Főmenü megnyitása

Módosítások

a
Báh, egyetlen szerencséje, hogy nem munka közben néztem rá a lapra.
{{/***** Arra kérünk, hogy ezen a soron ne változtass! *****}}
[[Náchod]]
 
==Tanulékony együttlét==
== Mártonfi Benke Márta (Kunszentmárton, 1958) festő, író ==
 
--[[Special:Contributions/82.1.248.62|82.1.248.62]] ([[User vita:82.1.248.62|vita]]) 2011. március 3., 03:41 (CET)
Már többször ''voltak'' ''együtt''. Mindig jó volt egymásba bújni és élvezni a gyönyör csodáját. Hagyományos pózban gyötörték egymást 2-3x is naponta. Már elég volt csak egymásra nézniük, hogy a vágy beinduljon és keressék egymás érzékeny pontjait. Nemi szerveik dagadtak az állandó élvezettöl. A férfi farka vaskos hurkaként lógott a lábai között, amikor nem szeretkeztek. A nő szeméremajkai is duzzadtak az állandó strapától, elvezettől. A '''birtokolás''' ereje is hajtotta őket, imádták egymást, intimen hajszolni a kéjt.
 
De ma este másképpen történik. Már több mint egy hónapja nem látták egymást. A nő meglepetést <ref>kurva anyád</ref>szerelme számára. Titokban részt vett egy intenzív intim tornán, ahol megtanulta, hogy tudja irányítani <big>hüvelyizmait</big>. Ügyes tanuló volt, már érintés nélkül is, kis koncentrációval görcsös élvezetekhez volt képes eljutni. Összeszorította a combját, és lüktető mozdulatokkal lovagolt a gyönyörbe magányos óráiban.
De mos itt van a szerelme, akinek bemutathatja a tanultakat. Már csak ennek a gondolata is benedvesítette <small>punciját</small>.
Végre egyedül lehettek a nő lakásán. A nő tudta, hogy barátját úgy tudja felizgatni legjobban, ha ő veszi át az irányítást. Vad csókolozás közben kigombolta a férfi sliccét, és kivette
:vaskos hosszú farkát
. Becézgette, simogatta a kéjcsepptől cuppogó makkját. A férfi bele-belevonaglott a kényeztetésbe. Van ennél csodásabb fogadtatás?
 
- Maradj így - mondta a nő. Lefeküdt, lehúzta bugyiját, széttárta combjait. - Hozzám ne nyúlj! – felhúzta térdeit, és egy csodás képet nyújtott szerelmének. Nedves szeméremajkai szétnyíltak, a belsők vérrel telve kínálták magukat. A kis csikló is kibukkant rejtekhelyéről. A férfi halántékán a vérerek feszültek, ahogy látta nőjenek <sub>legintímebb</sub> rejtekét. Farkát kezébe vette, és pumpálni kezdte. Néha jól hátrafeszítette a bőrt rajta, néha a markába vette makkját, hogy szétkenje az ragcsos cseppeket a fején. Ilyenkor mefeszült a farizma is a kéjtől, de visszatartotta magát. A nő balkezével szétnyitotta szeméremajkait, jobb kezével pedig a csiklóját izgatta körbe-körbe. Lenyúlt néha hüvelyébe, hogy nedvesítse ujjait.
 
A férfi heréi már felhúzódtak a farka tövéhez, ami az extázis előjele. Farkán kidagadtak az erek a nemi izgalomtól, makkja vörösen csillogott. Nem bírta már megállni, makkját a nő szeméremakai közé dugta. A belső ajkak rátapadtak, mint egy rózsaszirom és szívták magukba a vaskos makkot. Bedugta kicsit mélyebbre, és akkor jött a meglepetés; a nő puncija elkezdett örölni, ….hüvelyizmai gyürték, masszírozták, fejték szereleme farkát. Érezte, amikor a vérrel teli makk a g-pontjához dörzsölődött, az ujja meg tovább táncolt a
==== csiklóján ====
. A férfinek megfeszültek a farizmai, ahogy az ondóját iszonyú erövel lötte kedvesébe. Ráborult nöjére, szájába vette bimbóját és lüktetve, nyögdécselve adta ki magát. Nem kellett mozognia sem, a punci gyötörte a farkát….spricc…….spricc……. spricc. A nő nem tudta már, hogy hol is van; az orgazmus, mint egy villám érte, hosszan, mélyen, görcsösen. Felnyögött, lihegett, nyögdécselt, a csípöje önkéntelenül lüktetett, ahogy magába fogadta szerelme nedvét. Megszünt a világ számukra néhány pillanatra. Talán ilyen a mennyország?
 
