„Faust-szimfónia” változatai közötti eltérés

a
a
 
== A zene ==
A ''Faust-szimfónia'' háromtételes zenemű, és ahogy a darab alcíme – ''Három jellemkép Goethe nyomán'' – is mutatja, a három tétel a Faust témakör három főszereplőjének (Faust, Margit, Mefisztó), illetve jellemüknek zenei ábrázolása. Liszt nem elmeséli a Goethe-művet, hanem zenei portrét ír a három főszereplőről. Az ő programzenei műveiben a külső témaindíték mindig is csak egy kisegítő, gondolatébresztő eszköz, nem követi pontosan a forrásként jelölt mű történéseit. Így van ez a Faust-szimfóniával is. Liszt zenéje nem eseményeket, sokkal inkább hangulatokat, jellemeket ábrázol és ütköztet, színtisztán zenei eszközökkel. Ráadásul ezek a zenei karakterképek teljesen szubjektívek, Liszt elképzeléseit fejezik ki. Liszt Faustja más, mint Goethéé: hősiesebb, erőteljesebb, határozottabb, mintha Byron Manfrédjának vonásai is felismerhetőek lennének benne, mintha [[Prométheusz]] alakja is belevegyülne.
 
'''Első tétel: Faust''' (Lento assai – Allegro impetuoso)<br>
Szintén hosszú, 24–25 perces tétel. A gonosz, a démonikus Mefisztó (eredetileg Mephistopheles) ábrázolása a szimfónia egyik nagy újítása: Liszt úgy mutatja be a tagadás, a rombolás megtestesítőjét, hogy a Faust-tétel témáit eltorzítja, átalakítja groteszk, ironikus játékokká (talán az álmodozó Faust és a gonosz démon egyazon alak, természetének két szélsőséges oldala?). Bartók szerint a zene történetében „Liszt fejezett ki először zenével iróniát”. Az idézetszerű, módosított Faust-témákon kívül a tételnek egyetlen önálló témája van, az is inkább egy erőteljes ritmikus-akkordikus jellegű képlet. A tétel végén megjelenik a Mefisztót legyőző Margit, és az ő témája vezet át az epilógushoz. Mert Faust ugyan elbukik, de megmenekül, megdicsőül, és ezt fejezi ki végül a [[tenor]] és a férfikar által énekelt szöveg: Goethe drámai költeményének sorai.
 
AzA ''Faust-szimfónia'' első változatváltozatának zenekari apparátusa még meglehetősen visszafogott volt: [[Vonós hangszerek|vonóskart]], [[Fafúvós hangszerek|fafúvósokat]] és [[Kürt (hangszer)|kürtöket]] alkalmazott. Liszt azonban szinte folyamatosan módosítgatta művét, így a bemutatón már nagyzenekari változatban hangzott el. A bemutatót követően még egy tenorszólós férfikari finálét (Chorus Mysticus) is komponált a darabhoz, 1880-ban pedig tíz új ütemet toldott a Margit-tételbe. Mindezek eredményeként a mű tömörebb, zeneileg kifejezőbb lett, ugyanakkor azonban a változtatások mégsem lettek egyértelműen pozitív hatásúak, [[Richard Wagner|Wagner]] például kifejezetten sajnálta a kórusos kiegészítést.
 
A véglegesnek tekintett nagyzenekari változat hangszerbeosztása alaposan kibővült az alaphoz képest: a vonósokon kívül [[piccolo]], két [[fuvola]], két [[oboa]], két [[klarinét]], két [[fagott]], négy [[Kürt (hangszer)|kürt]], három [[trombita]], három [[harsona]], [[Tuba (hangszer)|tuba]], [[üstdob]], [[cintányér]]ok, [[Triangulum (hangszer)|triangulum]], [[Orgona (hangszer)|orgona]], [[hárfa]]. A szimfónia teljes előadása általában 68 percnyi időt vesz igénybe.