„Nemesi felkelés” változatai közötti eltérés

A véres kard szertehordozása jelezte a nemesi felkelés kezdetét, erre indultak a [[nemesség|nemesek]] hadba. Története korai időszakában még törzszászlók, később egyik-másik főtiszt zászlója alá gyűltek, rendszerint az [[országgyűlés]] rendeletére. A nemesi felkelés lehetett egyetemes vagy részleges aszerint, hogy az egész ország vagy annak valamely része szólíttatott fegyverbe. Hadszervezeti formájában alapvetően különbözött a [[Banderiális hadsereg|bandériumtól]]. A felkelésben minden nemes személyesen, az uralkodó, illetve a [[nádor]] mint az ország főkapitánya vezérlete alatt vett részt, míg a bandériumot az ország zászlósurai saját vezetésük és zászlajuk alatt, összetoborzott harcosokból állították ki az országgyűlés megbizása szerint. A nemesség saját költségén szerelte fel magát és viselte a felkelés kiadásait. A birtokos nemességet ezen felül a jobbágyok számához viszonyított ún. portalis insurrectio is terhelte. Betegek, öregek, több kiskorú gyermekkel bírók, egyetlen fiak, egyháziak, köztisztviselők, tanárok, orvosok, sebészek, özvegyek, kiskorú árvák s katonák nem tartoztak a nemesi felkelésben részt venni. Az inszurrekció tisztjeit, éspedig a lovasságot kivétel nélkül a megye, a gyalogságot pedig kapitánytól lefelé a megye, a törzstiszteket már a nádor, de a megye ajánlatára nevezte ki. A katonai fegyelmet az 1808. évi XI. törvénycikk részletesen szabályozta.

 

 

Noha az utolsó inszurrekcióra 1809-ben, a [[napóleoni háborúk]] alatt került sor, az egyes vármegyék ún. nemesi felkelési pénztárai vagy nemesi felkelési alapjai (latin szóval ''fundus insurrectionalis concurrentionalis)'' még a 19. század második harmadában is működtek, és az alapban lévő tőke kamataiból számos közművelődési intézményt (múzeumokat, egyesületeket, társaságokat stb.) hoztak létre.

 

 

== Források ==