Elaléltan pihegtek egymás karjában. A kielégültség, boldogság csodás érzése hullámzott a testükben.
- Még van idönk! Szólt a férfi. – Most nekem is van egy titkos vágyam……
- Mond, megteszek mindent neked! – válaszolt a nö.
-
 
== A melleidet akarom szopni ==
, miközben kézzel kielégítessz…….nagyon szeretném….
A nö édesen elmosolyodott, ölébe vette barátja fejét és felkínálta duzzadó bimbóját. A férfi mohón szájába vette a merev bimbót és szopta, nyalogatta, gyöngéden harapdálta. A farka is merevedni kezdett. A nö kezébe vette a keményedö farkat és hátrahúzta a bört rajta. Még jobban megfeszült, fejesedetts.
 
=== Kibuggyant az első ragacsos csepp is a hegyén ===
. Visszahúzta a bört, majd megint egész le. Ahogy a fityma átcsúszott a makk peremén, isteni kéj volt. Le-föl, le-föl; szájában a nö bimbója, le-föl, le-föl járt a nö keze. Csak így hagyta magát ringatni és élvezni a kényeztetést. A nemi izgalma átragadt a nöre, összeszorította a combját és lüktetett csípőjével. Dagadt csiklóján minden idegszála a kéjre központosult. Kezében érezte, ahogy a férfi farka mégjobban megkeményszik, hüvelykujjával eröteljesen megdörzsölte a vaskos makkot. Hosszú fonalban spriccelt a kantej kedveséből. Lehajolt és bimbójához dörzsölte a makkot ejakuláció közben. Barátja felnyögött a gyönyörtől. Az ondó vaskos, lusta cseppekkel harmatozta mellét. A férfi vonaglott még az ölében, amikor a szenzáció bekövetkezett nála is. A combja között fogságban levö puncija összerándult és megint jött az orgazmus.
 
Összegörnyedve a férfi szájába tolta
== kantejtöl ==
csöpögö bimbóját és élvezett hosszan, sokáig.
Elnyúltak, lihegve, boldogan, nyálasan, ragacsosan
1. „Kezdetek”
Mártonfi Benke Márta 1958-ban született Kunszentmártonban.
- 1740.: Mária Terézia királynő (1723. III. Károly: Pragmatica Sanctio)
Az egri tanárképző főiskolán, később a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett diplomát.
- 1740-48.: spanyol örökösödési háború (II. Frigyes). Mária Terézia magyar nemességhez fordul segítségért ® ahelyett, hogy függetlenségünket kivívtuk volna, életünket és vérünket ajánljuk fel
Tanári pályája Karcagon kezdődik, a nyolcvanas évek elején a tiszakécskei középiskola szaktanáraként dolgozik. Eközben már rendszeresen publikál a helyi- és a megyei napilapban. 1988-tól a Petőfi Népe, a Bács-Kiskun megyei napilap munkatársa, és ebben az évben jelenik meg bátor hangvételű, nagy port felkavaró Érdemtelen érdemjegyek című cikke, melyért Berzsenyi díjjal jutalmazzák, majd a Magyar Újságírók Közösségétől megkapja a Petőfi Sándor Sajtószabadság díjat. 1989-től szerkesztőként dolgozik a Kecskeméti Lapoknál, maga is indít lapot, folyóiratot, többek közt Szívhang, Kécskei Híradó, Új Hölgyválasz címmel. Könyvkiadással is foglalkozik. Bozsó János festőművészről jelentet meg albumot, melynek szerzője is, s ugyanekkor lát napvilágot a Mi titkaink című novellás kötete.
- Habsburgok csak Sziléziát vesztik el ® magyaroknak köszönhető
Festői pályája a kilencvenes évek elején indul. Több éven át együtt dolgozik Bozsó János Munkácsy díjas festőművésszel. 1997-ben lép először nyilvánosság elé festményeivel, s ezt több önálló kiállítás követi Kecskeméten, a környező településeken, majd Budapesten. Már íróként felveszi a Mártonfi nevet, mely Kunszentmártonhoz való kötődését szimbolizálja. Festményeit is Mártonfi néven szignálja.
2. MT. célja
Szülővárosához a kilencvenes évek végén tér vissza, ekkor fedezi fel a Körös-menti város festői szépségét. Kezdeményezi egy helyi művésztelep létrehozását, mely 2000 nyarán meg is valósul, s ugyanekkor alakul meg az Alkotók Szabad Társasága, melynek művészeti vezetője lesz. Mártonfi Benke Márta ettől kezdve főként Kunszentmártonban fest, tudatosan építi fel festői világát a tiszazugi táj motívumaira. 2004-ben jelenik meg Egy festő barangolásai című könyve, melyben festőművészekről szóló derűs anekdotákat, valamint az alkotásról szóló elmélkedéseit örökíti meg.
- területi egység létrehozása
2008 óta negyven festménnyel és szöveges ismertetővel szerepel a londoni központú, komoly presztizsű Bridgeman Art Library adatbázisában.
- ország fejlesztése
- társadalmi-politikai modernizálás
[[Fájl:http://www.otherside-webstudio.hu/~napker/images/stories/homokozo/thumbs/thumb200_homokozo01.jpg|thumb|Homokozó]]
- nem a felvilágosodás híve, de intézkedései modernizációs reformtörekvések
[[Fájl:Egyszerikép.jpg]]
3. MT. törvényei
- 1754.: vámrendelet ® Mo. nagyobb mértékben viseli vámokat.
Mezőgazdasági cikkeket exportálni, iparcikkeket importálni éri meg ® Mo. mezőgazdasági országgá válik
- 1777.: Ratio Educationis ® oktatásról szóló tv.: népoktatás bevezetése
 
