„I. Ióannész bizánci császár” változatai közötti eltérés

| név = I. JánosJóannész

| képaláírás = JánosJóannész császár solidusa. Az előlapon [[Jézus Krisztus]], a hátlapon a [[pátriárka]]i keresztet fogó császár és [[Szűz Mária]] látható

'''I. JánosJóannész''', eredeti nevén '''Jóannész Kurkuasz Tzimiszkész''' ({{görögül|Ιωάννης Α΄ Τζιμισκής}}, [[924]] – [[Konstantinápoly]], [[976]]. [[január 10.]]) a [[Bizánci Birodalom]] [[Bizánci császárok listája|császára]] (uralkodott [[969]]. [[december 11.|december 11-étől]] haláláig), [[II. Niképhorosz Phókasz bizánci császár|II. Niképhorosz Phókasz]] gyilkosa volt. Uralkodása alatt elődjéhez hasonlóan szép katonai sikereket ért el, tovább erősítve a birodalmat. Közismert ragadványneve, a ''Tzimiszkész'' örmény eredetű, és azt jelenti: vörös csizma.

Véres trónra lépését [[Polüeuktész konstantinápolyi pátriárka]] az egyház pozícióinak megerősítésére használta fel. Kötelezte JánostJóannészt, hogy nyilvános bűnbánatot tartson, megbüntesse bűntársait és száműzze Theophanót. JánosJóannész kénytelen volt engedni, hogy beléphessen a templomba és a pátriárka megkoronázza. Polüeuktész egyúttal Niképhorosz azon törvényét is eltöröltette vele, amely a kincstár jövedelmeit megóvandó tiltotta az új egyházi intézmények alapítását és a klérusnak történő földadományozást. (Igaz, ránk maradt rendeleteiből kiderül, hogy a világiak mellett az egyházi birtokokat sem kímélte, amikor az oda költözött [[sztratióta|sztratióták]] kikutatását és erőszakos visszatelepítésüket végeztette a hatóságokkal. Ezzel az intézkedéssel saját katonaállományát és adóforrását védelmezte.)

A pátriárkával megbékélve JánosJóannész, aki Niképhoroszhoz hasonlóan átvette a kiskorú [[II. Baszileiosz bizánci császár|II. Baszileiosz]] és [[VIII. Konstantin bizánci császár|VIII. Konstantin]] feletti gyámságot, tovább erősítendő saját legitimitását feleségül vette azok nagynénjét, [[VII. Konstantin bizánci császár|VII. Konstantin]] lányát, Theodórát. Táborában tudhatta az ifjú császárok nagyanyjának féltestvérét, [[Baszileiosz Lekapénosz]]t, az [[eunuch]] [[parakoimomenosz]]t is, aki már hosszú évtizedek óta meghatározta a bizánci politikát. Egyedül a Phókaszoktól volt tartani valója, ám Niképhorosz fivére, a [[kuropalatész]] [[León Phókasz|León]] egy kudarcba fulladt lázadást követően megvakult, fia, [[Bardasz Phókasz|Bardasz]] pedig a császár hajdani sógora, [[Bardasz Szklérosz]] fogságába esett, és családjával együtt [[Khiosz]]ra száműzték.

[[Kép:Lebedev Svyatoslavs meeting with Emperor John.jpg|bélyegkép|200px|Szvjatoszláv és JánosJóannész császár találkozása. [[Klavgyij Lebegyev]] (1852–1916) festménye]]

Bizánc legégetőbb gondja a balkáni helyzet volt, ahol [[I. Szvjatoszláv kijevi nagyfejedelem]] vette át a hatalmat Bulgária felett – eredetileg még II. Niképhorosz meghívására. A veszélyes hatalmi koncentráció ellenében már JánosJóannész elődje is felvette a harcot azzal, hogy az eredeti ellenféllel, a bolgárokkal próbált szövetkezni. Törekvését azonban az idő rövidsége miatt nem koronázta siker, és [[970]]-ben Szvjatoszláv [[besenyők]]kel és [[magyarok]]kal szövetségben a [[Bizánci Birodalom]] ellen indult (ezt szokás az utolsó [[kalandozás|kalandozó hadjárat]]nak tekinteni). A birodalom összes [[európa]]i területét követelő támadók feldúlták [[Thrákia|Thrákiát]], de az [[arkadiupoliszi csata|arkadiupoliszi csatában]] vereséget szenvedtek a császári erőktől.

