„Karl Wendlinger” változatai közötti eltérés

== Pályafutása ==
 
1988-ban és 1989-ben a Formula–3-as bajnokságban versenyzett. Első évében csak a tizenegyedik helyen zárta a pontversenyt, majd a 89-es szezonban megnyerte a bajnoki címet. Wendlinger két futamgyőzelmet szerzett az évben, és az összetett elsőségért végig szoros csatában volt Heinz-Harald Frentzenel, és Michael Schumacherrel. Végül mindössze egy pontos előnyben Frentzen, és két ponttal Schumacher előtt nyerte meg a pontversenyt. http://www.driverdb.com/standings/17-1989/
Karl [[1989]]-ben, egy évvel kortársa [[Michael Schumacher]] előtt nyert német [[Formula-3]]-as bajnokságot. [[F1 1992|1992]]-ben nagyszerűen szerepelt a kevés pénzzel gazdálkodó [[March Engineering|March]] csapatban. [[F1 1993|1993]]-ban a [[Sauber]]hez szerződött, több ütközése is volt, de a csapat a következő szezonra is leszerződtette. A [[1994-es Formula–1 Monacói Nagydíj|Monacói Nagydíjon]] szenvedett balesete miatt 19 napig kómában feküdt. Ez az eset, valamint [[Ayrton Senna]] és [[Roland Ratzenberger]] két héttel korábban bekövetkezett halála már majdnem politikai kérdéssé tette a [[Formula-1]]-es versenyek jövőjét. Karl szerencsésen felgyógyult, s még az év vége előtt újra autóba ült. [[F1 1995|1995]]-ben a [[Sauber]] színeiben tért vissza a versenypályára, eredményei elmaradtak, ezért négy verseny után visszavonult a Formula–1-től és túrakocsiversenyeken folytatta pályafutását.
1989-ben a német túraautó-bajnokság futamain in elindult, itt azonban nem ért el nagyobb sikereket.
 
{{-}}