4. Urbárium – úrbérrendezés
- jobbágyok földesúri terhei nőnek ® állami adó nehezen behajtható ® MT. rendeleti úton szabályozza az úrbéri viszonyokat: jobbágytelek, haszonvétel, szolgáltatások rögzítése (jobbágyterhek egységesítése) ® földesúr korlátlan joga megszűnik (tartalma hiányzik!!!)
- jobbágyok helyzete javul: dunántúli majorsági körzetek
romlik: egykori hódoltsági területek (ott enyhébbek voltak a kötelezettségek)
 
II.
1. Bev.
- központi akaratot akarja érvényre juttatni a rendi jogokkal szemben
- felvilágosult abszolutizmus elvei; cél: egységes monarchia
- „kalapos király”: nem koronáztatja meg magát a magyar koronával ® nem kell a magyar alkotmányra felesküdnie; nem köti kezét a nemesi adómentesség
- 1784.: magyar királyi koronázó ékszereket Bécsbe viszi
2. Rendeletei
- 1781.: türelmi rendelet ® szabad vallásgyakorlat görögkeleti + protestáns vallásúaknak
- hasznos munkát nem végző szerzetesrendeket feloszlatja; tőlük elkobzott földeket jobbágyoknak bérbeadja
- 1784.: nyelvrendelet ® latin helyett német a hivatalos nyelv
- 1785.: közigazgatás átszervezése ® nemesi vármegyét mint közigazgatási egységet eltörli, helyette Mo-on 10, Erdélyben 3 kerület
- 1786.: térképészeti felérés
- 1785.: jobbágyrendelet ® cél: jobbágyság helyett bérmunkával műveljék a majorságokat
Örökös jobbágyság megszüntetése ® szabad költözés; termékfeleslegével szabadon rendelkezhet; telekhasználati jogát nem vonhatják kétségbe; peres ügynél ügyvédet kap; gyereke taníttatásához nem kell földesúr engedélye
- 1789.: nemesség adózása ® jobbágyokhoz hasonló mértékben birtok utáni bevétel 12%-a
3. Halála
- növekvő rendi ellenállás; sikertelen török háború miatti elégedetlenség; kedvezőtlen külpolitikai viszonyok; francia forradalom példája ® halálos ágyán összes rendeletét visszavonja türelmi és jobbágyrendelet kivételével
 
 
 