JánosJóannész [[971]] áprilisában indított ellencsapást, mely során villámgyorsan bevette [[Preszlav]]ot, majd Drasztar (görögül Dorosztolon, mai bolgár nevén [[Szilisztra]]) várában ostromgyűrűbe fogta Szvjatoszlávot. A fejedelem kitartóan védekezett, ám JánosJóannész szárazföldi hadai és a [[Duna|Dunán]] felhajózó bizánci flotta a súlyos veszteségek árán sem adta fel az ostromot. Szvjatoszláv több kitörést követően júliusban adta meg magát, ígéretet téve a [[Balkán]] elhagyására és a [[krím]]i bizánci birtokok elkerülésére. A tárgyalások során személyesen is találkozott a két uralkodó. JánosJóannész engedékenynek bizonyult: a békekötést követően élelmet osztott a kiéhezett kijevi csapatoknak, és hajlandó volt megújítani az immár szövetségesévé előlépett állam kereskedelmi privilégiumait. Szvjatoszláv hazatérőben esett el a [[Dnyeper]] mellett egy besenyők ellen vívott csatában, fiai pedig polgárháborúba keveredve nem jelentettek veszélyt a császárságra.

JánosJóannész győzelmének az a haszna is megvolt, hogy szövetségesévé tehette és megszállhatta Bulgáriát. A kijevi fejedelem által elnyomott [[II. Borisz bolgár cár|II. Borisz]]t Preszlav meghódításakor fogságra vetette, de elismerte Bulgária uralkodójának, amivel egy időre maga mellé állította a bolgárokat. A diadalt követően azonban Borisz cár Konstantinápolyban maradt, a bolgár patriarchátust eltörölték, Bulgária nagy része pedig bizánci fennhatóság alá került, kivéve a legnyugatabbi, [[macedónia]]i vidékeket, ahol rövidesen ellenállás szerveződött egy a [[Komitpulik]] vezetésével, de az [[Ohrid]] központú mozgalom csak JánosJóannész halálát követően lendült ellentámadásba [[Sámuel bolgár cár|Sámuel]] vezetésével.

Niképhorosz Phókasz leglátványosabb sikere [[Antiokheia]] meghódítása volt [[969]]-ben. Ugyanebben az évben a [[Fátimidák]] addig [[Észak-Afrika]] felett uralkodó [[iszmáilita]] dinasztiája elhódította [[Egyiptom]]ot az [[Ihsídidák]]tól, és agresszív terjeszkedésbe kezdett a szír térségben. Az egyiptomi erők már [[971]]-ben megostromolták Antiokheiát, de nem tudták visszafoglalni a bizánciaktól. JánosJóannész császár a balkáni mellett az itáliai helyzetet is rendezte: engedve [[I. Ottó német-római császár]] nyomásának [[972]]-ben feleségül küldte a trónörökös [[II. Ottó német-római császár|II. Ottónak]] egy rokonát, [[Theophanó német-római császárné|Theophanót]]. Ezzel, bár nem a Makedón-dinasztia egy sarját küldte, és hozományképp Dél-Itáliát sem adta át, egyelőre megnyugtatóan rendezte a helyzetet.

A birodalom nyugati vidékein békét szerezve JánosJóannész eltökélte, hogy elődje nyomdokain járva folytatja a szent háborút a muszlimok ellen, ezért [[972]]-ben Felső-Mezopotámiára tört, bevéve [[Silvan|Martüropolisz]]t és [[Nusaybin|Niszibiszt]]. A Fátimidák gyors terjeszkedésére válaszul azonban a fő csapást a szír térségre mérte: előbb [[974]]-ben támadott, majd [[975]]-ben vonult végig diadalmasan a hajdani bizánci birtokokon. 975 áprilisában Antiokheiából kiindulva elfoglalta [[Homsz|Emeszát]], majd tovább törve dél felé, [[Baalbek]]et és [[Damaszkusz]]t is megadásra kényszerítette. Ezután a [[Szentföld]] ellen vonult, ahol számos fontos erősséget ([[Tiberias]], [[Názáret]], [[Akkon]], [[Kaiszareia]]) elfoglalt. [[Jeruzsálem]]et már nem ostromolta meg, hanem visszavonult, út közben meghódítva egyebek mellett [[Szidón]] és [[Bejrút]] városát is. A hatalmas diadalokat hozó hadjáraton a császár halálosan megbetegedett (valószínűleg [[tífusz]]os lett), és fővárosába hazatérve [[976]]. [[január 10.|január 10-én]] meghalt.