„Libráció” változatai közötti eltérés

▲ Ámde a Hold ellipszisben futja körül a Földet, és igy a Föld csupán a Hold H1 és H2 állásában (l. az ábrát) áll az első mm´ Holdmeridián síkjában; m mindkét esetben a Hold látszó középpontja is. Egy negyed, illetve háromnegyed keringés mulva a Hold H2 és H4-be jut és a tengelyforgás és keringési időnek azonossága folytán az mm´ Holdmeridián ennek H1 és H3-ban elfoglalt helyzetére merőlegesen áll. A Föld középpontjából néző megfigyelő a Hold közepét K-ban látja, H2-ben nyugatra, H4-ben keletre az első meridiántól. Ez a Hold hosszuságbeli L.-ja, melynek folytán valamely a Holdtányér közepén fekvő folt egyhónap alatt 7° 54´-nyi ingást végez kelet és nyugat felé. Miveltovábbá a Holdpálya közepén 5° 8´ 40˝-cel hajlik az ekliptika felé és a Hold quatora ezzel még 1° 32´-nyi szögletet képez, a Holdat majd egy pályája alatt, majd ennek felette fekvő pontból figyeljük, miáltal ugy pólusai, mint foltjai majd északra, majd délre vándorolnak. Ezen ingás, mely 6° 51´-et tehet ki maximumban, szélességbeli L. nevét viseli. Ha végül a Holdat nem a Föld középöpontjából, hanem felületének egy A pontjából figyeljük, ismét a Hold foltjainak látszó eltolódását észlelhetjük, mely szerint p. H2-ben a K középpont helyett a K´ pontot tartjuk a tányér közepének. Ezeltolódás tisztán az A pont fekvésétől függvén, ennek változásával bármily iránybantörténhetik és tiszátn a parallaxishoz hasopnló jelenség lévén, parallaktius L.-nak neveztetik. Maximumban 1°-nál valamivel többre rúghat. Végül pedig ismeretes, hogy a Hold nem gömb, hanem a Föld felé - habár kevéssel is - megnyúlt ellipszoid, melynek tengelye összeesik az első mm' meridiánnal. Mivel ez a Holdpálya ellipticitása és az ekliptikához való hajlása miatt nem mindig a Föld középontja felé mutat, világos, hogy a Hold geometriai középpontja körül valóságos ingalengések keletkeznek, melyek periodusa a Hold sziderikus hónapja, s melyek amplitudója lényegesen a Holdnak a gömbalaktól való eltérésétől függ. Mig az előbbi 3 L. tisztána Hold és Föld kölcsönös helyzetétől függő optikai jelenség, addig ez utóbbi valóban lengő mozgás, melyet ezért fizikai L.-nak szokás mondani. ezen lengés amplitudója egynéhány tizedmásodpercnyi értéket nem haladhat meg, és ezért megfigyelése endkivül nehéz. A L. folytán, mely különben a Holdkorong szélén álló képződmények felismerését nagyon megnehezítheti, a Hold felületének felénél többet, t. i. 0,59 részét láthatjuk. Ha a L. két szélső fázisában a Holdat különben egyenlő viszonyok között fotografáljuk, és a két képet a sztereoszkópikus felvételekmódja szerint egyesítjük, rendkivül plasztikus, a Holdat elnyujtott ellipszoidnak feltüntető képet nyerünk.