„Köztisztviselő” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 84.1.194.220 (vita) szerkesztéséről SamatBot szerkesztésére
2. sor:
 
== A köztisztviselő tevékenysége==
A közigazgatásban részt vevő, az állami vagy önkormányzati hatalmat megszemélyesítő tisztviselőt köztisztviselőnek nevezzük. A köztisztviselő jellegzetessége az is, hogy állami közhatalmat gyakorol, szemben a közalkalmazottal[[közalkalmazott]]al, aki ezzel nem bír. A közigazgatási eljárást köztisztviselőknek kell lefolytatniuk. A magyar közigazgatásban a köztisztviselők speciális jogviszony, a közszolgálati jogviszony alapján végzik. A köztisztviselő megtestesíti az állam semlegességét: párttisztséget nem viselhet, vallási és politikai meggyőződése nem vezérelheti az általa folytatott eljárásban. A köztisztviselő és a közalkalmazott, valamint az úgynevezett egyéb közszolgálati rétegek (bírák, ügyészek, igazságügyi dolgozók, fegyveresek stb.)jogviszonyaival a közszolgálati jog tudománya foglalkozik. Fontos megemlíteni, hogy a magyar köztisztviselő kifejezés nem azonosítható az angol, francia, német, illetőleg más külföldi ekvivalensekkel, mivel ezek a fogalmak jogrendszerenként mást-mást jelentenek. (Angliában az önkormányzati szolgálatvállalók nem köztisztviselők). Az Európai Unió igyekszik egy egységes közszolgálat-fogalmat (és köztisztviselő fogalmat) kialakítani. Ennek némileg gátja, hogy a közigazgatás az Európai Unióban nem a [[közösségi jog]], hanem a nemzeti jogalkotás szabályozási körébe tartozik.
 
==A köztisztviselők jogállása==