„IV. Viktor (ellenpápa, 1159)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
6. sor:
Tanulmányai végeztével az egyház szolgálatába állt, és részben családi összeköttetései folytán részben kiváló képességei miatt [[1138]]-ban a ''Santa Nicola-templom'' bíboros-diakónusa lett, majd [[1151]]-ben a ''Santa Cecilia-templom'' [[bíboros]]-presbiterévé szentelték fel. A [[Laterán]] klerikusai között Octavianot német-párti bíborosnak tartották, amely csak fokozódott, amikor [[Itália|Itáliában]] felerősödött a [[guelf]]ek és a [[ghibellin]]ek ellentéte. Ebben a politikai helyzetben halt meg [[IV. Adorján pápa]], aki pontifikátusa során ismét fegyveres konfliktusba keveredett a császárral, [[I. Frigyes német-római császár|Barbarossa Frigyessel]].
==
Az előzményekből sejthető, hogy Szent Péter 169. utódjának megválasztásakor a bíborosok között is nagy lehetett a feszültség. A [[konklávé]] sürgősségében minden választásra jogosult egyet értett, így az Adorján pápa halála után néhány nappal le is zajlott.
A konklávé [[1159]]. [[szeptember 7]]-én ment végbe, azonban ezen a napon két helyen is új egyházfőt választottak. A szavazati joggal rendelkező húsz bíboros közül 14-en adták le voksukat Bandinelli kardinálisra [[Agni]] városában, így Octavianot a fennmaradó hat főpap választotta egyházfővé.
16. sor:
Röviddel beiktatása után – immár Terracinából – Sándor pápa levelet intézett az éppen Lombardia földjén hadakozó Barbarossa Frigyeshez, hogy értesítse a kialakult helyzetről. A császár úgy gondolta, hogy szakadás esetén az ő hatáskörébe tartozik az egység helyreállításának keresztülvitele, ezért 1160 februárjában zsinatot hívott össze [[Pavia|Páviába]], melyre mindkét pápát maga elé idézte, mint Bandinelli és Monticello bíborosokat. III. Sándor azonban szilárdan ellenszegült az uralkodónak, és megüzente neki, hogy világi ember nem hívhat össze zsinatot, és nem vethet legitim pápát világi ítélőszék bíráskodása alá.
A páviai zsinat a meghirdetett időpontban összeült, de Sándor pápa természetesen távol maradt. Frigyes és a befolyása alatt álló zsinati atyák – többségében német főpapok – IV. Viktort kiáltották ki legitim pápának, Sándort pedig Rolando [[kancellár]] néven kiátkozták. A kiközösítésre kiközösítés volt a válasz, ami a császárra és az ellenpápára irányult. A páviai zsinat törvényességét egyébként Európa-szerte megkérdőjelezték. 1160 őszén a többi ország képviselői [[Toulouse]]-ban tartottak zsinatot, ahol III. Sándort erősítették meg. Kialakultak tehát a frontvonalak. IV. Viktor jórészt csak a birodalomra támaszkodhatott, III. Sándor azonban magáénak vallhatta a franciák, az angolok, az írek, a norvégok, a magyarok és a spanyolok támogatását.
[[1161]]-ben Frigyes elindította itáliai hadjáratát, és Róma felé haladva igyekezett biztosítani saját igazát és hatalmát. Azonban ez Viktor elismertségén semmit sem segített. A [[Franciaország]]ban tartózkodó Sándor mögé sorakozott fel [[Európa]] legnagyobb része, és már a Német-római Birodalomban sem volt egységes Viktor támogatása. Ebben Eberhardnak, [[Salzburg]] [[püspök]]ének kiemelkedő szerepe volt. A makacs uralkodó azonban nem akart engedni. Így Viktor uralmának csak a halál vetett véget. [[1164]]. [[április 20]]-án [[Lucca]] városában érte utol a halál. A skizmának azonban ezzel még nem lett vége, ugyanis a bíborosok császárpárti része újabb ellenpápát választott [[III. Paszkál]] személyében.
[[Kategória:Ellenpápák|Viktor, 4]]
| |||