4. Jakobinusok – Martinovics-féle mozgalom (nem biztos, hogy kell)
- szűk körű, elszigetelt szervezet
- cél, program: ország polgári átalakulása, függlenség kivívása
- Reformátorok Társasága: felvilágosult nemesség – köznemesi vezetés alatt álló köztársaság kiváltságok megtartásával
- Szabadság és Egyenlőség Társasága: közvetlen népuralom, közteherviselés; nemesi adózás, polgári köztársaság
A spanyol Habsburgok
Az abszolutisztikus módon regnáló II. Fülöp és utódai a korabeli világ leghatalmasabb birodalmát irányították, főleg az után, hogy 1580 és 1640 között Portugália is az irányításuk alatt állt, így annak amerikai, afrikai, indiai, kínai és más ázsiai telepei is őket gazdagították. A hatalmas flotta és a beáramló nemesfém azonban nem volt elegendő a nagyhatalmi pozíciók megtartásához. Németalföld protestáns északi része még a 16. század végén kivívta függetlenségét Hollandia néven a „legkatolikusabb” II. Fülöptől, és sikeresen bekapcsolódott a tengeri kereskedelembe. Szintén komoly rivális volt a protestantizmus ügyét felkaroló Anglia, amelynek flottája 1588-ban vereséget mért a Győzhetetlen Armadára. A franciaországi beavatkozás, Párizs elfoglalása sem akadályozta meg IV. Henrik trónra jutását.
Spanyolország 17. századi története a lassú visszaszorulás jeleit mutatja politikai téren, ráadásul a gyarmatok kiuzsorázása és az onnan beszerzett rengeteg arany és ezüst az otthoni gazdasági viszonyok eltorzulásához vezetett. III. Fülöpöt (1598–1621) kegyencei irányították, hasonlóan a barokk virágkorában uralkodó IV. Fülöphöz (1621–1665), aki az osztrák Habsburgokat támogatta a harmincéves háborúban, 1640-ben pedig elvesztette Portugáliát. Utóda, II. Károly teljesen alkalmatlan volt az uralkodásra: vélhetően a család belterjességének köszönhetően gyengeelméjű, beteges és nemzésképtelen volt. 1700-ban bekövetkezett halála vezetett a spanyol örökösödési háború kirobbanásához.
 
 
 
