dátumtoldalékolás, dátumkékítés)
[[Fájl:Andrássy festmények 1907-20.jpg|thumb|150px|Három Andrássy-kép]]
[[Fájl:Andrássy Tivadar1.jpg|thumb|Andrássyfestményei|150px]]
Nem csak gyűjtötte a képeket, maga is festő volt, főleg naturalista tájképeket festett. Tőketerebesi és Budai palotájában jelentős mennyiségű műtárgyat halmozott fel. Tőketerebesi kastélya művészek találkozóhelye lett, Munkácsival is kapcsolatot tartott fenn. A művészetek anyagilag is támogatta. A parlamentben is felszólalt a magyar képzőművészet érdekében,1882-ben elmondott beszédével nagy feltűnést keltett az akkor még csak 25 esztendős gróf. 1890 óta elnöke volt az Országos Képzőművészeti Társulatnak; az ezredévi ünnepek alkalmával a június 8-iai felvonulást rendező bizottságának volt az elnöke. Halála után, 1907 májusában a Képzőművészeti Társulat kiállításán mutatták be Benczúr által festett portréját, valamint saját festményei közül mintegy 80 db-ot.
 
Tagja volt a nemzeti múzeumi tanácsnak s a fővárosi közmunkák tanácsának, a képviselőházi közgazdasági és Erzsébet-szobor bizottságnak.
*[[Andrássy Borbála|Borbála]] (1890 -1968) őrgróf [[Pallavicini György]] neje
*[[Andrássy Katinka|Katalin]] ''„Katinka''” (1892 -1985.) a vörös grófnő, [[Károlyi Mihály]] miniszterelnök neje
* '''Klára (Kája)''', (*[[Budapest]], [[1898]]. [[január 18.]], †[[Dubrovnik]], [[1941]]. [[április 12.]]; kommunista és forradalmár. Miután belépett a csehszlovák kommunista pártba és szabotázsakciókat szervezett német vasúti és közúti szállítmányok ellen, [[1941]]-ben [[Dubrovnik]]ban halálos bombatalálat érte. Mindkét lábát le kellett vágni, mielőtt belehalt sérüléseibe. férje: Odescalchi Károly herceg (*[[Szolcsány]], [[1896]]. [[szeptember 19.]], †[[London]], [[1987]]. [[április 10.]]) volt, akihez 1921. [[október 5.]]|október 5-én]] ment feleségül, de 1929-ben elvált tőle.
 
Andrássy Tivadar 1905-ben bekövetkezett halála után négy évvel az özvegy feleségül ment volt sógorához, ifj. Andrássy Gyulához.
116 360

szerkesztés