„Tisza Rádió” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
54. sor:
== Története ==
 
A Tisza Rádiót [[1994]]-ben alapították a szintén szegedi [[Rádió 88]] kereskedelmi rádióból kivált szakemberek, Sibalin Endre és Czérnay Károly. Kezdetben a rádió ideiglenes frekvenciákon szólalt meg, majd [[1996]]-tól [[1999]]-ig megosztott műsoridőben két másik helyi kereskedelmi adással, a Média-6 Rádióval és a Rádió 88-cal. 1999-ben az ''Országos Rádió és Televízió Testület'' újra felosztotta a szegedi rádiófrekvenciákat, a három kereskedelmi rádióra azonban csak két frekvencia jutott – a Tisza Rádió került ki vesztesként, így eltűnt az éterből. Ebben a helyzetben a rádiófrekvenciák határok nélküliségét használták ki – 1999 januárjától november végéig „Tiszai Hangok” címmel a szomszédos [[Jugoszlávia|Jugoszláviából]], a [[magyarkanizsa]]i Panda Rádió frekvenciáján készítettek műsort a rádió munkatársai, mely Szegeden is hallható volt. Az együttműködésben ezen rövid idő alatt is volt szünet az ország elleni [[NATO]]-hadjárat miatt. A Tisza Rádió 2000-ben a helyi kábeltelevíziós hálózaton – továbbra is kereskedelmi rádióként – újraindult, ekkor azonban már kisebb műsoridőben, önkéntes fiatalok közreműködésével készítette műsorát, illetve kezdetben a tulajdonos más városokban működő rádióinak műsorát is átvette. 2002 novemberében a magántulajdonos eladta a rádiót a Szegedi Ifjúsági Ház Kulturális Fejlesztő és Médiaközpont Kht.-nak. 2004-ben közműsor-szolgáltatóként folytatta működését. A Szegedi Ifjúsági Ház a tulajdonában lévő televíziós műsorszolgáltatási jogosultság miatt nem nyerhetett földfelszíni kisközösségi frekvenciát, így a Tisza Rádió az erre a célra megalakult Kárász Közhasznú Egyesület üzemeltetésébe került. Pályázatot nyújtottak be, melyet 2005-ben megnyertek, viszont – főként morális okokból – 2005 őszén a rádió felfüggesztette adását. A helyzet gyorsan rendeződött, viszont innentől kezdve erejüket inkább a földfelszíni sugárzásra való felkészülésre fordították. 2006 augusztusában szólalt meg újra a rádió, és változatlan formában – önkéntes fiatalokkal, közműsor-szolgáltatóként működöttműködik.
2009 Júniusától, napi 12 órában sugároznak műsort.
 
== Műsorok ==