 
A dunai Habsburg Birodalom
 
Európa 1648-ban. (A dunai Habsburg Birodalom világoskék, a spanyol piros színnel jelölve.)
* Jelentősebb egyéni kiállításai:
Mivel a Német-római Birodalom széttagoltságát lehetetlen volt megszüntetni, a Habsburgok inkább koronájuk más államait igyekeztek centralizált abszolutizmusuk alá vetni. Ennek első áldozata Ausztria volt, majd a harmincéves háború keretében a cseh rendiséget is sikerült mind elméletileg, mind gyakorlatilag lefejezni, Csehország pedig Habsburg örökös tartománnyá vált.
Kecskeméti Kamaraszínház 1997
Ezután a magyar nemesség rendi jogait próbálták meg felszámolni. Először a mélyen hívő katolikus Rudolf próbálkozott vallási irányból csorbítani ezeket a jogokat, sikertelenül. A magyar rendiség felszámolására azonban később sem kerülhetett sor, aminek biztosítéka egyfelől az Erdélyi Fejedelemség, másfelől a török fenyegetés volt. Ráadásul a nyugati szomszédaik ellen is rendszeresen háborút viselő uralkodók, a harmincéves háborúban résztvevő II. Ferdinánd és III. Ferdinánd, majd a franciák ellen harcoló I. Lipót császár nem engedhették meg maguknak, hogy egy országuk folyton lázadozzon a hátukban (lásd Bocskai-szabadságharc, Wesselényi-összeesküvés, Thököly-felkelés) és a belső háború végleg meggyengítse a birodalmukat. Ezért a magyar rendiség felszámolására tett kísérleteik elbuktak. A 17. század végén megtörtént a A török kiűzése Magyarországról, de ezt a „felszabadítást” a Habsburg és a német birodalmi haderők végezték, igen csekély magyar részvétellel, így a Habsburgok Magyarországot „új szerzeményként” betagolták a birodalmukba. Csak a Rákóczi-szabadságharcot követő egyezményekben sikerült biztosítani a magyar rendi jogok helyreállítását
Konecsni Múzeum, Kiskunmajsa 1999
Bálint Zsidó Közösségi Ház, Budapest 2005
Ferenczy Galéria, Pécs 2006
Saint Galéria, Budapest, 2007
D-Galéria, Szeged 2007, 2009
* Csoportos kiállítások:
Tavaszi tárlat – Kecskeméti Képtár 1998, 2000
Téli tárlat – Budapest, Abigail Galéria 2004, 2005
Töreki Művésztelep közös tárlata – Siófok, Kálmán Imre Múzeum 2005
Tájképfestészeti Biennálé – Hatvan, 2006, 2008, 2010
Hejcei Nemzetközi Alkotótábor közös tárlata 2006, 2008
A Kiskunsági Alkotótábor közös tárlatai, 2007-2010
A lakiteleki alkotótábor közös tárlatai, 2007-2010
A kunszentmártoni Alkotók Szabad Társasága közös kiállításai 2001-2010
* Művei gyűjteményekben
Egon Schiele Art Centrum, Cesky Krumlov
Kogart gyűjtemény, Telki
Helytörténeti Múzeum, Kunszentmárton
Irodalom: Bizzer István: Mártonfi (Katalógus bevezető tanulmány) 2008
Uralkodása
Mikor a forradalom átterjedt a fővárosokra is, Ferdinánd lemondott unokaöccse, Ferenc József javára, akit 1848. december 2-án, Olmützben Ausztria császárává kiáltottak ki. Ferdinánd lemondatására már korábban előkészületeket tettek, ugyanis a magyar hadmozgások ellen nem tudtak nyílt támadást indítani, mivel Ferdinánd szentesítette az áprilisi törvényeket, esküt tett a magyar alkotmányra, így annak betartását számon kérhették rajta. Ferdinándot emellett gyengeelméjűnek is tartották, így alkalmatlan volt az uralkodásra.
Az ifjú Ferenc József még csak 18 éves volt. Trónra kerülésében nagy szerepe volt anyjának, az ambiciózus és erélyes bajor Zsófia bajor királyi hercegnő fáradhatatlan intrikáinak. Ferdinánd lemondása után öccse, Ferenc Károly főherceg következett volna a trónöröklésben, de felesége, Zsófia főhercegnő erélyes fellépése nyomán ő maga is lemondott trónigényéről fia, Ferenc József javára. Zsófia főhercegné igen erős befolyást gyakorolt fiára, az ifjú uralkodóra.[2] Tanítói közül Metternich kancellár tette rá a legnagyobb benyomást.
Ferenc József trónra kerülésekor nem esküdött fel a magyar alkotmányra, és az áprilisi törvényeket sem fogadta el, ezért sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezett a magyar országgyűléssel szemben. Trónra lépése után kiáltványt bocsátott ki, amelyben törvény előtti egyenlőséget, a népek egyenjogúságát és népképviseleti törvényhozást ígért, ám hozzátette, hogy birodalmát megtartja egésznek. Windisch-Grätz-t felhatalmazta a közcsend és közrend helyreállítására. A királyváltást az országgyűlésen elutasították, mondván a trón csak az előző uralkodó halálával üresedhet meg, tehát V. Ferdinándot tartotta továbbra is királynak. Ferenc József személyét azonban nem utasították el, amennyiben felesküszik az alkotmányra, és betartja azt.
A szabadságharc leverésétől a kiegyezésig
Görgey világosnál letette a fegyvert, abban a hitben, hogy az orosz cár kegyelmet kér a kapituláló magyaroknak. Az orosz cár ezt meg is tette, az osztrák kormányzat azonban a megtorlás mellett döntött és szabad kezed adott Haynaunak. Schwarzenberg a megtorlásától a magyarok megtörését várta. Haynaut, miután elvégezte a piszkos munkát, Ferenc József utasításait késleltetve teljesítette, és a kormányzattal is több ízben nézetkülönbsége alakult ki, július 6-án nyugállományba helyezték, és a felelősséget megpróbálták rákenni.
Ferenc József az alábbiakat mondta, a szabadságharc leverését követően: „…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.”
 
