„Morfológia (nyelvészet)” változatai közötti eltérés

A 20. században az amerikai strukturalista nyelvészet követői a nyelv vizsgálatát "elmélet" helyett sokkal inkább leíró és analitikus eljárások sorozatának tekintették. Ekkor vélték úgy, hogy ezt a nyelvi szintek szétválasztásával lehetne a legmegfelelőbben végezni. Ezzel a felismeréssel, a morfológia önálló, mint a szavak belső szerkezetének tanulmányozását végző altudománnyá nőtt ki. Az 1940 és 1961 évek között az alaktan a strukturalizmus fókuszpontjába került. Sok neves strukturalista vizsgálta a szóalkotási elméleteket ([[Bloomfield]], 1933; Harris, 1942; Hockett, 1952, 1954, 1958). A strukturalista elméletnek köszönhetően a szavakat kisebb nyelvi egységekre osztották ([[morféma]]). A szavak morfémákra való bontását azonban egyes elméletek (pl. analógiás nyelvtan) elvetik, és tagadják azt, hogy a szavak morfémákra bontása szükséges lenne a nyelvi elemzésehez. Ezt a megközelítést elsősorban olyan jelenségek is alátámasztják, amelyek esetében a szegmentáció nem vagy csak rendkívül nehezen lehetséges (pl. magyar kötőhangok esete).