Története
I. Ferenc 1792-es trónra lépésével szakított elődei – II. József és II. Lipót – felvilágosult abszolutista törekvéseivel, s híveiket eltávolította az államigazgatásból. Ez a lépés a reformer érzelműeket szembefordította az új rezsimmel, s élesen szembehelyezkedtek a konzervatív abszolutista rendszer restaurálásával.
Közéjük tartozott a korábban szintén az államigazgatásban is tevékenykedő, fordulatos sorsú Martinovics Ignác, akinek irányításával 1794 tavaszán a reformerek két titkos társaságba tömörültek, s céljaikat Martinovics – a mozgalom „főigazgatója” – forradalmi kátékban foglalta össze.
A mérsékeltebb Reformátorok Társasága csak a legégetőbb társadalmi-politikai gondok orvoslását tűzte ki célul. A gróf Sigray Jakab irányítása alatt álló kör eszméi között szerepelt, hogy biztosítják az országgyűlési képviseletet a nem nemesi rétegeknek (de a tulajdonjogot nem), valamint az egyházi és királyi birtokok államosításával párhuzamosan megszüntetnek egyes adónemeket. Ezzel az óvatos, de nagyobb tömegek demokratizmusára ható programmal Martinovicsék azt kívánták elérni, hogy az ingadozókat is maguk mellé állítsák a nemesi köztársasággá való átalakulás társadalmi-politikai küzdelmeiben.
A tervek szerint az áhított cél elérését, a nemesi köztársaság kikiáltását követően töltötte volna be történelmi szerepét a másik titkos társaság, a Hajnóczy József, Szentmarjay Ferenc és Laczkovics János igazgatása alatt álló Szabadság és Egyenlőség Társasága. A nemesi köztársaság élére álló kör feladata – a francia jakobinus eszméknek megfelelően – a népfelség elvének maradéktalan érvényesítése, az uralkodó, a nemesség és a klérus hatalmának fegyveres megdöntése, és mindennemű kiváltság megszüntetése lett volna.
A mozgalom néhány hónap leforgása után híveket tudhatott sorai között Erdélyben és Horvátországban is, valódi ütőképessége és társadalmi háttere azonban nem volt. A mozgalom története csúcsán sem számlált a két titkos társaság háromszáznál több tagot, emellett Martinovics – minden alap nélkül – Franciaország anyagi és fegyveres segítségével hitegette embereit, így tartva ébren a forradalmi szellemet.
A szervezkedés, dacára titkos voltának és mérsékelt hatásának, hamarosan a császári titkosrendőrség látókörébe került. 1794. július 23–24-én Bécsben letartóztatták Martinovicsot – több ausztriai jakobinussal együtt –, aki részletes vallomást tett az előző hónapok történéseiről. Az általa elmondottak alapján augusztus 16. és december 15. között további negyvenkét jakobinust tartóztattak le Magyarországon. Az ellenük zajló felségsértési per során tizennyolcukat várfogságra, másik tizennyolc társukat pedig halálra ítélték. Tizenegy halálraítélt később kegyelemben részesült.
1795. május 20-án a Buda melletti Generális-kaszálón (a mai Vérmezőn) került sor a mozgalom vezetői, Martinovics, Sigray, Hajnóczy, Szentmarjay és Laczkovics kivégzésére. Két társukon, Őz Pálon és Szolártsik Sándoron ugyanott, de pár nappal később, június 3-án hajtották végre a halálos ítéletet. A várfogságot elszenvedő bebörtönzött jakobinusok között volt Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Szentjóbi Szabó László és Verseghy Ferenc is.
 
II. József:
 kalapos király: Azért kalapos király ,mert nem koronáztatta magát magyar királyá
 Két fontos rendelette :1781- türelmi rendelet –szabad vallásgyakorlat biztosítása
 1785 -jobbágy rendelet:Megszünteti a röghöz kötést,elrendeli,hogy a vármegye biztosítson
ügyvédet a parasztok peres ügyeiben.
 
II.Lipót(1790-1792):
II.József reformjai után stabilizálódik a birodalom
1791- országgyűlés: határozat Magyarország rendi különállásáról (1791.évi X. törvénycikk)
Ferenc(1792-1835):
az új uralkodó konzervatív,az abszolutisztikus kormányzás felerősödik
 1794-magyar jakobinusok :
A francia forradalom hatására meginduló mozgalom.
Szervezője: Martinovics Ignác
 
R.T SZ.E.T
1795-vérmező:A főbb jakobinusok kivégzése:
pl.:
 Hajnoczy József
 Sigray Jakab
 
1809-Győri csata:
NAPOLEON V.S.MAGYAROK
Ez volt az utolsó magyar nemesi felkelés.
 
 
 NAGY BARNABÁS
 MESTER MÁRK
 
== Linkpróba ==
 
[[asztal]], [[asztal]]ra, [[asztal|asztalra]]
 
Asszem tudok linkelni. Óriási! Milyen gyorsan megtanultam. :-)
 
[http://index.hu/kulfold/2011/02/18/lazongas_az_arab_vilagban/ líbiai helyzet]
2 560

szerkesztés